,,Azt hittem megvéd..."

10. Fejezet

Mikor odaértünk az elhagyatott épülethez, már elég sokan voltak. A pasik körül kurvák tekeregtek, mindenki fújta a füstöt, és beszélgettek. Egy szóval mindenki nagyon jól érezte magát. Leparkoltunk egy félreeső helyen, és megálltunk a kocsik mellett felmérni a terepet. Sokan megfordultak az autóink után, és meg is indultak néhányan felénk, de mikor kiszálltunk és meglátták hogy valószínű mi nem random haverok vagyunk, inkább csöndesen visszasomfordáltak. Nézelődés közben mi is rágyújtottunk; bár nem vagyok függő, de valamikor jól esik. Tudom hogy Chan haragszik érte, de van amikor kell. Mint most is, mert már kurva kíváncsi vagyok és alig bírok magammal.
 
Nem tudom miért hívják ezt a helyet romos épületnek. Egész rendben van, bár eddig még csak kívülről láttam. Kicsit omladozik a falról a vakolat, pár ablak be van törve, kicsit penészesek a falak, és az egykor fehér festék, most szürke, néhol fekete. De ezeket kivéve egész jó kis hely. Nézelődés közben, megakadt a szemem egy fiatal férfin. Valahonnan nagyon ismerős volt, de az arcát nem igazán láttam a sötét miatt. Ő sem vett észre engem, mert mereven előre nézve szelte át a tömeget, és tűnt el az épület falai közt.
 
-Seungmin, merre van a hátsó bejárat? - kérdeztem, mert ő már többször is elkísérte ide Chant.
-Itt egyenesen elmegyünk az épület mellett, és a bejárattal párhuzamos oldalon van egy kis ajtó.
-Rendben, akkor induljunk.
Óvatosan, figyelve a tömegre, de mégis magabiztosan mentünk el az emberek mellett, akik furcsán méregettek minket, amin nem lepődtem meg, mert Seungmint és engem kivéve mindenki fekete öltönyben volt, ami valljuk be, nem egy szokványos öltözék ilyen helyeken.
 
Bent az épületben fullasztó meleg volt, alig kaptam levegőt. A hátsó ajtó nem a földszintre vezetett, ahol a ring is föl volt állítva, hanem egy lépcsőn kellett felmenni, ahonnan egy galéria szerűségre jutottunk, ami körbe megy az épület belső falán. Innen az egész teret tökéletesen be lehetett látni. Valószínű már Chan is itt lehetett, mert a testőreim el voltak helyezkedve, akiket rendszeresen magával hoz. A nagy csarnokban üvöltött a techno, alig hallottuk a fülesben is a másik hangját. Figyeltem a lenti bejáratot, hátha meglátom a barátom, esetleg azt a fiút akiért jöttünk, ám ekkor két kezet éreztem meg a derekam körül, és hogy valaki a fülem mögötti érzékeny részre egy nyálas puszit adott. Elképzelésem se volt hogy ki lehet az, főleg hogy testőreim arcára egy levakarhatatlan vigyor telepedett. Megfordultam, és ekkor megláttam azt a bizonyos személyt, kinek láttára elnevettem magam. Ugyanis nem más volt, mint a nálam pár évvel fiatalabb, 20 éves lány, Chan húga. Természetesen jött vele akitájuk, Berry is, aki vigyáz a lányra.
-Hannah! Long time no see! (Rég nem láttalak!) - belesimítottam hajába, és adtam volna szája szélére egy puszit, csak hogy ő másképp gondolta, és megcsókolt. Fejem rázva borzoltam össze haját, és már épp tettem volna egy megjegyzést a viselkedésére, amikor kiabálást hallottunk meg, amit a kurva hangos zene ellenére is lehetett értetni.
-WHAT ARE YOU DOIN’?! HANNAH?! WHAT ARE YOU DOIN’?!! (Mit csinálsz?!) - természetesen aki üvöltött, nem más volt mint a lány bátyja, aki lent, a bejáratnál állt, és mérgesen bámult minket. Ő erre csak intett neki egyet, majd visszafordult hozzám, Chan meg dühösen eltűnt a tömegben, gondolom az öltözőbe ment.
-You haven't changed anything. You're just as naughty as you were a few months ago when I last saw you. (Nem változtál semmit. Ugyanolyan szemtelen vagy, mint néhány hónappal ezelőtt, mikor utoljára láttalak.) - mondtam neki, a korlátra támaszkodva. Azért kell hozzá angolul beszélnünk, mert a Bahng család ausztrál, csak a bátyja megtanult koreaiul, ő viszont amilyen makacs, természetesen nem. És hogy az előző lerohanása mi volt? Ezt igazából nem tudom. De nem csak én, hanem ő sem. Mikor pár éve először koreába jött és találkoztunk, azóta ilyen a kapcsolatunk. Nem akarunk egymástól semmit, inkább azt mondanám, hogy a magányunkat töltjük ki a másikon. Ha sokat iszunk, kicsit taperoljuk egymást, de ennyi. Viszont lefeküdni soha nem akarnék vele. Nem arról van szó hogy nem tetszik, hanem arról, hogy ő túl gyengéd és jólelkű hozzám, és Channal sem akarok ilyenekért veszekedni. Mert egyértelmű hogy ellenezné ezt a kapcsolatot.
 
