Édes szolgám 『taekook』

•17. fejezet

-Oh uram. Higgye el, nem marad le semmiről.-csendesedik el.
-De én szeretnélek megismerni.-erősködöm.
-Nem tudok mit mondani. Nem is szeretek magamról beszélni.-áll fel az asztaltól és felmegy szobájába. Most mi rosszat mondtam? Mindegy...békésen megeszem az ebédemet és utána megyek. Nem szeretek haragban lenni vele, mert akkor nem olyan pozitív.
-Taehyung.-kopogok be az ajtón.-Bejöhetek?
-Persze...-hallom meg elcsukló, mély hangját.
-Mi történt?-kérdem a fiút, aki leül mellém az ágyra.
-Csak tudja...nekem erről nehéz beszélnem. A szüleim elhunytak. Lezuhantak a repülőgéppel. Attól fogva Jinék vigyáztak rám és neveltek föl.-sír keservesen. Nem tudom, hogy mit csináljak. Még sem ölelhetem meg, mert az alkalmazottam és még be is perelhet zaklatásért.-Uram! Ne gondolja túl, öleljen már meg!-mintha a gondolataimban olvasna. Finoman közelebb kúszok hozzá. Óvatosan átkarolom vékony derekát. Taehyung fejét a nyakhajlatomba bújtatja és átöleli nyakamat. Érzem, ahogy sós cseppjei végigfolynak ádámcsutkámon, majd beáztatják hófehér ingemet is.-Annyira nehéz nélkülük. 16 éves voltam, serdülő. Elzárkóztam mindenki elől, semmi segítséget nem fogadtam el. Jin és Namjoon volt az egyetlen, aki odafigyelt rám.-pityereg. Annyira sajnálom ezt a fiút. Most, hogy tudom családi hátterét, még jobban. De annyira okos!
-Büszke vagyok rád Tae.-szorítok az ölelésen.
-Miért?-mászik ki nyakamból.
-Mert borzasztóan intelligens vagy, ahhoz képest, hogy mennyi problémád volt. A legokosabb ember vagy, akit ismerek.-nézem könnytől csillogó íriszeit.