do you remember? [yunhwa]

3 : hangos kacaj és kezek, amiket nem akartam elengedni

Megforgatom a kezemben a gördeszkámat, fancsali mosollyal olvasgatom a matricákat az alján. Egy darabja ez a tinédzserkoromnak és bár igaz, hogy még csak alig tettem ki a lábam a nagybetűs életbe, az az időszak, amikor ezzel a kezemben szálltam buszra, hogy élvezzem az életet, mégis olyan távolinak tűnik. Kicsit hiányzik az érzés és vele együtt minden emlék, éppen ezért örülök, hogy ismét alkalmam adódott gördeszkára pattanni, ráadásul a legkedvesebb barátaimmal.

Végigsimítom az ujjaim az egyik matricán, ami egy kék-narancssárga logót ábrázol, rajta egy zavaros mintával, amit még Mingivel ketten rajzoltunk a padlójukon hasalva, majd kikönyörögtük az anyjánál, hogy vegyen nekünk matricakészítésre alkalmas papírt. Nyolcadikban a fejünkbe vettük, hogy bandát alapítunk, viszont egyikünk sem tudott hangszeren játszani, a hangunk pedig éppen mutált, így roppant érdekesen hangzottunk. Mingi nagyon elszánt volt, álmatlan éjszakákat töltött dalszövegek írásával, amik most az én fiókomban hevernek, mert egy szanálás alkalmával ki akarta dobni őket, de nem hagytam, így nekem adta, hogy kezdjek velük, amit akarok. Minden darabjához ennek a gördeszkának szép emlékek fűznek. Mosolyogva elrakom a táskámba, majd gondosan összehúzom azt, nehogy baja essen ennek a féltett kincsnek. Már csak annyit kell tennem, hogy megvárom a fuvarom, ismét Seonghwa személyében. Négy napja találkoztunk kettesben, azóta pedig megbeszélte a többiekkel, hogy csatlakozzanak hozzánk egy kiruccanásra, mint a régi szép időkben, így úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a gördeszkaparkot, ami gimis korunk óta fel lett újítva. Eléggé várom már, jó lesz végre minőségi időt tölteni a többiekkel. Jongho ballagása után rájöttem, hogy egyetlen iszogatás korántsem volt elég ahhoz, hogy bepótoljuk azt, ami kimaradt, így örülök, hogy Hwa a kezébe vette a dolgokat, mondjuk annyira nem is meglepő, mindig ő volt a programszervező nyolcunk közül.

Nem sokkal később a sofőröm megérkezik, így mosolyogva huppanok be az anyósülésre.

- Szia, Hwa!

- Szia, Yuyu - biccent Seonghwa, napszemüvegét egy pillanatra a feje tetejére tolja, hogy jobban megfigyelhessen -, mi ez a sok cucc nálad?

- Ja, ez? - emelem fel egy kicsit a táskát - csak a gördeszkám van benne.

- Nem is mesélted még, hogy tudsz.

- Pedig elég komoly múltam van vele - nevetek halkan - egyébként ketten megyünk, vagy még be kell ugranunk Jonghoért?

- Egyet tippelhetsz - rázza meg a fejét, miközben elindulunk -, az a hülyegyerek túl lusta ahhoz, hogy tömegközlekedjen.

- Meg tudom érteni, én is ezt tenném a helyében - húzom el a szám, visszatartva a nevetést, miközben nézem, ahogy Seonghwa elfintorodik.

- Tőled még talán el is nézném. Veled szeretek utazni, de a gyerek mást sem csinál egész úton, csak a kesztyűtartóban matat és pofázik, hogy idegesítsen.

- Örömmel hallom.

Az út hátralevő részében egyikünk sem szól egy szót sem. Hagyom, hogy ő az útra figyeljen, én pedig először azzal foglalom el magam, hogy az ablakon bámulok ki, de ezt hamar meg is unom, így úgy döntök, hogy inkább szemügyre veszem az útitársam. Kinézetre nem sokat változott, talán annyit, hogy férfiasabb lett az arca és szúratott egy szemöldökpiercinget. Meg kell hagyni, nagyon jól áll neki, bár szerintem bármit csináltatott volna, ugyanezt mondanám. A haja még mindig kuszán áll, hátul egészen a tarkója aljáig ér, pontosan úgy, mint régen. Akkor is passzolt hozzá és most is, tükrözi a nemtörődöm személyiségét.

- Mi olyan érdekes? - kérdezi mosolyogva.

- Semmi - rázom meg a fejem, kicsit zavarba jőve -, csak egy kicsit még mindig furcsa, hogy ismét együtt a csapat.