-What are you doing here? (Mit csinálsz itt?) - kérdezte, miután kinézelődte magát.
-I want Chan's opponent for my whore, and I came to see. (Chan ellenfelét akarom a kurvámnak, és jöttem megnézni.) - foglaltam össze röviden.
-Good luck! If he weren't gay, he would have been mine long ago. (Sok sikert! Ha nem lenne meleg, már rég az enyém lenne.) - mondta mosolyogva, majd adott még egy csókot, amit rendesen viszonoztam, és elment Seungminhez beszélgetni.
 
Ekkor újra megláttam azt a fiút, akit kint a bejáratnál. Elállt a lélegzetem. Épp a ring melletti zsákot ütötte, így háttal volt, de a széles vállairól, és hihetetlenül vékony derekáról egyből felismertem. Csodálatos látványt nyújtott, és nyálam csorgatva teljesen belefeledkeztem. Ám amikor megfordult, hogy fölmérje a terepet, az arcát látva, a vér is megfagyott bennem. Ezt nem hiszem el! Han Jisung…
 
Az túlzás hogy ismerem, de emlékezetembe nagyon is belevéste magát. Pontosan 1 éve akadályozott meg abban a kutyájával, hogy egy, a cégnek sok gondot okozó embert eltegyek láb alól. Így pár nappal később megkerestem, és lelőttem a kutyáját. Nem hagyott volna bennem nyomot, de jó ellenfelem volt a harcban, így megjegyeztem. Ezek szerint én tettem azzá, aki ma. Meg kell hagyni, jól áll neki a badboy szerep. De még jobban fog passzolni a pufi mókusarcához, és nagy szemeihez a babyboy stílus. Alig várom, hogy esténkét magam alá utasítsam. És azért csak esténkét, mert sajnos csak akkor érek rá.
 
Megszólalt a riasztó, a zenét leállították, így Chan és Jisung a ringbe mentek. Még távolról is lehetett látni, milyen gyilkos szemekkel méregette barátom. Pedig ő még nem is bántotta. Hogy fog nézni majd rám? Fogalmam sincs, de már most majdnem állok, ahogy látom gyönyörű, meztelen felsőtestét. Miközben újból csorgatom a nyálam, a két bokszoló meghajolt egymás előtt. Hannah oda jött mögém, és hátulról bal kezével a mellkasomra, míg a jobbal pedig egyre keményedő tagomra simított. Nem hiszem el! Mintha e nélkül nem lenne elég bajom.
-Do not torture… (Ne kínozz…) - morrantam fel. Erre kaptam egy nyálas puszit és egy apró harapást a nyakamra, mire élesen beszívtam a levegőt. Nem akartam ennél is jobban beindulni, mert ma még haza kell vinnem Jisungot. Hannah végül kezeit derekamra kulcsolta, állát vállamra támasztotta, és így figyeltük a történéseket.
 
Eldurrant a meccs kezdetét jelző pisztoly, így minden figyelmem a ringre irányítottam. Chan támadt először, mivel Jisung egyfolytában hárított, menekült. Ám mint aki rájött, hogy mi is a mókus célja, ő is visszalépett, közben gyorsan csekkolta Hannah-t is. Megforgatta ránk a szemét, de csak intettem neki, mire visszafordult. Most Jis volt az, aki először támadt, de csak próbaképpen, mert gyorsan meg is hátrált. Viszont mikor Chan sem mutatott nagy aktivitás, újra támadásba lendült. Hihetetlen gyorsasággal, több ütést is mért barátomra, amiből csak néhányat tudott kivédeni. Mikor úgy fordultak, hogy láttam Chan arcát, feltűnt, hogy felrepedt szája. Remélem ennél nagyobb baja nem lesz, mert most itt a pasija, és a húga is. Nem mellesleg Jisungot is segíteni kell haza vinni.
 
