Míg a halál el nem választ

46 Rész❤️

Estella nagyot sóhajtott mikor a történet végére értem vagyis a jelenbe.
-Hozok valami erősebbet! Mondta mire nevetve bólintottam..igaz hogy már nem voltunk szomjasak de azért még kellett igyak ahhoz hogy elfelejtsem Domenico épp az irodájában kufircol azzal a nővel. Mert bármennyire is tagadtam, bármennyire is lepleztem. A szívem belesajdult a gondolatba hogy mással van. Hogy mást csókol. Hogy mást érint. Hogy mást akar. Ezekkel a gondolatokkal ültem az asztalnál.
A neonfények vibrálása tompán verődött vissza a poharamon, miközben a jégkockák csilingeltek a maradék vodka narancsban. A bár zaja körülölelt, a beszélgetések moraja, a nevetések és a zene. Lehet, hogy itt kellett volna keresnem egy kis nyugalmat, de most csak még inkább nyugtalannak éreztem magam.
Az pult mellett ültem, és lassan kortyolgattam az italomat, amikor megpillantottam egy furcsa pasast. Az asztalánál ült és egyre mélyebbre merült a poharában. Felém nézett egyensúlyozva a széken, velem egyidős talán egy évvel idősebb lehetett, szemei üvegesek és arcán egy mosolyféle, ami inkább tűnt vigyornak. Hirtelen felállt és felém indult, a lábaim azonnal megfeszültek az asztal alatt, mintha menekülésre készülnének.
- Szia, szép lány - szólalt meg érces hangon, és túl közel hajolt hozzám. - Meghívhatlak egy italra?
- Nem, köszönöm - feleltem határozottan, és igyekeztem kerülni a tekintetét. Nem tántorodott vissza. Leült velem szemben és megragadta a poharamat. - Ugyan, ne légy már ilyen rideg. Csak egy italról van szó.
A szívem hevesebben kezdett verni. Körbenéztem, de a bár többi vendége elmerült a saját világában, senki sem figyelt ránk. Próbáltam higgadt maradni, de a torkomban egyre növekedett a gombóc.
- Kérlek, hagyj békén - mondtam újra, most már erélyesebben.
- Csak beszélgetni akarok - erősködött, és közelebb hajolt. Éreztem a leheletén az alkohol bűzét.
Megpróbáltam felállni, de a férfi gyorsabb volt. Megragadta a karomat, és szorosan tartott. A szorítása fájdalmas volt, de az igazi rettegés akkor tört rám, amikor láttam a szemében a rideg elszántságot.
- Ne játszd az ártatlant - suttogta. - Tudom, hogy akarod.
Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, de ő csak erősebben markolt. A bár hirtelen sokkal szűkebbnek tűnt, a levegő fullasztónak. A fejemben kétségbeesett gondolatok kavarogtak, mit tegyek, hova meneküljek. A kiáltásom azonban a torkomon akadt, amikor közelebb rántott magához.
- Hagyd abba! - kiáltottam végül, de a hangom elveszett a zajban.
A férfi még közelebb hajolt, és már éreztem a bőrömön a leheletét. Ekkor azonban valaki megragadta a vállát és durván elrántotta tőlem. Az idegen zavarodottan próbálta visszanyerni egyensúlyát, miközben Domenico állt vele szemben. Magasabb és józanabb volt, és haragtól izzó tekintettel nézett rá.
- Hagyd békén! - mondta hideg hangon. A férfiak között egy pillanatra feszült csend támadt, majd a támadóm végül engedett a szorításából és egy gyűlölettel teli pillantást vetve rám, lassan hátrált.
- Nem éri meg. Ez csak egy szuka! - morogta és visszabotorkált a bárpult felé ám Domenico szemei elsötétültek és gyilkos tekintettel utána eredt. Egy hatalmas ütést mért a fejére amitől a férfi tántorodva a földre esett majd rugdosni kezdte mintha csak egy játék mackó lenne. Odarohantam és próbáltam leállítani de egy könnyed mozdulattal a földre lökött.
-Jól vagy? Kérdezte Estella hozzám rohanva majd legugolt mellém és próbált felsegíteni de én csak tágra nyílt szemekkel továbbra is Domenicora bámultam aki megállás nélkül ütötte a már félholt férfit.
Estella lágyan megérintette a karomat, ahol az előző szorítás nyoma még mindig égetett.
- Jól vagy? - kérdezte ismét gyengéden mire rá kaptam a tekintetem.
Bólintottam, de a kezem reszketett, amikor visszaültem a székre. - Köszönöm - suttogtam.
- Ne aggódj, most már biztonságban vagy - mondta, és finoman megsimította a vállamat. A szavai megnyugtattak valamennyire, de a rettegés még mindig ott lappangott bennem. A bár hangja lassan visszatért, a zene és a beszélgetés újra betöltötte a teret. Az emberek észre sem vették, mi történt, vagy ha igen, gyorsan elfeledkeztek róla. Én azonban nem tudtam olyan könnyen túllépni rajta. Tudtam hogy most elkell tűnnöm ahhoz hogy Domenico ne öljön meg. Reszketve futni kezdtem mire Estella ijedten kapott utánam de nem tudott elérni.
-Alessia! Hova mész? Hallod? Alessia! Kiabálta de én nem álltam meg. Jobb volt így nem akartam hogy miattam bajba kerüljön. Domenico kocsijába pattanva a kormányra hajtottam a fejem. Éreztem, hogy egy kicsit biztonságban vagyok, de tudtam, hogy ez az éjszaka mély nyomot hagyott bennem. Soha nem felejtem el az üres tekintetet, a fájdalmas szorítást, és azt a félelmet, amitől soha többé nem tudok szabadulni.
Ez volt az éjszaka, amikor megtanultam, hogy a biztonság illúzió, és a világ sokkal sötétebb lehet, mint azt valaha is gondoltam.

Sziasztok! Na szerintetek mi lesz tovább? Domenico vajon Alessia után megy vagy hagyja hogy elmenjen? Vajon tényleg fontos neki? A következő részből kiderül❤️