,,Azt hittem megvéd..."

9. Fejezet

Reggel elég nyúzottan keltem, mivel sokszor ébredtem fel az éjjel. A vállam is a megszokottnál jobban lüktetett, aminek nagyon nem örültem, mivel muszáj elmennem arra az éjszakai meccsre. Amennyire tudtam, kinyújtóztattam a tagjaimat, és óvatosan felültem. Kezembe vettem telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő. 6:00. Jézusom! Persze amikor nem csinálhatok mást és alhatnék, természetesen felébredek. Sóhajtva húztam le magamról a takarót, és slattyogtam a fürdő felé. Még jó, hogy nem találkoztam szembe senkivel, mert amint megláttam szétaludt fejem a tükörben, még én is megijedtem. Ez persze nem maradhatott így, ezért úgy határoztam, hogy reggeli után meglátogatom a masszőrömet.

Vigyázva a sebemre, nehogy túl sok víz érje lezuhanyoztam, ami azért a vállam esetében elég nehéz művelet, de végülis ráértem. Szokásos rutinom, és végül megint egy laza sminkelést elvégezve késznek éreztem magam arra, hogy a személyzet előtt mutatkozzak. Akárhogy is, nem láthatják ezt az oldalam, mivel Lee Minho, a mindig a toppon lévő, rettegett maffiavezér. Legalábbis ez a hír járja. Ez mindig megmosolyogtat. Ha ismernének... Nekem is van ám szívem, csak szeretek nem törődni vele. Felvettem fürdőköntösöm, és lesétáltam a konyhába, ahol megláttam Seungmint, aki kicsit zavaros, álmos tekintettel meredt maga elé, és épp próbálta megtalálni a száját egy szendviccsel.
-Jó reggelt Seungmin! - köszöntem, mire ijedtében ugrott egyet a széken, és rám kapta szemeit.
-Jó reggelt Főnök! - mondta, majd fölpattant és mélyen meghajolt előttem.
-Korán van még ehhez. Még Minho vagyok.
-Rendben. - ez után beállt közénk egy kisebb csönd. Nem volt kínos, mindenki a saját dolgával törődött, és ébredeztünk. Szeretem Seungminban, hogy ha bajom is van, vagy csak nincs kedvem beszélni, nem faggat, és ő sem kezd el fölöslegesen beszélni. Épp indultam volna, hogy főzzek magamnak egy kávét, amikor megjelent a szakácsnőm.
-Jó reggelt Uram! - hajolt meg. - Mit szeretne, hogy készítsek magának reggelire?
-Köszönöm, de semmit. Most én szeretném megoldani.
-De nem szeretném hogy megerőltesse magát. És a válla... - folytatta volna, de leinettem, így egy újabb meghajlás után távozott, újra magunkra hagyva Seungminnal.
-Kérsz kávét? - kérdeztem tőle.
-Köszi, elfogadom. De ülj csak le, csinálok egyet neked is.
-Csinálsz nekem is? - lépett a nagy konyhába egy kócos fejű, és csak egy bő melegítőt viselő Changbin.
-Neked nem.
-Kérleeek!
-Nem.
-És ha kifizetem?
-Úgy csinálok. - mondta majd hiába ellenkeztem, leültetett az asztalhoz, míg az újonnan érkezett az egyik bárszéken foglalt helyet, és nekiállt hármunknak kávét főzni.
-Átutaltam. - mondta Bin, telefonját a kezéből az asztalra rakva, mire csak megráztam a fejem, hogy ezek az idióták tényleg komolyan gondolták. Néha elég furák tudnak lenni.

Mivel nem volt kedvem ücsörögni, így gondoltam elütöm valamivel az időt, és csinálok valami reggelit.
-Kértek egy rántottát? - gondoltam az gyors és egyszerű is.
-Igen, köszi. - válaszolták. Így míg főtt a kávé, én megtörtem a tojást, felvertem, és közben megpirítottam a hagymát.

A kávé elkészült, és nem sokkal később én is a rántottával. Kiraktam három tányérba, megszórtam egy kis paprikával és sajttal, és kész is voltam. Leraktam a fiúk elé, és el kezdtünk enni.
-Hallom mentek fiúkra vadászni este. - mondta Seungmin.
-Ja. Chan mondta?
-Aha. - hát, reggel kb. ilyen kaliberű beszélgetésekre vagyunk képesek.

Már majdnem befejeztük az evést, mikor belépett a konyhába egy Hyunjin, egy elég zilált Jeonginnal a karjaiban.
-Reggelt. - mondta rekedten, Jeongin meg csak nyöszörgött valamit és kapaszkodott tovább párja nyakába.
-Sziasztok. - köszöntünk mi is, és figyeltük, ahogy Hyun óvatosan leülteti a kisebbet egy székre, aki erre fájdalmasan felszisszent.
-Fájdalomcsillapító a mosogató fölötti szekrényben. - mondtam Hyunjinnak, aki már fordult is oda. Levett egy poharat a polcról, töltött bele vizet, és úgy adta oda párjának, aki csak egy mosolyszerűséget erőltetve magára köszönte meg, és vette be a gyógyszert. - Éhesek vagytok? Csinálok nektek is kaját szívesen.
-Éhes vagy, Innie? - kérdezte Hyun, aki erre csak megrázta a fejét.
-Hyunjin, te? - érdeklődtem, de ő is csak a fejét rázta, és nyúlt a fájdalomcsillapítós doboz után, mire mindenki ledöbbenve meredt rá.
-Hyunjin, ugye téged nem... Jeongin... - akadt el Seungmin szava, aki nagyon le lehetett sokkolva, mivel ilyen dolgok nem szokták érdekelni.
-Nyugi, hátulról még szűz vagyok, csak a csípőm fáj. - válaszolt szemforgatva, de azért jót mosolygott ő is.
-A hangokból ítélve nem csodálom fáj. - morgott magában Changbin.

Újra csöndbe burkolódzva folytattuk reggelinket. Jeongin fejét a mellette ülő Hyun vállára döntötte, és szerintem vissza is aludt, mert elég egyenletesen szuszogott, és szeme is csukva volt. Én épp végeztem az utolsó falatommal, mikor jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Feloldottam az eszközt, és láttam, hogy Chan üzent, így meg is nyitottam a beszélgetést.