Vágyak mélyén |JAKE X READER|

1. fejezet

A borító készítője: sheades!😻 Innen is köszönöm!🙊

A történet "kitalálója": EnhypenEngene25!😌❤️
Neked is köszönöm a segítséged!❤️

Jó olvasást!😻

Hideg őszi szél fújt. Már javában zajlik az iskola a tanulók számára, de nekem szerencsére nem, mivel tavaly végeztem az iskolát. Így végre van egy szakmám, amit szívesen csinálok. Nyáron kezdtem el dolgozni egy cégnél íróként, viszont a cég főnökével meggyűlt a bajom az évek során. Öreg és zsémbes, na meg szigorú is. Nem tetszik neki az, amit csinálok. Minden munkámat, amit eddig írtam, egyiket sem fogadta el, ennek köszönhetően még nincs kiadva egy könyvem sem. Lassan ott tartok, hogy kirúgnak, amit nem szeretnék... mivel a szüleim nem lennének rám büszkék ott fent. Igen, a szüleimet még akkor vesztettem el, mikor kijártam a középiskolát, így az egyetemi éveimben már nem voltak jelen. Szomorú, de túltettem magam rajta, nagy nehezen. Most inkább a szerelmet keresem, de nagyon. Mindig is meg akartam tapasztalni, milyen is szerelmesnek lenni, így ehhez hasonló könyveket írtam. A szereplő részletesen elmondja a gondolatait és érzéseit, amit én is szeretnék átélni. Viszont még nem találkoztam olyan férfival, aki nekem tetszene. Elég válogatós vagyok, ez tény, mivel a legjobb férfit szeretném megszerezni. Koreában ez viszont nagyon nehéz. Itt minden férfi szinte tökéletes külsőleg és belsőleg. Jó, azért vannak kivételek. Na de akkor térjünk rá arra, hogy hol is dolgozom. Ma hétfő van, szeptember közepén járunk. Úgy léptem ki a kis tetőtéri lakásomból, hogy hajamba kapott a hideg szél. Összehúztam magamon a kabátomat, majd elindultam a cég felé. A buszt utolértem, szóval felszálltam rá, és leültem egy üres helyre. Az ablakon néztem az utcán sétálókat, és arra gondoltam, milyen jó lenne a párommal így sétálni. Már ha lenne... Szeretek mások életéből ihletet meríteni a könyveimhez, ami szintén nem tetszett a főnökömnek. Komolyan, neki mi tetszik akkor? Igazából nehéz neki megfelelni... vagy csak én nem tudok elérni nála semmit sem. A busz hamar befutott, ezért gyorsan leszálltam, és siettem a céghez. Oh, hogy én milyen leszidást kapok még azért, mert elkéstem. Ahogyan beléptem, egy dolgozó állt elém. - Hölgyem, a főnök keresi - mondta, mire sóhajtottam, és elvánszorogtam a liftig. A 10. emeleten van az irodája, és amúgy onnan a legszebb a kilátás, na de mindegy is. Mikor felvitt a lift, gyomorgörccsel léptem be a sátán barlangjába, ahol meglepetésemre egy fiatalember volt. Nagyokat pislogott rám, és én is rá.
- Öm, Szia - köszöntem neki. Nem fogom magázni, mivel fiatal, kb. egy évvel lehet idősebb, ha nem több.
- Szia - mosolyodott el. Oh, az a mosoly. És amúgy most véltem felfedezni, hogy milyen helyes is ez a férfi. Jesszus, mik járnak a fejemben.
- A főnök hol van? - kérdeztem.
- Nemsokára megjön, ne aggódj. Itt dolgozol? - kérdezte komolyan, mire azt hittem, körberöhögöm. Nem egyértelmű, hogy igen??
- Igen, itt dolgozom - mosolyodtam el. - Te ki vagy, ha szabad tudnom? - muszáj megtudnom, hajt a kíváncsiság. - A főnök fia. Jake a nevem - nyújtotta felém kezét. Haboztam egy ideig, de végül megfogtam, és kezet ráztam vele. De nem akarom elengedni a kezét. Olyan puha és meleg. Elképesztő.
- Az én nevem Y/n - engedtem el kezét, amit ténylegesen nem szerettem volna.
- Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én szintúgy - mosolyodtam el. Mást sem tudok mellette csinálni, esküszöm. Ekkor betoppan maga a sátán, és elrontja ezt a kellemes hangulatot.
- Áh, Mrs. Y/n, ideje, hogy bejött dolgozni. Hol volt eddig? - foglalt helyet a székében.
- Ne haragudjon, de elaludtam - hajoltam meg mélyen.
- Ez nem mentség... - ciccegett, ami nagyon nem tetszett. Bocsánat, hogy éjjel is dolgozok azért, hogy meg tudjak élni. Ja igen, erről nem beszéltem még. Egy sztriptíz bárban dolgozom esténként. Nem vagyok rá büszke, de több pénzt kapok ott, mint itt. Nem volt más választásom... De nem látszik meg a viselkedésemen se a külsőmön, hogy én ott dolgozom, szóval azért maradtam önmagam. - Tényleg sajnálom... - Mikor fogod végre összeszedni magad??! - csapott az asztalára, mire összerezzentem, és nem mertem szemeibe nézni. Komolyan a fia előtt kell megaláznia?? Ekkora pöffeszkedő... - Maga nem fogadja el a munkáim!! - kiáltottam, mert elegem volt. - Maga az, aki miatt nincs rendes életem és normális fizetésem!! Miben vagyok más, mint a többi alkalmazott ??! Ugyanúgy tehetséges vagyok, mint ők, csak maga nem veszi észre! Nem meri elismerni, talán, hogy van bennem tehetség?! - kiáltottam idegesen és könnyes szemekkel. Láttam rajta, hogy meglepődött, és a fia is. - Hm... - morgott fel. - Senkiben sem volt akkor spiritusz, mint magában, Mrs. Y/n - sóhajtott elismerően. - Adja oda egy munkáját, és megnézem, és ha elég jó, megígérem, hogy kiadják - mondta, mire nem hittem a fülemnek. Most álmodom?? Nem az kizárt... - R... rendben, és ne haragudjon a hangnemem miatt - hajoltam meg. Ő erre csak bólintott, mire elmosolyodtam, és elhagytam az irodáját. Leírhatatlan, hogy mennyire boldog vagyok most. Végre lehet kiadva egy könyvem. Úristen, írjak egy újat, vagy egy régebbit adjak neki? Szerintem írok majd egy újat neki. Még ma el is kezdem. Vígan mentem az irodámba, mire neki álltam az írásnak. Kb. egy óráig írtam, majd kopogtatott valaki az ajtón, mire odakaptam a fejem. A főnök fia állt irodám ajtajában. Beljebb jött, majd megállt az asztalom előtt.
- Csak elszerettem volna mondani, hogy mennyire bátor dolog volt tőled, amiért így kiálltál magadért és a munkádért. Senki sem mert még eddig így beszélni apámmal, csak te, és ez tetszik. Még én sem merek vele így beszélni, csak ha muszáj.
- Hát muszáj volt végre a sarkamra állnom! - mosolyodtam el győztesen.
- Jól tetted. Na, én megyek. Legyen szép napod. Még biztosan találkozunk valahol. - mondta, majd egy kacsintás kíséretében elment. Miért érzem én is úgy, hogy tényleg találkozok vele valamikor?

