,,Azt hittem megvéd..."

5. Fejezet

Jóval a megengedett sebességhatár felett száguldottunk végig Szöul utcáin. Hyun néha egy-egy veszélyesebb manővernél szúrós pillantást küldött felém, de nem igazán törődtem vele. A másik négy autó hátulról, és oldalról fogott engem közre, így próbálták tartani a tempót. A sok jármű között szlalomozva igyekeztem előrébb jutni, természetesen a piros lámpákat is figyelmen kívül hagyva, és csak reméltem, hogy a többiek nem maradnak le, miközben mindannyian vártuk Seungmin jelentkezését. A főútról befordultam egy kisebb utcába, abban reménykedve, hogy arra gyorsabban kiérünk a város szélében lévő raktárhoz. A kerekek minden egyes kanyarnál hangosan csikorogtak, fekete csíkokat hagyva az aszfalton. Hirtelen valamilyen megmagyarázhatatlan düh vett rajtam erőt, valószínű az eddig elnyomott feszültség, mire még jobban ráléptem a gázra, amitől Hyunjin teljesen az ülésbe süppedt, és meglepetten nézett rám.
-Baj van? - Nem válaszoltam, csak morogtam egyet, mire nem látta értelmét annak, hogy tovább faggasson.
 
Egy ideje szótlanul róttuk az utakat, teljesen az útra, és az autóra koncentráltam, hogy tökéletesek legyenek a csúszások is, mikor újra megszólalt.
-Minho, rendőrök.
-Leszarom.
-Ezek újoncok. - Ezt valószínű abból következtette, hogy a gyakorlottak nem indulnak utánunk. Egyrészt, mert tudják hogy jobban vezetünk, másrészt tisztában vannak vele, kik vagyunk. Alap esetben a rendőrség sem állhat utunkba, mert ott is vannak embereim, de az ilyen néha előfordul. Ilyenkor csak egyszerűen lerázzuk őket és ennyi.
-Changbin, vidd el őket. - Szólaltam meg. Mivel mindegyikünk fülében van egy fülhallgató, így halljuk egymás összes szavát.
-Értettem.
Ekkor szépen kivált az alakzatból, amit eddig több-kevesebb sikerrel igyekeztek tartani, és behúzta a kormányt közvetlenül a ,,zaklatóink” elé. Amit még utoljára láttam, hogy hirtelen fékezett egyet, így hátulról rendesen beléjük csapódtak a ,,biztosurak”, de nyilván ez volt a cél, utána pedig egy ügyes manőverrel mögéjük került, és letolta őket az útról. Ez után nekem egy újabb kanyar következett, így eltűntek szemem elől.

-Most már nyugodt vagy? - kérdeztem Hyunt, ingerülten.
-Nem. - válaszolta egyszerűen.
-Mi bajod van még? - kérdeztem egyre idegesebben.
-Pont ez. - mondta, a lelki állapotomra célozgatva ezzel.
-Innentől főnök vagyok. - utaltam ezzel a megszólításra, és hogy innentől főnök-testőr viszonyban vagyunk, nem pedig barátiban, mire csak lemondóan sóhajtott egyet.
 
Lassacskán kiértünk a városból, így újból irányt váltottam, és a raktár felé fordultam. Már majdnem odaértünk, mikor Seungmin megszólalt a fülhallgatókon keresztül.
-Az eddigi terv helyességét megerősítem. Az első bejáratnál alig van emberük. Hátra ne menjetek, mert ott legalább negyvenen vannak.
-Vettük. Rögzítsd a felvételeket, és ha kell küldj erősítést.
-Értettem.
 
Épp amikor bekanyarodtunk a raktárhoz vezető útra, hozzánk csapódtak Changbinék is, mire lelassítottam.
-Minden oké?
-Igen. - válaszolt Jeongin vigyorogva, amit pont láttam, mert mellettünk jöttek. - Bár a kocsinak egy kis szalon nem fog ártani. - Erre csak lazán elmosolyodva megráztam a fejem. Nagyon szeretem a kis róka kisugárzását, mindig lelkes, és élettel teli, ami nem azt jelenti, hogy nem retteg tőle mindenki. Állítom, neki van a legfélelmetesebb külsője, amit előszeretettel ki is használ.
 
Szépen lassan, a legkisebb feltűnést keltve parkoltunk le az út túloldalán, néhány fa alatt. Hiába vagyunk most bevetésen, nincs kedvem hazafele egy tűzforró kocsiba beülni, ugyanis most legalább van 28 fok. Leállítottam a motort, és mindannyian kiszálltunk a kocsikból. Megigazítottam ingem, és ellenőriztem, hogy minden fegyverem a helyén van-e. Hyunjin, Changbin, és a kis sivatagi róka automatikusan mellém/mögém álltak, és így indultunk meg a raktár felé.
 
Mivel 2,5 méter magas betonkerítés vette körbe a területet, így nem láthattak minket az elöl hagyott őrök. Csöndben a fal széléhez álltunk két oldalról, és mikor jeleztem, egy gyors mozdulattal, egyszerre ugrottunk elő a fal mögül. Mire reagálni tudtak volna, az eldördülő lövéseink után élettelenül rogytak össze a földön. Csak reménykedtünk, hogy nincs a közelben más, és nem hallották meg a lövéseket. Hiába vannak hangtompítóink, attól még néma nem lesz a pisztoly. Kettesével, egymásnak háttal állva, fegyvereinket készenlétben tartva figyeltünk egy kis ideig, hogy ha esetleg mégis észrevettek volna, ne szúrjanak hátba. Sajnos szó szerint.
 
