,,Azt hittem megvéd..."

14. Fejezet 🔞

Mikor újra felébredtem, újra számban volt az anyag, és ugyan úgy a székhez voltam kötözve. Fájt a fejem, és már elég éhes is voltam, a szomjúságról nem is beszélve. Ja, és azt se tudtam, hogy meddig nem voltam eszméletemnél.
 
Annyit hallottam, hogy valaki megköszörülte a torkát. Lassan, erőlködve kinyitottam szemeim, mire Minhot láttam meg magam előtt. Egy darabig nem szólt semmit, csak nézett engem. Végül fölállt, körbe sétált, és megállt előttem.
-Jisung. Szeretnék veled normálisan beszélni. Nem fogom kiszedni a szádból az anyagot, különben újra tombolni fogsz, szóval most így mondom. - hangja teljesen nyugodt volt. - Gondolom nem fogsz meglepődni, de mindent tudok rólad. A szüleidről, a kutyádról, Felixről, a munkahelyedről, egyszóval tényleg mindenről.
Mikor Lixet említette, szemeim kikerekedtek. Csak őt ne bántsák! Nem bírnám ki, ha miattam esne bármi baja. Tiszta szívű, és érzékeny ember. Ő nem biztos, hogy ilyen bánásmódot kibírna. Fejem elkezdtem tekergetni, jelezve, hogy akarok valamit mondani.
-Csak akkor veszem le, ha nem fogsz tombolni.
-Csak Lix miatt nem. - gondoltam. Megálltam és szemeibe néztem, ezzel válaszolva neki.
 
Odanyúlt arcomhoz, és levette róla a kendőt. Vettem pár mélyebb levegőt, majd megszólaltam.
-Mi van Felixszel?
-Ne aggódj, közelebb vagytok egymáshoz, mint gondolnátok.
Erre először egy, majd még egy, és egyre több könnycsepp folyt végig arcomon. Én nem ezt akartam. Ezek szerint ő is itt van, és ugyan úgy szenved, mint én. Miattam. Csakis én tehetek róla.
 
Fejem lehajtva, megtörve kezdtem csöndesen sírni. Ezen az állapoton nem segített az sem, hogy fájt a gyomrom.
-Nézz rám Jisung. - utasított.
Lassan fölemeltem fejem, és szomorúan rá néztem.
-Elmondom, hogy miért vagy itt. Azt akarom, hogy a testőröm legyél.
Teljesen ledöbbentem. Mi van? Ha tisztában van azzal, hogy meg tudnám ölni, hogy merne a testőrjének állítani?
-Válaszolj!
-Nem. - mondtam határozottan.
 
Ekkor nyakamhoz egy kést szorított, közben egész közel hajolt arcomhoz.
-Leszel a testőröm?
Kihasználva közelségét teljes erőmmel lefejeltem, mire orrához kapott, de balszerencsémre nem vérzett.
-Te ölted meg a kutyám?! - emeltem föl a hangom.
-Nem érdekel a dögöd. Utoljára kérdezem. Leszel a testőröm? - kérdezte ijesztően nyugodt hangon.
-Nem. - mondtam. Nagy hiba volt.
 
-Akkor a személyes kurvám leszel. Soha nem is akartalak testőrömnek, csak azt vártam, hogy te dönts a sorsodról.
-Mivan? M-minho… ne… kérlek.
-Tudod, nem nagyon érdekel a véleményed. Az enyém vagy, innentől kezdve nincs beleszólásod a dolgokba. Viszont az nagyon tetszik, hogy könyörögsz.
 
Ekkor egy mély, fájdalmas kiáltást hallottam meg.
-Felix!! Ne… - kiabáltam, de Minho újra bekötötte a szám.
Újra sírásban törtem ki. Egyedül éreztem magam és teljesen elveszettnek.
-Végre megtaláltuk a büntetésed. Hyunjin, nyugodtan kínozzátok tovább, tetszik Jisungnak. - mondta az adóvevőbe.
-Mhhmmh! - próbáltam ellenkezni.
-Jólvan, élvezd a műsort, addig szerzek neked kaját, mert biztos éhes vagy.
 
Gondolom nem kell mondanom, hogy az elkövetkezendő 1 órában borzalmasan éreztem magam. Végig halottam barátom hangját, ami egyre fájdalmasabbnak tűnt, viszont hirtelen elcsöndesült minden. Teljesen bepánikoltam, de ekkor nyílt az ajtó, és Minho lépett be rajta.
 
