Ész vs. Szív: Amélia

24.

Karácsony utolsó estéje van, Nolent az apja elvitte valahova. Különösen, sőt rejtélyesen viselkedtek. Nem mondta András hogy hova mennek, csupán annyit, hogy be akarja vezetni Nolent a társaságba. Nem tudom miért, de valahogy olyan érzésem van, mintha stripziz bárba vitte volna, de ez nem vallana Andrásra, csupán a titokzatossága vezetett ehhez a feltételezéshez.

Tűkön ülve várom, hogy haza érjen, már éjfél is elmúlt, de semmi. Nem vagyok fáradt, ezért írok, a Nolen ihlette történetem utolsó fejezetéteit. Boldog végkifejlett lesz, megkedveltem a srácot, és egyébként is az emberek szeretik, ha happy end a vége egy történetnek. Hogy miért, az rejtély? A valóság sem feltétlenül happy, sőt általában nem az. Két óra görnyedés után megszületik az eredmény. Ebben a pillanatban elégedett vagyok, majd amikor átolvasom, akkor még találok benne egy halom hibát és legalább ötször még átírom. De most jó érzés, hogy befejeztem egy újabb történetet.

Nagyot nyújtózom, majd magam mellé helyezem a gépet. Fülelek. Csend. Nolen még nincs itthon, vagy az is lehet igen, néha úgy elmerülök az írásba, hogy teljesen kizárom a külvilágot. Lemegyek a konyhába és iszom valamit. A lámpát nem kapcsolom fel, mert az utcai közvilágítás pont elég fényt biztosít, hogy ne borítsak fel semmit. Épp a mosogatóba helyezem a poharat, amikor nyílik az ajtó. Meglapulok. Hallgatózok. Megint. Tudom szemetség, de mindig ezt csinálom.

– Fiam – András ingerült szól Nolen után, de az nem tanusít felé figyelmet, mérgesen trappol fel a lépcsőn, vagyis ezt csak hangos és gyors lépteiből ítélem.

Mi történhetett? Megint vitatkoztak? Mostanában elég sokat összekapnak.

András morog magábn valamit. A konyha falhoz simulok. Nem vesz észre még akkor sem mikor felkapcsolja a villanyt. Basszus a konyhába jön. Lebuktam. Nincs hova bújnom. András egyenest a borhűtőt célozza meg, amiből kivesz egy üveg whiskyt. Ja ez is újdonság, ő vette nem rég, és a java alkohol nem bor benne, leginkább kiváló minőségű whiskey. Nem is tölt pohárba egyenest az üvegből iszik. Csak akkor vesz észre mikor lenyeli az alkoholt és megfordul. Egyenest rám néz, én meg megszeppenve meredek rá. Nem szól, csak lesújtóan ingatja a fejét. Néhány másodpercig bámuljuk egymást szótlanul, amíg sarkon nem fordulok. Kíváncsi vagyok mi történt, valami nagy gáz van. András nem szokott ilyen lenni, legalább is nem láttam még ilyen feszültnek.

Nolen ajtaján nem sűrűn kopogok, de most úgy érzem szükséges. Sejtésem sincs mi történhetett és milyen állapotban van. Nolen nem válaszol, ezért benyitok, az ágyon ül, arcát a tenyerébe temetve, felém sem pillant. Leülök mellé, amikor az ágy besüpped alattam még akkor sem fordul felém. A kezeia két lába között. Oda pillantok. Jesszus. Remeg. Az nem kifejezés. Az ujjai veszettül rángatóznak és ő azt nézi, vagy a szőnyegen egy pontra összpontosít. Megrémiszt. Megerintem a vállát. Nem láttam még ilyen állapotban és nem tudom hogyan reagál a közeledésemre ilyenkor. Sehogy, nem reagál sehogy.

– Hé...– óvatosan szólítom meg, simogatni kezdem a hátát. – Minden rendben?

Nem válaszol, a kezei tovább remegnek. A szívem a gyomromig zuhan, mi frac van vele. Mintha transzba esett volna. Nem mozdul, fixen bámul egy pontot. Kezdek pánikba esni. Óvatosan megfogom reszkető kezét és magamhoz húzom, gyengéden simogatom. Nolen végre megmozdul, felém fordítja a fejét. Üveges tekintettel bámul rám, majd mintha visszatért volna a transzból. Lesüti a szemét. A kezünkre pillant. Basszus ez írtó para volt. Nem szólok semmit, mert egyszerűen belém fagyott vér, nem tudom mi zajlik benne. Nolen az ölembe hajtja a fejét. A légzése meglehetősen nehézkes. A szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Igyekszem minden erőm összeszedni és nem pánikrohamot kapni. Nolen megszorítja combom, majd átfordul a labait felteszi az ágyra, átöleli a derekam, teljesen a hasamba fúrja az arcát. Simogatom a fejét, az ujjaimmal selymes haját cirógatom. Nolen légzése normalizálódik az én szívem is megkönnyebbül. Ügyelve, hogy észre nevegye lassan szívom be és fújom ki a levegőt.