Mintha meghallotta volna gondolataim, hirtelen nekiugrott, és földhöz vágta Jisungot, aki hatalmasat csattant a ring alján. Chan teljesen ráfeküdt, és oldalát sorozta meg ütésekkel, amiket alig bírt kivédeni. Eszembe jutott, hogy én is pont így támadtam rá, amikor még őt akartam leszúrni, és nem a kutyája volt a célpont. Kíváncsi lettem, hogy mit reagál erre, mivel biztos pontosan emlékszik ő is erre a pillanatra.
 
Nem okozott csalódást, mert nemes egyszerűséggel lerúgta magáról barátom, és arcon ütötte, aki erre a váratlan tettre elterült a földön. Éreztem Hannah izgalomtól egyre erősödő szorítását a derekamon, így magam elé húzva, most én öleltem őt, hogy megnyugtassam, semmi baja nem lesz bátyjának. Bár a rossz előérzet, ami még délelőtt tört rám, újra elmémbe férkőzött. Ekkor Jisung fölemelte kezét, mire a tömeg hangos visításba kezdett. Na, ezt nem értettem. Tisztában vagyok a boksszal, de tudtommal a bíró nyilvánítja ki a győztest. Viszont meghallottam Seungmin káromkodását is, amit még inkább nem értettem, mivel egy vesztés nem a világ vége. Ám amikor megláttam Chan kissé riadt tekintetét, kicsit megijedtem, ha lehet ilyet mondani. Ő soha nem félt. Az egyik legjobb bérgyilkos az országban. Mi a faszomtól ilyed meg?! De egy perccel később megértettem. Egy fickó ment föl a ringbe, és ha jól láttam üvegport szórt végig mindenhol. Most már összeraktam, hogy a kis mókus kérte. Teljesen ledöbbentem. Ennyire mazochista lenne? És egy kutya miatt csinálja ezt az egészet? Na, ezt mindenképp tisztáznom kell majd vele. Bírom én a vért, de azért vannak határok. Főleg sportban.
 
Chan fölkelt a földről, és mondott valamit ellenfelének, akinek erre csak egy kárörvendő vigyor volt a válasza. Újból egymásnak menetek, de Chan nehezen bírta. Erre ahogy láttam még idegeseb lett, és megforgatta kesztyűit az üvegben, mire Jisung is így tett. Egyre kíváncsibb voltam, és nem tudtam hol a vége, mivel mind a ketten jól bírták. Hol az egyiket, hol a másikat kapta el egy-egy adrenalinlöket. Az első ütéseket sikeresen kivédték, de Chan egy hirtelen csellel hasba vágta Jist, akinek vére végigcsorgott bőrén. Meg kell hagyni, így még szexibb; izzadtan, homlokába tapadt hajjal, és kicsit véresen, mint meccs előtt. Barátom is kapott ütéseket, csak ő a combjára, mire újra fölnézett, de most nem húgára, hanem Seungminre, aki aggódva figyelte. Jisungot ez a pillanatnyi félrenézése kizökkentette, mire Chan hirtelen elkapta derekánál fogva, és a földre estek. Pontosabban ő Jisungra. Fasza. Hazaviszem kurvának, és azzal kezdhetem, hogy 1 hétig ápolgatom a sebeit. Na mindegy. Már kezdtem azt hinni, hogy barátom kiüti, ám abban a pillanatban lábával eltartotta magától, tarkón ütötte. Chan abban a pillanatban eszméletét vesztette, mire ő csak lerúgta magáról az üvegbe, és diadalittas mosollyal az arcán felállt. Vérző háttal, karokkal, hassal, mindennel. Ám ekkor nem tudott érdekelni. Hiába érte jöttem.
 