Mivel a terep tisztának tűnt, így megindultunk a bejárat felé. Az egész épület nagy, és bonyolult folyosórendszerekből, és termekből állt, amik néha keresztezik is egymást, így a csapatot háromfele osztottam. Én és a fő testőreim most egy csapatban maradtunk, ahogy azt nap elején adtam utasításba, és a maradék két csapatba pedig nyolc-nyolc ember jutott. Kettő folyosó volt előttünk, de az egyik nem sokkal később szétágazik. Az én csapatom az önálló folyosón indult el, míg a másik a kettéágazón. Mind a három egy közös terembe vezet, ahol Hyunék szokták a pszichopata vágyaikat kiélni, azaz egy kínzószobába jutunk. Viszont hátra már csak egy szűk folyosó vezet ki belőle, amin ennyi embernek nehéz lenne az előtt távoznia, hogy megöljük őket. Szóval gyakorlatilag sarokba szorítjuk őket.

Csöndben, óvatosan lépkedve haladtunk előre, minden apró neszre felfigyelve. Ahogy egyre közelebb értünk a teremhez, úgy kezdtünk el egyre több kiszűrődő hangot hallani. Mikor odaértünk az ajtó elé, a fülesen keresztül Seungmin szólalt meg.
-Az Exo főnöke is csak most ért be. Egyenlőre felmérik a terepet.
-A másik csapat merre van? - Kérdeztem szinte suttogva.
-Ők is most értek az ajtóhoz. - Mivel mindenki nyomkövetővel van ellátva, így a hackerem mindenkit lát, és tökéletesen tud a háttérből szervezkedni, ami már jó párszor mentette meg az életünket.

-Ha megadom a jelet, betörünk az ajtókon. - Mondtam a fal túloldalán lévő csapatoknak, a fülesen keresztül.
-Vettük.
-Mindenki kész?
-Igen. - hangzott a fülemben a válasz. Vártam néhány pillanatig, majd kiadtam a parancsot. - Most!
Ekkor egyszerre rúgtuk be a két ajtót, mire ellenfeleink döbbenten kapták felénk fejüket. Fegyvereinket rájuk szegezve megálltunk velük szembe.

-Nocsak, nocsak. Micsoda kedves barátokat találtunk, nincs igazam, Suho? - Kérdeztem hamis mosolyt arcomra öltve vezérüket.
-Lee Minhooo! Pont rád vártunk. Gondoltam beugrom kicsit körül nézni. - Mondja, miközben halál nyugalommal hátat fordít nekem, és elkezd turkálni a fal melletti fiókokban. - Milyen jó kis játszószoba már… Ezt mire használod? - Vesz ki a helyéről egy belül szöges nyakörvet. Legszívesebben itt hagynám a picsába, olyan irritáló stílusa van.
-Szeretnéd kipróbálni? Mert nagyon szívesen segítek. - Mondta Jeongin, közben  aranyosan mosolyogva.
-Persze. Minden segítséget szívesen fogadok. - Vett fel Suho is egy ,,kedves” stílust. Ekkor Jeongin leeresztette a fegyverét, és nyugodtan, teljesen kiszámíthatóan a vezér elé sétált.
-Add. - Mondta a nyakörvre mutatva.
-És mondd csak, mennyire fájdalmas? - kérdezi tettetett bizonytalansággal.
-Nem kell aggódni, nem olyan vészes.

Erre én már szinte röhögtem magamban, hogy milyen tehetséggel is játssza az angyalkát. Persze mindenki tisztában volt vele, hogy ez egy alattomos játszma mindkét fél részéről. Csak azt nem tudtuk, hogy mikor ér véget. És hogy hogyan.
 
Jeongin mögé lépdelt, kezét épp átemelte a feketebőr, fémtüskés nyakörvet fogva Suho feje felett, mikor a következő pillanatban az elkapta karját és egy lendülettel áthajította a feje felett. Erre mind a két maffia emberei újból befeszültek, egymásra szegezték fegyvereiket, Hyunjin meg Changbin szorosan elém álltak, egy keskeny rést hagyva vállaik között, ahonnan én is tökéletesen tudok lőni. Ám Suho terve nem úgy sült el ahogy szerette volna, ugyanis Innie talpra érkezett, és amint földet ért megpördült, és behúzott neki egy jobb horgot. Suho megtántorodott, de jelzett az őreinek, hogy várjanak. Így se volt túl sok esélyük, de azzal hogy leállítja az embereit, a saját sírját ássa meg.
 
Amint visszaszerezte egyensúlyát, megindult Jeongin felé, miközben előkapott egy bowie kést. Mikor odaért hozzá megállt, és gyomra elé tartotta a penge hegyét, mire Jeongin egy kicsit, de hirtelen előre mozdult. Ám ekkor Suho belészúrta a kést.

Sajnálom ennyit kellett várni, annak ellenére, hogy egy héttel korábbra ígértem, de kevés is volt az időm, és így pünkösdre összeszedtem egy kis torokgyulladást, 39 fokos lázzal.😖

Tudom hogy elég időhúzósra sikerült most ez a rész, de most annak is nagyon örültem, hogy be tudtam fejezni.

Mondanám hogy pár nap múlva érkezem a következővel, de inkább nem ígérek semmit.🙄

Remélem tetszik, de mivel ez az első könyvem, gondolom érződik rajta, de nagyon igyekszem.😊

Puszi mindenkinek, nemsokára találkozunk!😘