Üdvözlettel: Az a bizonyos Fehérváry

8 fejezet

Szerda:
Nem mentem iskolába, nem bírtam felkelni. Tegnap eléggé sokáig fent voltam és őszintén sírtam. Ma pedig nem bírtam felkelni, Raven megengedett, hogy itthon maradjak. Mert látta, hogy szarul vagyok plusz a lázam még mindig nem lett jobb.

Csütörtök:
Ha beteg az ember akkor borzasztóan unalmas az élete. Egész nap szenvedek és alszom. De még mindig inkább itthon, szenvedjek mint a suliba Niki miatt. Legalább a lázam már nincs.

Péntek:
Ha ezt a hetet összegezni kéne akkor, ha osztok ha szorzok az jön ki, hogy szarul vagyok. Itthon 3szor jött rám egy pánikroham, 1szer ájultam el vérveszteség miatt és sokat sírtam, utálom magam jobban mint bármikor. Nem beszéltem senkivel. Ja és plusz, hogy még hülyeséget is csináltam. Váradi megmondta, hogy jól tudok verseket írni így természetesen erről is született vers.
Szokásomhoz híven az ágyamon feküdtem és szenvedtem. Amikor már kábé 100-szorra szólalt meg Ricsi csengő hangja.
- Igen? - vettem fel mert már kezdtem agy bajt kapni a folyamatos csöngéstől.
- Na végre felvetted, csak kíváncsi voltam, hogy élsz-e még. Holnap szabad vagy? - kérdezte.
- Nem szörnyen sűrű programom van.
- Szuper - és lerakta. Nem értettem de ezt betudtam annak, hogy tényleg aggódót értem amiért semmi élet jelet nem adtam neki. Hohó akkor még semmit nem sejtettem.

Szombat:
Boldog vagyok. Ez az amit kábé szeptember óta egyszer sem tudtam elmondani, sőt egészen nyár óta. Na, de a boldogságnak mindig van oka (kivéve, ha Dalma vagy, akkor szerintem alanyi jogon boldog vagy).