A csapatunkból egy pillanatig mindenki döbbenten állt, ám gyorsan föl is fogtuk hogy mi történt. Hannah hirtelen sírásban tört ki, Seungmin pedig a többi testőrrel rohant Chanért. Én nem mehettem oda, mert egy minimális esély azért arra is van, hogy valaki felismerjen. Így három testőröm, Hannah, és én maradtunk nézni tovább az eseményeket. Jisung is összeesett, gondolom, sok vért vesztett. Ekkor hátulról egy szőke srác leöntötte egy vödör vízzel. Utána eltűntek. Chanért is odaértek, és már indultunk volna, de Hannah egy lépést nem bírt tenni, úgy zokogott, hiába mondtam neki hogy csak elájult. Végül úgy döntöttem, hogy maradunk még egy kicsit, amíg megnyugszik. Teljes erejéből szorított, ingem már elázott könnyeitől.
-Itt Seungmin. Chant hozzád visszük, Minho. - hallottam meg a fülesben.
-Rendben. Mi még maradunk egy kicsit Hannah miatt.
-Vigyázzatok magatokra!
 
Már vagy 10 perce ott álltunk a galérián vagy min, de a lány még mindig sírt, és képtelen volt megszólalni. Ahogy levegő után kapkodott, látszott rajta, hogy már szédül is. Ezzel nem is lett volna különösebb baj, mert fölkapom az ölembe és kiviszem. De ott volt Berry, aki ezért széttépett volna. Hiába ismer, őrző-védő, így csakis gazdájára hallgat. Nagy sokára sikerült Hannah-val megértetnem, hogy szedje össze magát, különben nem jutunk haza.
 
Végül az egyébként 20 perces utat, röpke 11 perc alatt tettük meg.
 
Amint hazaértünk, rohantam a vendégszoba, vagyis inkább lakosztály felé, ahol Chan volt. Természetesen húga el sem mozdult mellőlem. Megálltunk az első emeleti ajtó előtt, és bekopogtam. Várnunk kellett egy kicsit, mire egy asszisztens nyitott ajtót. Mikor meglátta kik akarnak bemenni, egyből félreállt, és beengedett minket. Az orvos épp Chan sebeit fertőtlenítette, karjában infúzió volt.
-Ébren van? - kérdeztem az orvost.
-Nem rég aludt vissza. Sok szilánk a bőre alá fúródott, de azokat már kiszedtük.
-Értem. Mikorra várható a teljes gyógyulás?
-Szerencsére csak néhány mélyebb sebe van, így gyorsan fölépül. Kb. 2 hét.
-Köszönöm. - mondtam, majd visszafordultam Hannah felé, akinek újra eleredtek a könnyei, amint mindenütt vágásokkal borított bátyjára nézett. Most teljesen más, mint akár csak az este. Most nem kacérkodik, nem szemtelen, ebből látszik, hogy valójában mennyire is érzékeny. Kis idő múlva Seungmin mellé sétáltam, aki Chan mellett ült az ágyon.
-Ne aggódj. Nincs komoly baja.
-Azt én is tudom. De gondolj bele, te hogy éreznéd magad?
-Őszintén? Én nem ismerem ezt az érzést. Soha nem voltam szerelmes. És ezért nem is akarok az lenni. Ne vedd sértésnek, de én nem akarok így elgyengülni, egy ember miatt.
-Tudod hogy ezt nem lehet választani. Én is olyan voltam mint te. Sérthetetlen. Aztán neked köszönhetően találkoztam vele. Te pedig neki köszönhetően újra találkoztál Jisunggal. Ki tudja mit hoz ki belőled. - mosolygott rám halványan.
-Ezt most tisztázzuk. Semmit nem akarok tőle. Csak a teste kell. Én nem a szeretetszolgálat vagyok, hogy ápolgassam a kis lelkét.
-Rendben hyung.
 
Az elkövetkezendő órákban csak ültünk Chan ágya mellett, és csendben beszélgettünk, miközben vártuk hogy fölébredjen, és elmondja, mi a franc is volt ez.

Gondolom nem mindenkinek kell mondani, de ő Hannah és Berry, aki nagyon nem akita.😂

Remélem az a rész is többeknek ismerős, amikor Chan föl üvöltött Hannah-nak.😆 Ha esetleg mégsem, akkor csak írjátok be youtubra, ahogy itt volt a szövegben, és egyből kiadja. Sajnos a linket nem engedte berakni.😢

Nem teljesen vagyok megelégedve ezzel a résszel, de úgy gondoltam, hogy mielőtt az egészet kitörölném, inkább kirakom, remélve hogy tetszik...