do you remember? [yunhwa]

4 : furcsa érzések és megfejtett gondolatok

A koli ágyán fekszem, jelenleg azon töprengve, hogy az életem eddigi történésein morfondírozva bámuljam a plafont, vagy csukott szemekkel, arcomat a tenyerembe temetve merengjek a délután eseményein. Nehéz döntés. Amióta ismét visszaestünk a "régi kerékvágásba", vagyis elkezdtünk ismét összejárni a barátaimmal, egyre csak halmozódnak a tisztáznivaló dolgok a fejemben. Na jó, ez nem teljesen igaz, ugyanis az összesnek egy bizonyos hosszú fekete hajú, sármos, másodikos joghallgató az oka, aki az utóbbi időben eléggé felbosszant, mert olyan érzés kerít hatalmába a közelében, amiről azt hittem, már magam mögött hagytam egy ideje. Egészen pontosan másfél éve, bár azt talán inkább fellángolásnak nevezném. Seonghwának barátnője volt, nekem kapcsolatnak csúfolt kavarásaim és egyébként is, mindketten a lányokhoz vonzódunk és ez régen sem volt máshogy, szóval igazából nem is lehetne azt mondani, hogy tetszett nekem az idősebb. Egyszerűen csak afféle példaképként tekintettem rá, mert valljuk be, eléggé menő volt végzős korában... meg most is. Szerencse, hogy nincs itt a szobatársam, mert most végig kellene néznie a látványos vezeklésemet, nem is tudom, mit csinálnék, ha valaki tudomást szerezne arról, ami most lejátszódik bennem. Ez az alkalom egyike a kevés pillanatoknak, amikor egymagam lehetek, az egyetlen előnye a kollégiumnak az, hogy gyakorlatilag minden egy köpésre van, a boltok, az állomás és a barátaim.

Pont, amikor az alattam lakó Mingire és Yeosangra gondolok, az utóbbi egy üzenettel ajándékoz meg, miszerint nagyon szívesen látnak a szobájukban. Ez vicces, mert most gondoltam arra, hogy ugyan az idősebb említette, hogy bármikor lemehetek hozzájuk, mégis, nem igazán szeretnék belerondítani a kettesben töltött idejükbe. Nem is arról van szó, hogy meguntam a folytonos harmadik kerék szerepet, hiszen ez egyáltalán nem zavar, hanem inkább arról, hogy mint minden pár, ők is szeretnek kettesben lenni és nem feltétlenül vágynak egy plusz ember társaságára. Úgy tűnik, ez alkalommal tévedtem, mert az üzenet után barátom még néhány felkiáltójelet és egy mérges fejet is küld nekem, jelezve, hogy igyekezzek, így felhagyok a zavaros gondolatmenetem reménytelen kibogozásával és elindulok lefelé, a második emeletre.

✩

Zavartan kopogok a szobájuk ajtaján, pár másodperccel később pedig egy vigyorgó Yeosang nyit nekem ajtót.

- Kerülj beljebb - virul, ami tőle egy kissé szokatlan.

- Minden oké? - nevetek, hiszen bár Yeosang egy életvidám ember, ez a fajta mindent elsöprő öröm még tőle is nagyon furcsa.

- Persze, csak örülök, hogy itt vagy. Ne foglalkozz a kupival, légyszi.

Körbenézek a szobában, aminek minden centiméterében patyolat tisztaság uralkodik. Az asztalukon szép rendben sorakoznak a tankönyvek, az ágyak be vannak vetve, de olyan pontossággal, amiről nem hittem volna el, hogy létezik, valamint le merem fogadni, hogy a falakon lévő posztereket vonalzóval mérték ki, olyan egyenesen áll az összes. Tisztára olyan a hely, mintha egy magazinból tépték volna ki, egyedül Mingi rondít bele a képbe, aki az ágyán heverve nyomkodja a telefonját.

- Milyen kupi? - húzom el a szám, rágondolva a nálam uralkodó állapotokra - ha ez rendetlen, ne akarj bejönni hozzám.

- Nyugi, mind tudjuk, milyen vagy - mondja Mingi, miközben felül és nyújtózkodni kezd -, legalábbis én biztos.

- Mondod ezt te - nyújtom ki rá a nyelvem -, ha Yeosang nem lenne ennyire rendmániás, a te szobád is úgy nézne ki, mint egy disznóól.

- Ez igaz - vakarja meg a tarkóját zavartan, majd közelebb sétál hozzánk -, de szerencsére van egy Sangiem, aki segít nekem rendet tartani - nyom egy puszit párja szájának sarkába.