do you remember? [yunhwa]

6 : perspektívák és tanácsok két szerelmes szájából

A Woosan-lakás rettentő kényelmes, fehér szőnyegén fekszem, amin itt-ott barnás színű kávéfoltok éktelenkednek a két itt lakó ügyetlenségének jóvoltából. Az egyik tulajdonos azonban most házon kívül van, a helyét Yeosang foglalja el, akit egyébként el akartam hívni erre a nem hivatalos vallomásszerű dologra, azonban megelőzött, így Wooyounggal együtt a kanapén terpeszkedik és árgus szemekkel figyeli minden mozzanatomat.

- Miről akartál beszélni, Yunho? - kérdezi kettejük közül a fiatalabb, húzogatva a szemöldökét közben.

Értelmes gondolatok hiányában lehunyt szemekkel sóhajtok egyet, miközben érzem magamon az értetlen tekintetüket. Amikor rájövök, hogy bizony nincs menekvés, színt kell vallanom nekik, felülök, kezeimet összekulcsolva magamhoz szorítom a térdem és veszek egy mély levegőt.

- Hát... valami eléggé fontosról.

- Na végre! Mi az? - kérdezi a ház lakója izgatottan.

- Egy ideje mély és erős érzelmeket táplálok valaki iránt - motyogom félve -, most jutottam el odáig, hogy elfogadjam.

Mindketten meglepődnek, jogosan, hiszen eddig sosem meséltem senkinek a szerelmi életemről, vagyis talán csak Seonghwának. Ennek talán az az oka, hogy nem volt mit mesélni, de ez most nem fontos.

- Ki az? Ismerjük?

- Igen, ismeritek. A sulinkba járt.

Elhúzom a szám, arra gondolva, hogy ezzel talán túl sokat segítettem nekik, de egye fene, megérdemlik, hogy tudják.

- Alig emlékszem onnan lányokra - gondolkodik el Yeosang -, őszintén, nem igazán figyeltem rájuk.

- Igen, mert el voltál foglalva a te kis drága Mingikéddel - gügyögi Wooyoung, mintha egy kisgyerekhez beszélne -, befoglalta annak a parányi kis agyadnak minden egyes szegletét.

- Mondja ezt az, aki az ebédlő sarkából csorgatta a nyálát az egyik évfolyamtársára - vág vissza Yeosang. Ezt a veszekedést még évekkel később is pontosan ugyanolyan vicces hallani, hiszen valljuk be, a történtek végkimeneteléhez igazából egyiküknek sem volt valami sok köze.

- Nem lány - suttogom én eközben, még mindig az idősebb megjegyzésére.

- Nem vagy heteró? Mióta? - kérdezi döbbenten Wooyoung, mellette gubbasztó barátjának álla pedig szinte már a padlót súrolja a meglepettségtől.

- Tizenegyedik óta - válaszolom zavartan -, amióta összehoztalak titeket Mingivel - biccentek Yeosang irányába, aki még mindig kissé sokkosan, de bólint.

- De ennek mégis mi köze len- úristen - motyogja, szemei tányér méretűre kerekednek -, lehet, hogy...

Wooyoungra pillantok, akinek ebben a pillanatban esik le a tantusz.

- Szerelmes vagy Seonghwába? - üvölt fel.

- Shh - csitítja el barátja, majd kérdőn bámulni kezd, várva, hogy megerősítsem az elméletüket, így csak legyőzötten bólintok egyet.

- Te jó ég.

- Most szórakozol.

Egymásra néznek, majd szavak nélkül megbeszélik a dolgokat, vagyis ezt következtetem ki a furcsa ajakrángásokból és a kacsintgatásokból. Még mindig teljesen megdöbbenve fordulnak vissza ismét az irányomba, mintha arra várnának, hogy közöljem, viccelek.

- Mióta? - bukik ki a kérdés Wooyoungból.

- Tizenegyedik. Vagyis nem egészen - pontosítok, kerülve a tekintetüket - akkoriban tetszett meg, viszont nem úgy, mint most. Az érzéseim akkoriban valahol a rajongás és a szerelem között lehettek, hiszen valljuk be, elég menő volt már akkor is - nézek Yeosang szemeibe, aki egyetértően bólint -, viszont amit most érzek, az... az teljesen más. Randira akarok menni vele, fogni a kezét, megcsókolni őt és egyéb olyan undorítóan nyálas dolgokat csinálni vele, mint amiket a párok szoktak - motyogom az utolsó mondatomat, egy egészen addig mellettem heverő párnába temetve az arcom, miközben elpirulok. Kezdem egyre kevésbé úgy érezni magam, mint egy felnőtt férfi.