A könyvmester legendája/Thearsmith

-2 Fejezet-

Én -És te régóta vagy már itt? -Fordultam hozzá,és kérdeztem.

Adeline - Túl fakó a böröm. Miss Margaret szerint betegesnek tűnök. Leszünk legjobb barátnők?

Én- Igen! -Bólogattam. 

("El telt pár év")

Nagyobb lettem,és 17 éves lettem. Ültem az ágyon,és egy egér volt a kezembe,annyit kell tudni,hogy szeretek állatokkal foglalkozni,és meg gyógyítani. Adeline mellém ült,és hozzám beszélt.

Adeline -Melita! Megérkeztek. 

Betettem a dobozba az egeret,de finoman.

Én -Vissza jövök hozzád! Megígérem.

Adeline - Eszetbe se jusson,csak menj,és sose néz vissza!

Én -Nélküled nem bírtam volna ki! Legyen a tiéd! -Oda adtam neki a dobozt,amibe a kis egér van.

 Át vette,majd letette az ágyra,és megölelt,de persze visszonoztam az ölelését.

Adeline - Hiányozni fogsz Melita!

Én -Nekem is hiányozni fogsz Adeline!

("Eltelt 10 perc")

Mentem ki a folyósóra ahol várnak engem a leendő szüleim,de vissza emlékesztem mindenre ameddig velem történt.

~A sírban úgy éreztem,mintha börtönbe lennék. Az évek során mindegyesnap azt kívántam,hogy bárcsak elvinne innen valaki. Hogy a szemembe nézve engem válasszanak a többi  gyerek helyett. Hogy önmagamért akarjanak,még ha  nem is vagyok különleges. Soha se nem választottak engem. Soha senki se akart vagy észre se vett. Mindvégig láthatlan voltam.~

Oda mentem leendő szüleimhez,és persze ott volt Miss. Margaret.

Anne - Készen állsz? -mosolygott rám.

-Néztem rá,és mosolyogva bólogattam. Én - Igen!

Anne - Én is félek egy kicsit.  - Mosolyogva mondta nekem.

Norman rám  nézet mosolyogva,és ezt kérdezte.

Norman -Hadd segítsek lehozni a holmidat?

Én - Öhh..Csak ez mindenem.

Margaret - Mindenen osztozkodnak társaikkal!

-Lehajtottam a fejem,de Norman észre vette,hogy be van kötve az ujjaim.

Norman -  Elvágtad az ujjad? 

-Felnéztem.

Margaret - Szeret állatokat gondozni. Mindig sebesek az ujjai. Rendben,Melita! Ne feledd itt tanultál! Rend, Tisztelet, Engedelmesség. És ne feledd,ez csak próbaidő. A gyámság visszaható! Ha bajt okozol,elhozunk,és az örökbefogadást nem véglesítik.

Anne - Biztosan,minden lesz! 

Margaret - Jolvan. Akkor mehetünk!

Elndultunk volna,de meghallodtuk,hogy zongoráznak,és oda mentünk. Meg láttuk Rigelt,hogy zongórázik.

~Azok a kezek. Azok a hó fehér kezek,villany gyorsan síklannak a zongóra billenyezetűin. Íme Ő,a SÍr legfőbb büszkessége! Az aranynyermek. Az akit úgy csodált. Mindenki  oda van érte kíve engem!~

Anne - Ki ez? Meglepődve kérdezte.

Én - Rigel!..

("Pár perc múlva")

Margaret - Megmutattam a fiú aktáját. Biztosak benne? 

Anne - Nagy a házunk,és így Melita nem lesz olyan egyedül. 

Margaret - De egy tinédzserről is elég nehéz gondoskodni,nemhogy kettőről. Ráadásul  Rigel egyébként is nagyon problémás fiú,és egyedül mi tudtuk kezelni őt.

Norman - Ne aggódjon,Miss Margaret! Tudjuk,hogy mit csinálunk. Nem pont erre való a próbaidőszak?

Margaret - Jolvan! -Át adta Norman-nek a Rigel aktáját.

Norman -Köszönjünk! 

Beültünk a kocsiba,és elindultunk.

~Mindig is családot szeretem,és egy otthont,és egy új életet,távol Sírtól kívűl távol. Most,hogy ez végre beteljesült,nem tudtam elhinni,hogy ő is ott van mellettem.Rigelt a hátam közepére se kívántam! Nem akartm ott látni.~

Rá néztem Rigere,de egyből elnéztem. De Rigel is rám nézet,és ő is elnézet.

~Mégis nem tudtam gyűlölni! Lelkem egyik részem annyiszor látta őt,hogy képtelen voltam elszakadni  tőle! Pedig nagyon szerettem volna.~

Elindultunk a házba,és persze rá néztem megint Rigelre,de ő is rám,és mindketten elnéztünk.

Norman- Gyertek be!

Bementünk a házba. 

Anne - Hát itt volnánk! De nem pont palota,de meg van mindenünk! 

Norman - Előre szólók Anne rend mániás! -mosolyogva mondta.

 Anne - Rólad nem mondható el! 

 Én- Tudtak zongorázni? -kérdeztem.

Norman - A fiúnk játszott rajta.. 

Anne -Megmutattom a szobádat! 

Utána mentem. 

Anne- Norman! Te pedig vidd fel Rigelt!

Norman- Oké! 

Rigel oda ment a zongórához,és egy billenyűzetet nyomot le.

Norman -Mehetünk?

Rigel -bólogatott.

Hamarosan jön a harmadik fejezet!!!💕