Mennydörgés 2. - Hazatérés

Ötödik Fejezet

Rocio Reyes

- Szép munkát végeztél eddig. -ült le mellém az asztalhoz Manolo. - Ne vedd el az étvágyamat. -mondtam, miközben fel vágtam a csirkét.
- Úgy döntöttem megjutalmazlak. Gyere velem! -állt fel mellőlem. - Most eszek. -válaszoltam.
- Tetszeni fog! Na, gyere! -sóhajtva tettem le a kést és a villát a kezemből. Felálltam és megindultam utána. Az udvarra egy piros Range Rover gurult be. Amikor megláttam ki száll ki a kocsiból, azt hittem a lábam földbe gyökerezik. - Mit állsz ott, mint egy néma? Gyere és ölelj meg! -nem akartam hinni a szememnek. Hozzá rohantam és azonnal megöleltem. Boldogságtól a könnyeim utat törtek maguknak. - Jaj ne mond, hogy sírsz! Elkenődött fejjel akarsz bemutatni a keresztlányomnak? -tolt el magától mosolyogva. Dhalia él. - Hogyan? -kérdeztem.
- Manuel a baleset után talált rám, mielőtt téged Matteo elvitt, engem kihúzott a kocsiból. Kórházba vitt, ahol a legjobb ellátást kaptam, de közölték velem, hogy a baba nem élte túl. Manuel elküldött Amszterdam-ba, hogy feldolgozzam azt, ami történt. -mesélte, miközben a házba sétáltunk. - Sajnálom Lia. -fogtam meg a kezét. - Nem lettem volna jó anyuka, amilyen önző vagyok. Jól van így! -mosolygott halványan én pedig Audrey szobájába vezettem. - A neve Audrey Dhalia. -mondtam, miközben a karjába vette.
- Szia Audrey Dhalia, olyan szép neved van, mint akiről kaptad. -ölelte magához, s a mosolya hirtelen lebiggyent. A szája remegni kezdett és könnyek folytak a szeméből.
- Nagyon szerencsés vagy, ugye tudod? -kérdezte tőlem. - Van egy gyönyörű gyereked és az apjával élsz, én mindkettőt elvesztettem. -mondta és egy puszit adott a lányom homlokára. - Te miről beszélsz? Az apja nem Manuel! Audrey Matteo lánya, Matteo pedig messze van. Én pedig megint megteszem azt, amit 2 évvel ezelőtt. Megint meggyűlöltetem magam vele, mert ha nem teszem azt, amit Manuel mond bántani fogja Audrey-t. Matteo a csőd szélén van miattam, én pedig nem tehetek semmit! Nem vagyok szerencsés, az apám megölte az anyámat, aztán elrabolt és gyógyszerekkel tömött, hogy ne emlékezzek arra, akit szeretek. Megakarta ölni Matteo-t és engem használt hozzá, aztán mikor Matteo megtalált a kocsiban én nem emlékeztem rá! Hetekig egy pincében ültem és mikor visszajöttek az emlékek, ordítani tudtam volna. Bántottam azt akit szeretek, aztán Matteo bántott engem és én miután megöltem a saját apámat, aki a lábaim előtt térdelt elhagytam. Rio-ba menekültem és utána megtudtam, hogy terhes vagyok, de nem mertem elmondani Matteo-nak. Eltelt 1 év és a gyerekem nem ismeri az apukáját. Manuel elrabolt minket és megzsarolt, ha nem segítek neki kidob az út szélére és magával viszi Audrey-t. Mindent úgy kell tennem, ahogy mondja mert különben bántani fogja. Megint ott tartunk, hogy bántom azt, akit szeretek, mert nincs más választásom! Ha szerencsés lennék Matteo mellett lennék és együtt nevelnénk a kisbabát, de nem vagyok szerencsés! -fakadtam ki, s leültem a kis fotelbe, ami a kisággyal szemben volt. Lia letette a kisbabát és leguggolt elém. - De igen Rocio! Szerencsés vagy! Bármi történt, ti mindig egymásra találtatok és ez most is így lesz! Idő kérdése és rárúgja az ajtót Manuel-re és megment. Amint meglát titeket, nem fog haragudni rád! Szeret és most is biztos azon gondolkodik, hogyan tudna megtalálni! -most egy szerelmes kamasznak hiszem magam, akivel szakított a pasija. Mégis jól estek ezek a szavak. - Remélem hamar megfejtik a kódomat. -suttogtam, s Lia össze húzta a szemét. - A legutóbbi támadásnál ott hagytam neki egy kódot, ami elvezeti őt ide. Manuel nem tud róla, ha megtudja megöli Audrey-t.