Anyám és apám temetésén állok. Még amikor kisebb voltam, és nem felnőtt nő. Szemeim pirosak voltak, és könnyektől csillogott. A gyász könnyei. Fekete ruhám alját lengette a szél, és a virágcsokrot a kezemben szorosan fogtam. Most eresztették le a koporsót a földbe, és be is temették. Tekintetem hirtelen üveges lett, és a hideg is kirázott a saját magam látványától. Sokszor álmodom ezt, de itt mindig felszoktam ébredni. Mindenki kivonult a temetőből, csak én maradtam ott egyedül ugyanabban a helyzetben. Mintha a múltbeli énem tudná, hogy "jelen vagyok". Ijesztően nézett rám, majd mint egy jumpscares, úgy ugrott a fiatal énem az arcomba.

Zihálva ültem fel székemben, mert eddig az asztalon pihent a fejem. Te jó ég, értem már, miért keltem fel ilyenkor mindig... - Y/n! - hallottam meg legjobb barátom hangját, aki nem más, mint Sunoo. Aww, megint azzal a kis mosolyával közelít meg, hát megzabálom. Sunoo fiatalabb nálam, szóval én olyan vagyok neki, mint a nővére.
- Igen? - álltam fel a székemből. - Megyünk haza? Vége a műszaknak? - mondta. Ooo, nekem koránt sincs vége. Mennem kell a második állásomra is... sajna.
- Mehetünk. - mosolyodtam el, majd táskámat vállamra véve hagytuk el az épületet. Útközben elmesélte, milyen napja volt, meg hogy egy újabb könyvét ki fogják adni, aminek mindig örülök, hiszen Sunoo nagyon tehetséges író. Szeretek vele együtt örülni a sikerén, amit mindig megoszt velem, mint egy igazi testvér. Otthon aludtam egy keveset, majd indultam a bárba. Magába a pokolba. Ami ott van, az borzasztó, de tényleg nem volt más választásom. Más munkát nem tudtam volna vállalni. Az öltözőben már a lányok vették fel a fellépő ruhájukat. Az enyém is ki volt készítve, majd a szokásos sminkemet felkentem, és felvettem a magassarkúmat. Megnéztem magam a tükörben, és hát a látvány, ami fogadott, még ennyi hónap után is szokatlan. Egyszer csak megszokom.
- Lányok, mindenki a helyére! Kezdünk!! - mondta a főnök, mire mindenki tipegett ki a színpadra, vagyis aki oda volt beosztva. Ez a legbiztonságosabb hely, mert vannak a közönségben is rudak, de oda nem mertem magam bevállalni, így maradt a színpadi rudazás. Ahogy szétnyílt a függöny, én mentem előre a középső rúdhoz, és ahogy megszólalt a zene, elkezdtem a táncomat. Olyan lámpalázas vagyok. Csoda, hogy nem estem össze. Ringattam a fenekem a több mint száz férfinak, akik nyálukat csorgatták rám és "munkatársaimra". Elkezdtem a rendes koreográfiát, amit mindig előadok. Rutinosan pörögtem a rúdon, miközben a férfi nézők dobálták a pénzt a lábam elé, amit a mellem közé gyűrtem be, ami a férfiaknak rátett egy lapáttal. Mikor leállt a zene, mindenki ellépett a rudjától, és elindultunk hátra az öltözőkbe.
De mielőtt eltűntem volna a függöny mögött, egy ismerős arcot pillantottam meg. Jake... mit keres ő itt? A néző sorban foglalt helyet a VIP részlegen, és foteljében keresztbe tett lábbal és kezekkel nézett rám. Megtudta a sötét titkomat... ha ezt elmondja az apjának, engem biztosan kirúgnak. Na meg így ugrott az esélye annak, hogy jobban megismerjem. Miért csesz ki mindig velem az élet??