Üdvözlettel: Az a bizonyos Fehérváry

22 fejezet (1)

Valamikor áprilisban:
Szerintem mindenki kedvence a spontán osztály kirándulások, amikor a tanár kijelenti, hogy akkor holnap elmegyünk xy-ban. Alapvetően nekem is, csak nem a depresszív hangulatom közepén. Egyébként ha bárkit is érdekel a Félix téma akkor megsúgom, hogy egy fasz az emberünk. Hisztizik, hogy megbánta aztán úgyan úgy vonul a pincsije mellett.

Amikor tegnap Kovács bejelentette, hogy kirándulunk. Ráadásul három napra. Plusz Debrecenbe, ami a világ végén van. És akkor oda vonattal megyünk. Akkor kicsit leamortizálodtam. És a b-sek is jönnek. Az egyetlen jó benne, hogy nekik Váradi az ofőjük ezért legalább valakivel tudok depizni.

És akkor itt vagyunk a kirándulás napján. Óriási életkedvel, vonultam be a Nyugati pályaudvarra. Mivel nem ott lakok ezért szeretem volna időben indulni. Így nyilván fél órával hamarabb ott voltam. Bedugtam a fülembe az airpodsom és kerestem valami zenét amit szeretek. Jó 10 perc után meguntam az állást úgyhogy inkább ráültem a bőröndömre. Érdekes látványt nyújthatam, egy 14 éves, egyedül, zenét hallgatva, ül a böröndén és közbe nyalokát eszik, a Nyugati közepén. Nem sokára elkezdtek szállingózni az ismerős alakok. De az összes magasról leszart, még a barátaim is. Ami azért fájt. De túl tettem rajta magam és inkább bele éltem magam Serj Tankian üvöltő hangjába. Tudom, hogy a hangulatom miatt nem sok ember akar mellém kerülni, mert annak rögtön elromlik a kedve, de akkor legalább Myna jöjjön ide, ő úgyis emós. Nem sokára Kovács is megérkezett, ezzel a lendülettel pedig el is indultunk a vágányhoz.
- Gyerünk, gyerekek! Késésben vagyunk - hadonászott a kezével az ofő.
- Én nem. Fél órája várok a többiekre - mondtam, megragadtam a böröndöm és követtem a tanár úrat.

Undorodva néztem végig az ember tömegen, ami a vonatra várt. Aztán amikor felszáltunk, az volt a katasztrófa. Emberek-emberek hátán. Felhangosítottam a zenét, megálltam egy adott ponton (ülö hely nekem nyilván nem maradt) és onnan se jobbra se balra nem mozdultam. A karomra hajtottam a fejem és próbáltam a lehető leghiggadtabb maradni. Valaki megbökte a vállam, mire összerezzenve kaptam fel a fejem. Kovács állt előttem, és beszélt, amit nem értettem mert még mindig System Of A Down ment max hangerővel a fülesembe.
- Mondom, minden rendben - fürkészve nézte az arcom.
- Csak a szoki - és már raktam is vissza a fülembe az airpodsot, de megállított.
- Az mit jelent? Hányingered van? Fáj a lábad? Szédülsz? Mit jelent az, hogy csak a szoki??? - fakadt ki kicsit Kovács.
- Nem bírja a tömegete, az embereket és utálja a tömegközlekedést. Ja és minden ilyen hatására, szédül, bepánikol esetleg elájul - sorolta mögülem Niki, hogy mit kell rólam tudni.
- Ez nagyon jó, mivel még kábé 2,5 órát fogunk utazni egy tele tömött vonaton - dötzsölte idegesen a fejét Kovács.
- Tudok beszélni - szóltam oda Nikinek - Nincs szükségem a segítségedre.
- Jó, gondoltam nem akarsz magyarázkodni, miközben az életedért küzdesz - tette fel a kezét és inkább hátra ment a vonat hátuljába.
- Nem akarsz leülni? - kérdezte kicsit nyugodtabban a tanár úr.
- Nem segít a helyzeten. Túl élem valahogy. Csak ne érjenek hozzám az emberek - vontam vállat, vissza raktam a fülembe a fülest, és folytattam amit abba hagytam.

Ahogy egyre több helyen megállt a vonat, úgy lettünk egyre többen. Nekem pedig úgy fogyott egyre a helyem. A kedves kis körhöz képest ami indulásnál volt körülöttem, ahhoz képest most csoda, hogy levegőt tudok venni. Szédültem és fogyott a levegő körülöttem. Inkább leültem a földre, amit sok utas rosszalóan nézett de nem zavart. Az sokkal jobban zavart, hogy egy kis gyerek mellettem bömbölt. És, hogy valaki mindig belém rúgott.
- Gyere, leszállunk - nyújtotta a kezét Félix.
- Miért szállnánk le még nem vagyunk Debrecenben - néztem fel rá. Kedvesen mosolygott rám.
- Kovács nem bír velünk, már mindenki megette az összes ételét. Mindenkinek mosdózni kell és mivel egy órája nem hallott rólad semmit ezért inkább leszállunk, mielőtt elájulsz - sorolta és felhúzott a földről.
- Kedves tőle - motyogtam.

