Üdvözlettel: Az a bizonyos Fehérváry

20 fejezet

Hétfő (02. 07):
Nem akarom látni Lillát és Félixet. Semmire nem mentem a hétvégén. Annak ellenére, hogy a srácokkal voltam és akkor nem emlékesztem semmire, viszont ha egyedül maradtam a kavargó gondolatokkal a fejembe... belülről marcangolt az összes és fájt a tudat, hogy ilyen könnyen lecserélt. Hogy ennyire nem számítottam neki. Azt mondta neki csak én kellek. Azt mondta nincs igénye Lillára. Azt mondta én fontosabb vagyok és most mégis vele van. Azt mondta... azt mondta, hogy szeret. Azt mondta hisz nekem, azt mondta bízik bennem. Nem bízott bennem. Nem hitt nekem. Lecserélt. Nem voltam elég jó. Nem voltam elég szép. Nem voltam elég kedves. Nem voltam elég aranyos. Nem voltam elég vicces. Nem voltam az egyetlen. Nem voltam elég...

Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég.
Nem voltam elég. Nem voltam elég. Egyszerűen csak nem voltam elég.

Az iskola előtt álltam, fejben mégis máshol voltam. Csak néztem ki a fejemből. Lilla és Félix akkor sétált el melletünk. Egy pillanatig rájuk néztem és ennyi elég volt. Félix úgyan olyan jól nézett ki mint mindig. Mellett Lilla, hát ja. Magas volt, még a tömeg barna hajával is kintűnt volna a tömegből. Trendi ruhákba járt. És nagyon szép volt. Rá kellett jönnöm, hogy ő sokkal jobb mint én, és jobban illik Félixhez.

Sarkon fordultam és elindultam az iskolával szembe lévő kisbolthoz. A többiek kérdőn fordultak utánam, de senki nem jött velem.

A kisboltban csupán pár lépést lehetett tenni. Egyik oldalt polcok voltak végig, másik oldalon a pult volt. Levettem a polcról egy Monstert és a pultra raktam.
- 800 forint lesz - nézett rám unottan az eladó.
- 700 volt ki írva - mondtam nulla életkedvel a hangomban.
- Már pedig ez 800.
- 700 volt kiírva annyiért kell oda adniuk. Itt a 700 forint - csaptam le a pultra a megfelelő bank jegyeket - Köszöntem.
- Uram itt tényleg 700 van írva - szólalt meg egy hölgy mögöttem - Úgye nem akarta átvágni ezt a szegény lányt.
- Mi dehogy is itt tényleg 800at ír - tiltakozott a férfi.
- Borzasztó egyesek mire képesek - rázta a fejét a nő, majd el is kezdet pakolni a pultra.

Az iskola előtt nem állt már senki. Gondolom becsöngettek. Nyugodtan sétáltam át az aulán egészen a teremig. Kopogás nékül léptem be. Lehuppantam a helyemre és intettem Kovácsnak, hogy folytassa ahol abba hagyta. Lenézően rázta meg a fejét és digtálta további a jelentéktelen információkat. Magam elé vettem az energia italt, felnyitottam és elkezdtem inni. Nem egyszer megfogadtam Lukának és Ravennek is, hogy soha nem fogok cigizni, nem szokok rá az energia italra, nem fogok drogozni satöbbi satöbbi. Egy pillanatra magamhoz tértem ebből a jó 15 perces sokkból. A szemem a kezembe lévő energia italra vándorolt. Gyakorlatilag megszegtem az ígértem. Hazudtam, mondhatni. De hát nagyon sokan hazudtak nekem is. Félix felé fordulok, nyálasan nevetgélnek Lillával. Felfordul a gyomrom, inkább meghúzom az üveget és visszatérek a borzasztó gondolataim közé. A legnagyobb hazugság az mindig is az örökké lesz.
Semmi nem tart örökké, főleg nem az én életemben.

Matek. Majdnem olyan rossz mint a fizika. Egyedül a tanár jobb. Mert ezt is Kovács tartja. Igazából nem tudom miről volt szó. Egy kukkot nem értettem belőle. Elmerültem a gondolataimban. Megint.