Reggel arra keltem, hogy valaki rá ragadt a csengőre és megállás nékül nyomkodja. Azt hittem, hogy Pisti a postás de tévedtem. Pizsomában rohantam le a lépcsőn mert biztos voltam benne, hogyha még egyszer megnyomja a csengőt én ki belezem őt. Kinyitottam az ajtót de legnagyobb meglepetésemre nem Pisti volt az.
- Félix? - vontam fel a szemöldököm - Mit csinálsz itt?
- Ricsi megfenyegetett, hogy jöjjek el hozzád - nyomta a kezembe a telefonját. Ricsi instája volt megnyitva, egy ilyen üzenettel: Félix, húzd el a segged Mayához mert én már kurvára nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Kurvára nem akar velem deszkázni, sem Nikoval foci edzést tartani, vagy a lányokkal fagyizni. Érted viszont kurvára oda van, úgyhogy fogd magad menj el abba a kurva utcába és hívd el randira vagy tököm tudja.
UI: Ha megbántod akkor, eláslak a kertem végébe (Niki és Lotti mellé)
- Azta nem láttam még embert ennyiszer használni a kurva szót egymás után - nevettem.
- Nos, mit gondolsz? - kérdezte Félix.
- Felmegyek magamra varászolok valami vállalhatóbb kinézetett - mutatam magamra - Gyere be addig - Félix belépet és körül nézett.
- Nem tudtam, hogy van kutyád - mutatott Korn-ra aki az asztal alatt feküdt.
- Pedig van, idős már, nem hinném, hogy bánt ha akarod simogasd meg nyugodtan.
- Miért pont Korn? - kérdezte Félix miközben oda lépett a Németjuhászhoz.
- Hát erre mit mondjak. Luka hozta el 18 évesen - nevettem fel.
- Ez mindent megmagyaráz.
Felrohantam a szobámba és körül néztem, hogy mit vegyek föl. Kicsit zavart, hogy ezek szerint Félixnek magától nem jutott volna eszébe az, hogy elhívjon. Pedig rá lett volna szükségem.
- Kész vagyok - rohantam le a lépcsőn, Félix pedig a képeket nézegette a falon.
- Aranyos voltál 7 évesen - mosolygott rám.
- Nem! - jelentettem ki határozottan.
- Dehogy nem - nevetett, mire én a szememet forgatva mosolyogtam.
Kiléptünk a házból, bezártam az ajtót. Félix felé fordultam aki kezet nyújtott nekem. Pár pillanatig gondolkoztam végül rákulcsoltam az ujjaimat, a kezére. És így indultunk el.
A metrón szokásunkhoz híven szálltunk fel.
- Hé tartozol nekem még egy beszélgetéssel - súgta a fülembe. Mire megfordultam és így szemben talátam magam vele.
- Deja vu érzésem van - szólaltam megmosolyogva - Még is milyen beszélgetéssel?
- Azzal, hogy miért kell megölnöm Nikit - szólalt meg komoly hangon.
- Nem úgy volt, hogy lányokat nem bántasz.
- Igen, de ha az a lány téged bánt akkor nem létezik az első szabály - felelte mire megöleltem.
- Tehát, Milady?
- Igen? - kérdeztem vissza.
- Hallgatsz a becenevedre - lepődött meg.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem hallgatok rá és, hogy nem szeretem - néztem a szemébe.
- Tehát miért vagy lehangólva?
- Csak, megbántott nem is leginkább az amit mondott hanem inkább az, hogy ő mondta - sóhajtottam Félix pedig várta a folytatást - Niki szerint semmirekellő, idegesítő, undorító, csúnya és irritáló vagyok. És nekem sajnos az ő véleménye számít a legjobban. Igazából sose szeretett engem és, hogy soha senkinek nem fog kelleni egy lány pánikrohamokkal és a folyamatos "mű" hisztijeimmel. És akkor ehhez még hozzá jön az udorító kinézetem - fejeztem be.
- Ez fura, nekem pont az ilyen az esetem - nyomott egy puszit az arcomra.
- Micsoda? Az undorító kinézetű lelki beteg - nevettem fel kínosan.
- Ha még egyszer undorítonak hívod magad. Akkor azt nagyon megbánod. És amúgy nekem pedig nem ez az esetem. Az én esetem Fehérváry Maya, úgy ahogy van. És mit szólnál, hozzá ha innentől ez én véleményem lenne neked a legfontosabb - én pedig rá mosolyogtam, erre most nem kicsit volt szükségem.
Leszáltunk a metróról és sétálni kezdtünk.
- Amúgy hova megyünk? - kérdeztem olyan boldogan mint régen.
- Őszintén fogalmam sincs. Csak elhoztalak - nevetett fel.
Beállt egy ilyen feszült csend. Egyikünk sem tudta megtörni. Végül Félix szólalt meg először.
- Nem csak azért hozztalak el mert Ricsi megkért, vagy inkább megfenyegetett. Elhoztalak volna amúgy is csak attól tartottam, hogy nem ismerjük ehhez még egymást eléggé - mondta
- Engem nem zavar, hogy mennyi ideje ismerjük egymást.
- Akkor jó. Valami ötlet, hogy mit csináljunk? - kérdezte Félix miközben csak úgy sétálgattunk a városban.
- Úhh, menjünk a korcsolyázni - jutott eszembe.
- Nem szeretek korcsolyázni - húzta el a száját.
- Én meg téged nem szeretlek - tátottam el a számat és durcásan elfordultam tőle.
- Amúgy is, hol tudsz korcsolyázni novemberben - ölelt meg hátulról.
- Najó, gyere megmutatom - megragadtam a kezét és elkezdtem őt húzni.

