,,Azt hittem megvéd..."

13. Fejezet

Mikor felébredtem, egy teljesen idegen helyen találtam magam. Szám be volt kötve, karjaim pedig egy székhez voltak rögzítve, de olyan szorosan, hogy elszorította benne a vérkeringést. Egy ideje már itt lehettem, mert nagyon zsibbadtak a karjaim és el voltam gémberedve. A szoba ahol voltam, teljesen fehér volt, a fal mellett néhány szekrénnyel, és két oldalán két ajtóval. Elég ijesztő volt, mert a kórházakban nagyjából a műtő néz így ki.

Kiabálni nem tudtam, mert ugye a szám be volt kötve, így csak vártam, hogy megjelenjen valaki. Fogalmam sincs meddig ültem ott kikötözve, mikor beszédfoszlányokat hallottam meg. Egyre közelebbről hallottam a hangokat, majd lenyomódott a velem szemközti ajtón lévő kilincs. Hirtelen ötlettől vezérelve ejtettem előre a fejem, és színleltem ájultságot.

Mivel szemem csukva volt, így a hangok alapján tudtam csak megállapítani, hogy hárman jöttek be. A rókaszeműt egyből felismertem, mert nagyon jellegzetes hangja van, a másik kettő pedig valószínű Hyunjin, és a főnökük volt.
-Hallod Minho, mennyi altatót adtál te neki? - kérdezi a róka.
-Ne aggódj, már ébren van. - mondja. Eléggé meglepődtem hogy honnan tudja hogy ébren vagyok, de inkább nem mozdultam meg. Abban reménykedtem, ha sokáig vagyok nyugton, akkor elbizonytalanodnak és eloldoznak.

Egy rövid ideig nem történt semmi, gondolom rám vártak, de hamar megunták, így valaki mögém állt, és nem túl durván, de azért nem is finoman tarkón csapott. Erre természetesen kinyitottam szemeim, mire szembe találtam magam Minhoval.
-Örülök hogy ébren vagy. - nézett rám kifejezéstelen arccal.

Jelentőségteljesen nézett a szemembe, majd kivette övtartójából kését. Mivel sejtettem hogy nem fog megölni, így először nem vettem annyira komolyan, de amikor elkezdett arcomhoz közelíteni vele, elbizonytalanodtam.

Megfogta az anyagot, amivel szám be volt kötve, egy kicsit elhúzta arcomtól és alá rakta a kést. Végig tartottuk a szemkontaktust, ami elég ijesztő volt, de próbáltam tartani magam. Végül egy hirtelen mozdulattal levágta rólam az anyagot, és kiszedte a számból, majd ledobta a földre.
-Engedj el. - mondtam, amint normálisan levegőhöz jutottam, ugyanis hiába volt az orrom szabadon eddig is, egy ronggyal az ember szájában elég nehéz levegőt venni.
-Ezt meg sem hallottam. Egyenlőre nem kérdeztem tőled semmit, szóval kuss. De mindjárt beszélhetsz. Sőt, elvárom hogy majd beszélj. - nagy volt benne a dominancia, ami elgyengített, de igyekeztem összeszedni magam, és nem kimutatni, hogy igazából tartok tőle, bár lehet megérezte. Hátrébb lépett tőlem párat, majd a mögötte lévő székre ült, velem szembe.

-Először is. - szólalt meg - Gondolom sejted, hogy nem véletlenül lettél elrabolva.
-Azért örülök hogy ezt kinézted belőlem te állat. Engedj el! - rántottam egyet magamon, mire megnövesztett hajam a szemembe hullott, így nem sokat láttam, ám éreztem, hogy egy késpenge feszült a nyakamhoz, amit Hyunjin fogott. Ezt csak abból következtettem, hogy a rókaszemű Minho mellett állt, teljesen nyugodt arckifejezéssel.
-Még egy meggondolatlan szó és baj lesz. - mondta előre dőlve, térdein támaszkodva. Erre csak fújtatva meredtem inkább magam elé a köteleknek feszülve, és vártam hogy folytassa a mondandóját, a kést a nyakamnál figyelmen kívül hagyva. - Most elmondom, hogy miért lettél elrabolva: Sze-
-Örülök hogy végre kinyögöd. - jegyeztem meg, de ekkor egy égető fájdalmat éreztem meg a nyakamnál. - Baszki! Normális vagy, basszameg?! Megvágtad a nyakam! - kezdtem el tombolni dühömben, hogy nem vagyok képes kiszabadulni. De nem hogy az épületből, hanem addig sem jutottam el, hogy eloldozzam magam. Ez azért elég gáz szerintem, főleg hogy mögöttem áll Hyunjin, aki vagdos.
-Befejezted? - néz unottan Minho.
-Nem! Kurvára nem fejeztem be, és nem is fogom, míg el nem engedsz a picsába! Egyáltalán mi a faszért hoztál ide?!
Erre néhány másodpercig csöndben nézett rám, majd kitört belőle a röhögés, és a rókaszemű is elmosolyodott.
-Most mi a faszt röhögsz?
-Eddig csak kétszer próbáltam neked elmondani, de mind a kétszer félbeszakítottál. - mondta még mindig nevetgélve.
-Akkor mondd.
-Tudod mit? Nincs kedvem. Tulajdon képen nem kötelességem elmondani neked hogy mi a tervem veled. Hamarosan úgy is megtudod . - komolyodott el újra.
Ezt követően felállt, és indult a kijárat felé, embereivel együtt. Na ezt nem! Hogy itt hagyjanak megint, ki tudja mennyi időre? Lófaszt!
-Minho!
Erre hirtelen megállt, de nem fordult meg.
-Neked csak Uram.
-Mivan? Azt sem tudom ki vagy, minek tiszteljelek meg ezzel?
-Hát pont ezért Jisung. Mert fogalmad sincs róla hogy ki vagyok... - mondta csendesen, de fenyegetően, még mindig az ajtó felé nézve.
-De! Minimális fogalmam van róla. Egy gyilkos vagy! Egy gyilkos, aki elvette mindenemet, és egy depressziós, illegálisan bokszolót csinált belőlem. - erre megfordult, és felém sétált, de már nem volt olyan nyugodt, mint előtte.