Tesi. Baradlay borzasztó erősítő órája kizökkentett. Futottunk, fekvőtámasz minden egyébb. Kezd elegem lenni. Bárhová nézek szétesek. Nem tudok egyedül azokra a rohadt ugrásokra koncentrálni. A tekintetem úgyis Félixre terelődik, Lillára, esetleg kiszúrom Zádort, meglátom Nikit. Összes olyan embert aki cserben hagyott. Aki fájdalmat okozott nekem. Ricsire vándorol a tekintettem, eszembe jut mit ígért. Megígérte, hogy Félix megbánja, ha fájdalmat okoz nekem, mégsem tett semmit. Csalódnom kellett benne. A földön ülök török ülésben, nézek ki a fejemből. A többiek körülöttem mást csinálnak. Én csak vagyok. Csak könyörgöm ne pont tesi órán. Elkezdem a combom ütögetni, karmolászni a lábam a nadrágon keresztül. Ezt csak még jobban élvezem. Lassan és nehezen veszem a levegőt. Egyre inkább szaggatottan. Hallom, hogy Baradlay szolongat de nem tudok oda figyelni. Gombócot érzek a torkomba. Elkezdek sírni, nem nagyon csak könyezem. Mindenki megáll körülöttem. Kizártam mindent, nem hallottam, nem láttam, nem éreztem csak voltam. Úgyan úgy ütögettem a combom. És sírtam. Valaki elkezd rázogatni. Baradlay leguggol elém és higgadtan kezd el beszélni hozzám. Elmondja a szokásos dumát, hogy nyugodjak meg, meg ilyenek. Ricsi lép elém. Mindenki körém gyűl, túl sok az ember. Próbál a karja közé zárni, de nem hagyom. Hátrálok, nem tartotta be az ígéretétt. Baradlay elküldött mindenkit a francba és ott maradt velem, plusz Myna. Ő nem volt hajlandó elmenni. Ricsi példáját követve ölel át, fejemet a vállába furva viszonoztam a gesztusát. Eltört bennem valami és elkezdtem sírni, de mostmár úgy igazán. Igazándiból nem eltört bennem valami hanem inkább, az eddigi szét tört darabok morzsolodtak össze szilánkokra. Bennem sose volt semmi sem egyben.

A tesi órás spontán rohamon után van egy óra szünetem magamhoz térni. Orosz jön amúgy sem kell rajta jelen lennem inkább keresek valakit akivel beszélhetek. Össze-vissza sétálgatok a folyosón, várva, hogy megtalálojon az aki mindig megtalál. És meg is látom a folyosó végén. Komolyan kezdem azt hinni vonzóm Váradit.
- Istenem Maya. Mit csináltál? Miért vagy óra közben a folyosón? - fogja a fejét a tanár úr.
- Kivételesen semmit. Orosz van, vagyis lyukas órám. Tudja túl okos vagyok - mosolygok rá - Igazából magát kerestem. Magának sosincs órája?
- De csak ritkán. Félig vagyok csak ennél az iskolánál. Félig meg egy általánosban. Alsós tanárként - fogta a fejét, elnevettem magam. Elképzeltem Váradit ahogyan alsósokat tanít írni - Nem nevet együtt érez.
- Jó... Csak elképzeltem ahogy 8 éveseket tanít írni - fuldokoltam a nevetéstől.
- Na, nyugodj meg, mert Árvay kiront az irodából. Nekünk meg annyi - próbált megnyugtatni, de én csak röhögtem - Maya kérlek. Rendben te akartad - olyan dolog történt amit nem néztem volna ki Váradiból. Szörnyen csalódtam benne. Fogta és leöntött vízzel. Most ő nevetett. Ez nem ér.
- Ez mire volt jó. Tiszta víz vagyok - vágtam teljesen sértett fejet.
- Na, vedd át a tesi cuccod aztán gyere a könyvtárba, ha dumálni akarsz - kacsintott rám. Elképedve néztem rá - Ne gondoljon rosszra Fehérváry kisasszony.
- Utálom magát.
- Mégis én vagyok a kedvenc tanárod - elégedett fejjel rohant föl a lépcsőn. Tényleg bírom Váradit. Mondjuk az utóbbi jelentből megértem miért nézik pedonak.