Nemsokára már a kori pályá előtt álltunk, ahol amúgy az edzéseim lenni szoktak.
- Remélhetőleg a hokisok nem jöttek ki pont most erősíteni és remélhetőleg Tomi, Léna, Andrea és Tanya sem tervezett kijönni, mert akkor maximum az embereket kell kerülgetni.
- Nem hinném, hogy bárki korizna novemberben.
- Dehogy nem - beléptünk a hatalmas csarnokba és tényleg nem voltunk egyedül. De azért sokan sem voltunk.
- Szia Krisz - pacsiztam le a fiúval aki a kis bodéban ült - Egy 37est és egy... - néztem Félixre
- 41est - segített ki.
- Plusz egy jegyet - nekem van éves kártyám így azért kicsit könnyebb az edzéseket intézni.
- Tessék - nyújtotta ki a korcsolyákat az ablakon.
- Köszi.
Pillanatok alatt felvettem a korim és vártam, hogy Félix is ezt tegye.
Félixnek meglepően jól ment a korcsolya.
- Mi az? - nézet rám értelmetlenül.
- Azt hittem nem tudsz korcsolyázni - rázta a fejem.
- Azt nem mondtam, hogy nem tudok csak azt, hogy nem szeretek - kacsintott rám. Közelebb csúsztam hozzá.
- Köszi, hogy azért eljöttél velem - öleltem meg.
- Semmiség - megfogta a kezem és elindultunk körbe és körbe.
Pörögtem egy párat addig amíg el nem szédültem. És seggre nem estem Félix a pálya széléről nézet engem. Amint elestem két fiú termet előttem és mindketten kezet nyújtottak nekem. Nagyokat pislogva néztem rájuk. Szerencsére megjelent Félix így nem kellett döntenem melyiket bántom meg, hogy nem ő neki nyújtom oda a kezem.
- Elnézést uraim - ért oda hozzánk Félix és felsegített majd indultunk és tovább.
- Féltékeny vagy - néztem rá.
- Nem vagyok féltékeny, csak vigyázók az értékeimre - szorította meg a kezem. A két fiú megint előttünk siklót, majd hátra fordultak hozzánk és úgy beszéltek hozzám. Lenéztem a lábukhoz és felismertem a hoki korijukat.
- Ne törödj velük hokisok. Akaratosak és önfejűek - forgattam a szemem - Oké srácok mit szólnátok, hogyha hoznátok nekem egy teát a büféből - váltottam mézes-mázos hangra és a büfére mutattam ahhol méteres sor volt. A fiúk persze rögtön ugrottak.
- Gonosz vagy - nevetett mellettem Félix.
- Ez a célom - oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy a hoki csapatunk tagjai lépnek be a csarnokba. Megindultam a kijárat felé, lerohantam a jégról és oda rohantam Zalánhoz a hoki csapat vezetőjéhez.
- Zalán hello - ugrottam a nyakába és megöleltem, aztán pedig a csapat többi tagjával lepacsiztam.
- Hé miért csak Zalán kap ölelést - szólalt meg séretetten Olivér.
- Mert te 3-szor próbáltál felszedni Zalán meg egyszer sem - nevettem.
- Jó és akkor mi? - szólalt meg végül Dávid és Dominik.
- Ti meg csak nem, és akkor kérem szépen Marci és Milán meg se szólaljanak ti sem kaptok ölelést.
- Mit vétettünk? - kérdezte Milán
- Ti nektek fő élet célotok lett az, hogy minden egyes pillanatban amikor tehetitek akkor fel lökjetek - fontam a keresztbe a kezem.
- Egyszerűbb ha azt mondod hogy egyedül Zalán jó képű - nevetett Dominik.
- Te komoly ennyire eszméletlenül hülye vagy - fogtam a fejem. Közben Félix is oda ért hozzánk és megállt mellettem.
- Ohh, Pötömnek barátja van - nevetett Dávid.
- Neked meg kurva nagy fejfájásod lesz ha nem fejezed be - vágtam oda frappánsan és Félixhez fordultam - Ne aggódj amikor először voltam jégen Tomival akkor is ezt mondták, meg akkor is amikor megismerték Ricsit. Ha engem egy ellentétes neművel látnak akkor már ezt gondolják - forgattam a szemem.
- Na és mivan Lénával - szólalt meg hosszas hallgatás után Olivér.
- Na az mennyire kurva jó volt - dörzsöltem az orrnyergem - Akkor helyesbítek ha ezek - mutattam a hokisokra - egy EMBERREL látnak akkor azt hiszik, hogy vele járok.
Nem úgy tűnt mintha Félix féltékeny lenne. Szerintem érezte, hogy ők nem jelentenek "veszélyt". A hokisok hülyék de a barátaim. Túl sok hülye fiú barátom van.

Félix haza kísért engem. Mentem volna be az ajtón. Amikor Félix megragadta a karom.
- A hokisok csak hülyéskednek, és a barátaim soha... - Félix félbe szakított
- Nem érdekelnek a hokisok, jó fejek meg minden. De most nem érdekelnek. Amúgy meg ezt elfejetetted - Félix egy gyengéd lágy csókot lehelt az ajkamra. Meglepetten néztem rá. Mire ő elmosolyodott.
- Hétfőn talákozunk Milady - intett egyet és elindult. Mosolyogva néztem utána.

Berohantam a házba és vigyorogva ugráltam az ágyamon. Mosolyogva terültem el az ágyamon és csak néztem ki a fejemből. Ennyi idő után jó volt végre olyat érezni amit régen. Boldog voltam. Nagyon, nagyon boldog voltam.