Ijedt, kerek szemekkel néztem rá, mire megforgatta a szemét.
-Gondolsz amit akarsz. Lehet nem ölték meg, de lehet hogy igen. De most egyél.
Levette rólam a kendőt, majd megfogott a pálcikával egy darab húst, és felém nyújtotta. Alap esetben ellenkeztem volna, de most már nagyon le voltam gyengülve, így elfogadtam.
 
Mikor végeztem az evéssel, kaptam inni is, majd kérdőn néztem rá.
-Most itt hagysz? - kérdeztem meg halkan.
-Nem. Megyünk haza. Nyisd ki a szád. - és én mint egy jól nevelt kutya, engedelmeskedtem neki. Mi van velem? Miért fogadok szót? Remélem csak a kimerültség miatt van ez.
 
Bekötötte szám és most szemem is, majd eloldozott. Ettől függetlenül kezeim még hátra voltak bilincselve, de legalább járni tudtam. Megfogta karom, és elkezdett valamerre vezetni. Bizonytalanul lépkedtem előtte, féltem, hogy elesek.
-Egyenes a padló, és üres a folyosó. Ha elengednélek is kitalálnál innen. - szólalt meg. Ez után már kicsit magabiztosabb voltam, így viszonylag gyorsan kijutottunk az épületből. Egyszer csak megálltunk, majd hallottam egy kattanást, ami egy kocsiajtó nyitódására hasonlított.
-Szállj be. - nem mertem vitatkozni, óvatosan beültem az autóba.
Éreztem, hogy ő is beült mellém és elindultunk.
 
Az út csöndesen telt, egyikünk sem szólalt meg. Én végig Felixen gondolkoztam, Minho meg ki tudja min. Végül egy bő 15 perc után megálltunk.
 
Minho kiszállt az autóból, majd kinyitotta az ajtómat.
-Gyere.
Miután kiszenvedtem magam a kocsiból, leszedte rólam a kendőket. Kinyitottam szemeim, és még a szám is tátva maradt. Egy hatalmas ház volt előttünk, de inkább valami palota szerű, mindez old money stílusban. Ahol leparkolt, egy nagy szökőkút volt, egy szintén nagy térköves résszel. Végül az egészet egy bazi nagy kert, vagy inkább park vette körül, gyönyörű növényekkel mindenhol. Meg kell hagyni, nagyon jó ízlése van. Az öltözködése alapján nem ezt néztem volna ki belőle.
-Ez gyönyörű!
-Tudom. - mondta egykedvűen, majd karon ragadott, és elindultunk a bejárat felé.
 
Bent egy hatalmas nappali fogadott minket, ahonnan egy ugyan olyan nagy konyha nyílt. A több mint 5 méter széles folyosó végén pedig egy nagy lépcső vezetett föl az emeletre. Egészen a második szintig mentünk, ahol benyitott egy szobába. Legalábbis ezt gondoltam, de ahogy beléptem, egy lakosztály terült el előttem. Nem álltunk meg, tovább vezetett egy hálószobába.
-Ez az én lakosztályom, és ez a szoba mellett lesz a tiéd.
-Muszáj ilyen közel lennünk egymáshoz?
-Igen.
-Miért vagy mindig ilyen szűkszavú?
-Semmi közöd hozzá.
 
Nyakamnál fogva magához rántott majd fenekembe markolt.
-Szűz vagy? - suttogta a fülembe.
-Nem. - mondtam, miközben próbáltam magam kiszabadítani.
Kezét fenekemről fölvezette enyéimre, majd egy kattanással leszedte rólam a bilincset. Kerek szemekkel néztem rá, nem tudtam ezt a tettét mire vélni. Pontosan tudja hogy így könnyen árthatnék neki.
-Ne legyél naiv, nem minden az, aminek látszik. - mondta.
-Ezt hogy érted?
-Így. - majd csípőmbe szúrt egy tűt, mire felszisszentem.
-Mit csinálsz? - kapaszkodtam meg benne.
-Ettől legyengülsz egy kicsit. Könnyeben bírok veled.
 
Durván az ágyra lökött, mire térdeim ösztönből felhúztam. Kezeim fejem fölé bilincselte, és feltűrte pólóm. Végigsimított hasfalamon, majd harapdálni kezdte.
-Minho, ez fáj!
Nem foglalkozott vele, sőt úgy tűnt, mintha élvezné, hogy fáj.
-Minho, fejezd be!
Ekkor előszedett egy fekete selymet, és bekötötte vele a számat, majd tovább folytatta a harapdálásomat. Fölért nyakamhoz, amit elkezdett kiszívni, de nagyon durva volt, így oldalba rúgtam, bár valóban egyre erőtlenebbnek éreztem magam.
 