Leszálltunk Szolnoknál, mindenki elment mosdóba és kaját venni. Én meg ott maradtam, egyedül és próbáltam nem elhányi magam, már csak az emberek látványától is. Inkább majdnem egyedül. Félix ott ült mellette a földön, ahogy elnézem ő típikusan az aki báhol le tud ülni.
- Kérhetek valamit? - kezdtem halkan.
- Bármit Milady.
- Nem akarsz, esetleg, ha nem zavar akkor izé... mellettem maradni a vonaton? - motyogtam halkan, nem is voltam benne biztos, hogy hallja. Elkezdte járni a lábam idegeségemben, Félix gyengéden ráhelyezte a kezét a térdemre, ezzel megállítva annak ismétlődő pattogását.
- De, szívesen maradok veled - mosolygott rám.
- Mi van közted és Lilla között? - gondolkodtam hangosan, amint kimondtam paradicsom vörös lett a fejem, és csak reméltem, hogy nem hallotta. De hallotta, nekem végem.
- Szakítottunk - mondta olyan hangnemben mintha csak azt közölte volna, hogy kék az ég.
- Mikor? - miért égetem magam tovább.
- Egy hete - vont vállat.
Kovács intett, hogy szálljunk vissza, mondjuk nem számolta össze a gyerekeket, ezért lehet valakit ott hagyunk Szolnokon. Nem nagy hiány.

A vonaton megint százezren vagyunk, jejj.
- Oké - nézek körbe - Inkább a halál.
- Nem mész sehova - állit meg Félix. Derekam köré fonja karjait, közel húz magához és az állát a vállamra rakja. Hátal állok neki, így szerencsére nem látja mennyire el lehetek pirulva.
- Mit csinálunk? - súgja a fülembe, a lehelete csiklandozza a nyakam.
- Mit akarsz csinálni? - fordulok hátra, ajkaink csupán pár centire kerülnek egymásről, zavartan fordítom vissza a fejem.
- Mi van Milady - csókol bele a nyakamba, amitől pillangók ugranak a gyomromba - Tetszik? - még több csókot nyom a nyakamra.
- Félix, egy vonaton vagyunk - szólók rá, hogy viselkedjen.
- Hiányoztál - suttogja.
- Akkor is egy vonaton vagyunk - mondom, pedig igen is élvezem.
- Nagyon hiányoztál. Sajnálom.
- Nekem is, de mostmár tényleg bírjál magaddal - mosolyogtam, a mellkasa felé fordultam és átöleltem.
- Emlékszel amikor először találkoztunk - mondja, felidézem a pillantott amikor beléptem a tanterembe. Ricsi félig kilógott az ablakból, mindenki ordítozott, ő meg csak csendesen ült a helyén és rajzolgatott.
- Igen. Úgy néztél ki első ránézésre mint egy igaz nyomi - kuncogtam.
- Héé, ez csúnya volt. Most akartam neked bókolni, de így most nem fogok - rázta a fejét sértetten.
- Ne már - biggyesztettem le a szám szomorúan - Létszi.
- Jó de akkor át kell fogalmaznom, hogy egy kicsit sértő legyen számodra is - kacsintott.
- Jó - durcásztam.
- Amióta először megláttalak, azóta sokkal szebb lettél - mondta kedvesen, oké jogosan kaptam meg ilyen formában.
- Elfogadom - bólintottam.
- Nincs más választásod.

Félix kiszúrt egy helyet előrébb úgyhogy oda fúrakodtunk és leült, engem meg az ölébe ültetett.
- A gentleman - vigyorogtam - Engedélyezed a követésem instán.
- Miért tenném?
- Mondjuk mert 3 hónapig próbáltalak kamu profilokról bekövetni, de mindegyiket tiltottad - fontam keresztbe a karom és hátra döltem, hogy ne legyen helye a telefonját nyomkodni.
- Add ide - nyúltam hátra érte.
- Miért? - kérdezte, de eddigre már kitéptem a kezéből.
- Hé.
- Azt mondtad hiányoztam akkor tessék - visszaakartam adni neki miután végeztem, de inkább az én telefonomat nyújtottam neki oda.
- Ez a tiéd - hajolt előre hozzám értelmetlenül.
- Tudom, élvezd azt - majd bele merültem Félix telefonjába. Vállat vonva kezdte el nyomkodni az enyémet. Jó érzéssel töltött el ez az aprócska gesztus. Úgy is tudom, hogy ő is kutakodni fog.
Szépen haladtam sorba, megnéztem először az instáját. Semmi érdekes a legutolsó képe az egyik rajza, mondjuk kábé az összes az, eggyen mégis megakadt a szemem. Még mindig kint volt egy kép rólam és róla, nem törölte le, aminek örültem. Belenéztem a galériájába, abba se volt semmi. Boldogság öntőtt el, hogy semmi nyoma Lillának. Vissza nyújtottam a telefonját de ő inkább az enyémet nyomkodta, váll ránditva, amolyan nekem mindegy gesztussal merültem vissza az övébe.

Nyugalom, csigavér nem ennyi ez a "nap" pusztán csak még nagyon hosszú lenne és akkor később is tudnék posztolni, ezért ez kicsit eseménytelenebb lett. De ígérem a második része a fejezetnek izgibb lesz.

Suudelma: Z☆