Üdvözlettel: Az a bizonyos Fehérváry

10 fejezet

Kedd:
Mondanom kell, hogy Félix reggel várt rám?

A metrón álltunk és (szokás szerint) Félixen csimpaszkodva utaztam.

- Álmos vagyok - mondtam hirtelen.
- Aludjál?
- A metrón? Állva? - néztem fel rá furán.
- Te mindenhol tudsz aludni - simogatta a fejem.
- Áhh, oroszal kezdünk, majd ott alszok - legyintettem.
- Leülsz - mutatott Félix egy üres helyre, mire bólintottam. Álmosan neki döntöttem a fejem a vasnak és úgy próbáltam "pihenni".
Megzizzent a telefonom és megnéztem, hogy ki zaklat ilyenkor.

Ricsi: Szia Pindúr, na nem tudtam aludni, mert nem, ezért ma nem megyek és alszok. Csá

- Ő bezzeg aludhat - mutattam fel a telefonom.
- Mindig így beszélgettek? - mutatott Félix a telefonomra.
- Öhöm
Pár megálló múlva egy idős néni szállt fel.
- Letetszik ülni? - álltam fel, kissé álmosan.
- Nem, maradjon csak fáradtnak látszik - legyintett a néni.
- Biztos? - kérdeztem, mire bólintott. Látszott a nénin, hogy szívesen leülne, csak engem nem akart zavarni.
- Najó, komolyan, hogy senkiben nincs ennyi emberség - ültettem le, szó szerint a nénit.
- Jaj, nagyon köszönöm, igazán nem kellett volna.
- Dehogy nem - vissza álltam Félix mellé aki megint csak átkarolt.
- Jó tudni, hogy ti ilyen jól nevelt gyerekek vagytok. Remélem majd a gyerekeik is jól nevelt kis lurkók lesznek - nevetett a néni én pedig vörös fejjel fordultam inkább Félix mellkasa felé.
- Hívhatnánk mondjuk Panninak és Lalinak - súgta a fülembe Félix.
- Hadjál békén - mondtam.
- Jó megértem, akkor Eszmeralda és Lorenzo? - kérdezte Félix miközbe az álát a fejem tetejére támasztotta.
- Mondom hadj békén - bújtam el előle már amennyire egy metrón ellehet bújni - Nem fogjuk őket sehogy sem hívni.
- Haaa, pedig kell nekik név nem lehetnek névtelenek, asszony- kihúztam magam az ölelés alól és férre álltam, kapucnival a fejemen.
- Csak nem összevesztek - motyogta a néni.
- Áhh, csak nem bírja elviselni milyen fantasztikus egyéniség vagyok - legyintett Félix, éreztem, hogy fél szemmel azért engem figyel.
- Ja, meg rohadt szerény is - forgattam a szemem, a következő pillanatban majdnem hanyatt estem de Félix elkapta a könyököm és megtartott.
- Na inkább gyere ide vissza, asszony. Itt biztonságosabb - rántott vissza az eredeti helyzetbe.
- Kérem vissza az eredeti nevem - öleltem át.

Túl éltem az utat. Mission Completed.
A pokol kapuja előtt álltunk, vagy ahogy a felnőttek hívják az iskola előtt álltunk. És Félix éppen a roppant kínos metró utat mesélte röhögve a többieknek, én pedig inkább elsüllyedtem volna mint, hogy ott maradjak. Kiszúrtam két 11est akiknek talán tudom a nevüket, úgyhogy oda rohantam húzzájuk, mintha nagyon régóta ismerném őket.
- Szia Dani - tippeltem be és bevállt, a lány neve nem ugrott be - Szia Lisa - jutott hirtelen eszembe.
- Öhh hello, azt hiszem Maya? A lány aki miatt Fejérnek már nincs több idegszálla - intett egyet Dani kissé értetlenül.
- Segítettek éppen engem égetnek a srácok, kéne egy kis segítség - mutattam a hátam mögé.
- Persze - nevette elmagát Lisa.
- Köszi.
- Amúgy mit kéne csinálnunk? - kérdezte Dani.
- Csak bemegyek veletek, mintha amúgy tudnám kik vagytok - nevettem el én is magam. És elindultunk befelé.
- Amúgy, honnan ismersz? - kérdezte Dani.
- Zenei verseny - legyintettem - És te? Mármint ilyen személyesen miszerint Fejér kedvenc.
- Ja azelőtt, hogy ide jöttél volna én voltam a kedvence - nevetett - Plusz az ofőn. És minden órán elmondja, hogy örül, hogy nem én vagyok egyedül ennyire hülye - és intett egyet Árvaynak.
- Nocsak Fehérváry, megismerte az iskola másik fizkusát - rázta a fejét Árvay.
- Tudja, a sors mindig összehoz azzal akivel neked talákoznod kell - kacsintottam majd vissza fordultam Daniékhoz, akikre rájött a röhögö görcs.
- Szerintem meg kéne alapítanotok az iskola fizikai klubját - röhögött Lisa, mindhárman már szinte sírtunk a röhögéstől.
- Sziasztok - intettem nekik a folyosón mivel nekik a folyosón másik végében van a termük.
- Szia Einstein - intett vissza Dani és Lisa is. Majd röhögve besétáltak a termükbe.