Míg a halál el nem választ

49 Rész ❤️

A hold halvány fényével világította meg a szobát. Domenico keze Lola bársonyos bőrén kalandozott, miközben ő elmerült a pillanat hevületében. A férfi teste reagált Lola minden érintésére, de gondolatai egészen másfelé jártak.
Lola mélyen a szemébe nézett, és egy mosollyal közeledett felé. Domenico érezte a nő vágyát, hallotta lélegzetének gyorsulását, de lelke más tájon bolyongott. Ahogy Lola ajkai közelebb húzódtak, Domenico képzelete Alessia képe köré fonta magát. Alessia nevetése, haja illata, szemeinek ragyogása mindent elhomályosított.
- Domenico, csak te és én vagyunk itt - suttogta Lola, hangja megremegett a vágytól. Domenico visszarántotta magát a jelenbe, testét engedelmesen irányítva, de szíve és elméje továbbra is Alessia körül forgott. Ahogy Lola karcsú teste hozzásimult, és kezei a férfi mellkasán időztek, Domenico azon kapta magát, hogy Alessia gyengéd érintéseire vágyik.
Lola ujjaival lassan végigsimított Domenico hátán, majd ajkaival követni kezdte kezei útját. Domenico mélyen felsóhajtott, de ez a sóhaj nem a jelennek szólt. Alessia volt az, aki gondolataiban megjelent, aki minden érintés mögött ott volt. Ahogy Lola teste lassan ringatózott az övével, Domenico lehunyta szemét, megpróbálva kizárni a képeket, de mindhiába. Minden egyes mozdulat, minden sóhaj, minden remegés Alessia arcát, hangját, jelenlétét hozta közelebb hozzá.
- Domenico... - Lola hangja édesen csengte be a szobát, de a férfi képzeletében ez a hang is Alessiáévá vált. Lola kezei mostmár biztosan, vágytól fűtötten mozogtak és Domenico teste engedelmesen reagált de gondolatai hűtlenek voltak. Lola ölelésében Alessiát emlékét érezte. A nőt aki titokban a szívében élt és aki iránt érzett vágyát most Lola testén keresztül próbálta enyhíteni. Az éjszaka tovább haladt. Domenico és Lola érintései egyre szenvedélyesebbek lettek, mégis minden mozdulatban ott lappangott az elfojtott titok, a meg nem élt vágy. Domenico gyengéden megcsókolta Lola nyakát de ajkain Alessia nevét érezte. Lola mit sem sejtve Domenico, gondolatainak kettősség évről, csak a jelennek élt élvezve Domenico minden egyes mozdulatát, sóhaját. Domenico azonban kettős életet élt, abban a pillanatban, testének minden rezdülését a jelennek, szívének minden vágyát pedig a múltnak adva. Ahogy a holdfény lassan halványult és a hajnal első sugarai belopakodtak a szobába, Domenico elengedte Lola testét, de nem tudta elengedni Alessia emlékét. Lola ölelésében fekve Domenico szemei lehúnyva maradtak és álmaiban egy olyan világban bolyongott ahol ő és Alessia létezett.

Sziasztok! Ez egy kicsit rövidebbesz lett elnézést de ezért feltöltök még egy részt. Jó olvasást mindenkinek❤️