Átvettem a tesi ruhám és elindultam a könyvtár felé. Váradi már bent várt, a telefonját nyomgotta és mosolyogva bámult rá.
- Ki ennyire érdekes tanár úr? - ültem le mellé.
- Közöd?
- Nagyon is sok - feleseltem vissza.
- A feleségem.
- Én mondtam, hogy nem pedofil - nevettem fel, ő meg csak lesajnáloan rázta a fejét.
- Inkább mond mit szeretnél?
- Csak dumálni - váltottam egy szomorkásabb hangnemben. Ezt tényleg a tanárommal akarom megbeszélni.
- Van valamilyen próbléma?
- Csak egyedül érzem magam. Mármint most Kitty meg Niko együtt élik nyálas romantikus életüket. Félix meg Lilla is jól megvannak. Ricsi cserben hagyott. Senkit nem érdekel, hogy nem vagyok jól. Hogy utálom ezt az állapotot. Először Niki miatt voltam ilyen, abból Félix húzott ki, most miatta vagyok ilyen most viszont senkit nem érdekel.
- Jártál Nikivel? - kerekedett el a szeme.
- Hát... Igen - sóhajtottam - De dobott úgyhogy mindegy. Akkor is ilyen depresszív hangulatba voltam.
- És? - kérdezte, gondolom a folytatás érdekelte.
- Egyszerűen úgy érzem nem vagyok elég. Hogy mindenki szemében jó vagyok, de sose vagyok a legjobb. Hogy mindenkihez kedves vagyok de, senkihez se vagyok a legkedvesebb. Hogy vicces vagyok, de nem a legviccesebb. Hogy szép vagyok, de nem a legszebb. Hogy senkinek sem vagyok az első választás. Hogy átvernek. Hogy hazudnak nekem. Szeretnek aztán meg ott hagynak az út szélén. Hogy egyszerűen nem bírok annyit változni, hogy mindenkinek megfeleljek. Hogy borzasztó utálom ahogy kinézek. És borzasztóan utálom azt az érzést, hogy fölösleges vagyok. És hogy jobb lenne ha eltűnnék - mondtam lehajtott fejjel. Lecsordult egy könnycsepp az arcomon, amit rögtön le is töröltem. Nem szeretek más előtt sírni, ma mégis kétszer is megtörtént. Kezdek gyengülni.
- Oké, erre mondjuk nem számítottam.
- Mit vétettem, hogy mindenki ellenem van? - zokogtam - Nem akarok élni. Nem akarok érezni mert az fáj.
- Hé, hé, hé nem mondunk ilyet. Maya nyugodj meg és gondold át a dolgokat, jó? - a vállának döntöttem a fejem és úgy sírtam tovább. Ebben a pillanatban nem úgy tekintettem rá mint a tanáromra, hanem inkább mint egy jó barátra. És erre volt szükségem.
- Kösz.. köszönöm - töröltem meg a szemem.
- Micsodát - mosolyodott el a tanár úr.
- Hogy meghallgatott.
- Bármikor. Inkább beszélj velem mint, hogy hülyeséget csinálj. Nehogy aztán kárba veszen a kedvenc diákom.
- Én vagyok a kedvence? - motyogtam a vállának.
- Persze, hogy te vagy.

Öhmm, igen késtem.
És igen, ez a rész is elég depreszív hangulatú lett. De ígérem haladok és nem sokára elérek oda amit a legtöbb olvasom már régóta vár ;)
Én azt mondom több Váradi kéne a földre és kevesebb Fejér. Mármint, hogy a tanárok 90% Fejérrel egyenlő. Nevermind.

Kövi rész: Kb egy hét múlva

Hei hei: Z☆