do you remember? [yunhwa]

1 : szép emlékek és újbóli találkozás

Görcsösen markolom a kormányt, tekintetemet folyamatosan az útra szegezve. Elhúzom a számat, részben az elém táruló forgalom látványától, részben pedig az elkövetkezendő eseményektől, amik már most túlterhelnek, pedig még oda sem értem a helyszínre.

- Úgy izgulsz, mintha ez a te ballagásod lenne, Yunho - röhög az anyósülésen kólát iszogató San -, mi van veled?

- Körülbelül öt hónapja van jogosítványom és vagy fél éve nem láttam a barátaim felét - sóhajtok zavartan -, veled is szerintem januárban találkoztam utoljára.

- Hiba - kuncog halkan barátom -, már rendesen hiányoztál, hogy idegesíts.

- Azt még bármikor bepótolhatjuk - fordulok felé egy pillanatra, hogy rákacsinthassak -, úgyis ismerjük annyira Jonghot, hogy biztosan inni akar majd ezután, azt meg ki nem hagynám.

- Szerintem senki. Legalább már nem kell másoknak megvennie az alkoholt neki, teszem azt Seonghwának. Szegénynek mennyiszer kellett kettejük helyett rendelnie - nevet az útitársam, látszólag elveszve az emlékeiben.

Seonghwa gondolatára elmosolyodok. Sajnos vele is elég régen találkoztam.

- Furcsa belegondolni, hogy Jongho felnőtt.

- Az biztos, hogy még mindig úgy viselkedik, mint két évvel ezelőtt.

- Nem is baj - mosolyodok el.

Sannal az utunk végéig rég elfeledett emlékeket idézünk fel az elmúlt két évből. Jó érzés visszagondolni a gimnazista éveinkre, főleg a tizenegyedikre, amikor rengeteg dolog történt. Kialakult egy erős baráti társaság, összehoztam két szerencsétlen barátomat egymással és még néhány egyéb olyan dolog, amiknek a puszta gondolatától most a tenyerembe temetném az arcom zavartan, de helyette csak elpirulva nézem az utat előttem, megpróbálva elfelejteni ezeket, amik hosszú idő óta ma törtek először felszínre.

Ahogy leparkolok Jongho gimnáziumának zsúfolt parkolójában és erőteljesen becsapom a kocsiajtót, tekintetem találkozik egy napszemüveg mögé rejtett sötétbarna szempárral. Seonghwa a már-már védjegyének számító fekete autójának dőlve, karba tett kezekkel néz rám, miközben elvigyorodik és rágólufit fúj. Közelebb lépek hozzá, így ellöki magát a járműtől és szinte a karjaimba omlik, amitől szélesen elmosolyodok.

- Szia, Yunho - kuncog halkan -, rég találkoztunk.

Eltol magától, napszemüvegét a feje tetejére tolja és kacsint egyet, a kapu felé biccentve, jelezve, hogy ideje lenne elindulnunk.

- Neked is szia, Seonghwa - rázom meg a fejem nevetve a rendhagyó köszönés nyomán -, tényleg rég volt.

San, aki eddig csendben nézte végig az interakciónkat, elvigyorodik.

- Jó látni, hogy van, ami sosem változik.

- Te mikor lettél ennyire filozofikus, fiam?

- Azóta ilyen, amióta nagykorú - nevetek -, először rájött, hogy szavazati joggal rendelkezik, aztán megjárta Seoul összes dohányboltját, csak azért, hogy vigyorogva megmutathassa a személyijét amikor kérik, most meg itt tartunk.

- Elképesztő - dünnyög Seonghwa -, örülök, hogy legalább te normális maradtál.
Mosolyogva megvonom a vállam.

- Valakinek muszáj.

✩

Egymás ruháját és kezét fogva verekedjük át magunkat a tömegen. Eszeveszetten keressük a barátainkat a szülők és rokonok kupacain át, míg ki nem szúrok egy szőke hajkoronát kiemelkedni a tömegből.