Leszállt rólam, de nem volt ideges. Elővett az ágy alatti fiókból egy fekete kötelet, és a lábaim is az ágyhoz kötözte. Most már mozdulni és megszólalni sem tudtam.
-Második szabály: soha nem mondasz ellent az akaratomnak. Világos? - kérdezte, miközben lassan tagomra szorított.
-Mmm… - kezdtem el magam rángatni, nemtetszésem kifejezve.
-Megértetted?
Csípőmre ült, és körözni kezdett rajtam. Én még mindig nem válaszoltam, csak tekeregtem alatta, mire ő megállt, és gyomromhoz egy kést rakott.
-Azt kérdeztem megértetted?
Megráztam fejem, mire a kést nekem nyomta annyira, hogy csak épp ne szúródjon belém. Légzésem felgyorsult, ezáltal elkezdtem kapkodni a levegőt, mire elvigyorodott.
-Ezaz. - simított arcomra, majd hirtelen megpofozott. Ezt nem tudtam hova tenni, így lefagytam.
 
Számból kiszedte a selymet és kése pengéjét egészen nyakamtól alhasamig végig húzta, mire a hideg érzéstől és félelemtől libabőrös lettem. Nadrágom lassan lehúzta rólam, mire mérgesen néztem rá. Térdeimnél fogva szétnyitotta lábaim, és közéjük férkőzött. Próbáltam ellenkezni, de mostanra teljesen kifejtette hatását az a cucc, amit adott, így alig volt erőm.
-Ezt még nagyon meg fogod bánni, mint ahogy a kutyám halálát is visszafizetem! - morogtam neki halkan, miközben ő belső combom jelölgette fogaival.
-Hajrá! Próbálkozhatsz egész életeden keresztül. Nem foglak megakadályozni.
-Utállak!
-Pedig még semmit sem csináltam. - vigyorodott el ördögien.
 
Mivel félig ültem az ágyon, mellkasom fölé térdelt, és kezébe vette arcom, amit maga felé fordított.
-Ha fogazni mersz, nagyon megbánod.
-Te most komolyan meg akarsz erőszakolni?
-Mert szerinted egy kurvának az a dolga, hogy vacsorát főzzön? - kérdezte röhögve. - Igen Jisung. Miden egyes nap. Örülök, hogy rájöttél.
Levette boxerét, mire elém tárult farka. Baszki... Én nem ilyen méretekhez vagyok szokva. Ha nem rabolt volna el és kínzott volna meg, lehet még tetszene is...
-Na hajrá.
Nem mozdultam meg, így ujjait belenyomta számba, így kinyitva azt. Tagján rántott párat, majd számba rakta. Nem várt hogy esetleg megszokhassam, hanem egyből viszonylag gyorsan kezdett el mozogni, mire szemeim bekönnyesedtek. Fejem hiába próbáltam meg elhúzni, hajamba markolt, és úgy tartott meg. Torkom egyre jobban fájt, de nem tudtam neki jelezni, bár nem hiszem, hogy érdekelte volna. Következőnek nyakamra fogott, majd tövig nyomta magát számban, de annyira, hogy orrom alhasát érte. Pár másodpercig így maradt, közben mélyeket nyögött, én pedig csak szenvedtem és tehetetlenül vergődtem alatta.
 
Végül kihúzódott számból, és arcomra élvezett.
-Aahh, Jisungh! Mhmm!
Elengedte hajam és nyakam is, majd megtámaszkodott fölöttem, és úgy lihegett.
 
Ez után egy nedves törlővel megtörölgetett, majd eloldozott. Ösztönösen nyakamhoz kaptam, ami nagyon fájt és elkezdtem sírni.
-Ne sírj, mert utálom.
-Neh.. nehem, é-érdekheel! - sírtam.
Kár volt ellenkezni, mert hirtelen hasra fordított és bőr övével fenekemre csapott.
-Ahh!
-Befejezted a sírást? - kérdezte, mire csak tovább potyogtak a könnyeim. - Mondom befejezted?! - emelte föl a hangját és újra megütött.
-B-be... - remegett meg a hangom.
-Akkor irány a szobád.
Felkapott a vállára, mivel a szertől amit beadott valószínű járni sem tudtam volna, majd bevitt a hálója melletti helyiségbe és letett az ágyra.
-Az én engedélyem nélkül nem hagyhatod el a házat és a szobát is csak akkor, ha szóltál nekem, Hyunjinnak, Jeonginnak, vagy Changbinnek.
-Értettem. – válaszoltam szipogva, lehajtott fejjel.
 
Ez után egyedül hagyott, én pedig nekiállhattam gondolkodni, hogy az elmúlt néhány órában mi is történt velem.