‎♡‧₊˚39.

84 7 0
                                    

jiminéknek sorfalat kellett állni a ballagó osztályoknak, így ünneplő ruhában várakoztak a teremben, hogy felcsendüljön a zene.

nem is kellett sokat várni erre, hiszen három órakor pontban elindult a dallammal együtt az összes ballagó. először az a, majd b osztályosok jöttek, aztán beléptek a c-sek, azaz jungkookék.

jiminnek már ezelőtt is izzadt a keze, de amint meglátta kookot, rendesen kirázta a hideg. sosem látta még őt elegáns ruhában, ingben, zakóban. volt nála egy-két csokor virág, illetve egy lufi is. jimin is hozott neki virágot, csak nyilván azután tudott csak lemenni, hogy végeztek a feladatukkal.

a hangos zene miatt nem tudtak beszélni, szóval jimin eltátogta, hogy 'lent találkozunk', jungkook pedig küldött neki egy puszit.

_________________

'végre, hogy itt vagy!' vette észre jungkook az alacsonyt, majd szorosan köréfonta karjait és beleszimatolt a hajába. 'nem kérsz puszit?' kérdezte, mivel a másik nem nagyon közeledett arcához, pedig megbeszélték.

'kookie, a családod előtt nem szeretnék, ha nem baj.' hajtotta le a fejét jimin.

'már lement a családi fotózás, nagyjából mindenki elment. a bátyám van itt, meg az egyik unokatesóm. bemutatlak nekik, jó?' simogatta a másik hátát.

'óh, rendben, hol vannak?' kérdezte jimin, majd kis keresgélés után meglátott még kettő jungkookot.

'ti mindannyian ugyanúgy néztek ki?' kuncogott jimin.

'jungkook ennyire nem egyedi látod, engem másol. junghoonról meg ne is beszéljünk, mert leutánozta a születésnapomat! a nevem jeon junghyun.' nyújtotta kezét jungkook bátyja, aki csak egy pár évvel lehetett idősebb kooknál. valóban nagyon hasonlítottak az öccsével, csak az idősebbnek volt egy kicsi borostája.

'én pedig jeon junghoon!'

'park jimin' mosolygott az alacsony, miközben sikeresen el is pirult.

'szóval hyungok, ő itt jiminie, az alakulóm.' mosolyodott el jungkook, majd odahúzta magához a szőkét.

ártatlan - jikookOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz