A Grund a fiúk és én II.

1.

  A Grund megmentése óta eltelt már több mint másfél év. Megéltünk együtt sok jót és annál kevesebb rosszat a fiúkkal. Mindannyian nőttünk és okosodtunk is.... na jó, az utóbbi talán egy kicsit túlzás, de azért valóban estünk át némi változáson. A lényeg, hogy együtt vagyunk és valódi csapatként vagyunk képesek együttműködni. Legalábbis egy ideig így volt, de úgy két hónapja a fiúk új dolgokba kezdtek bele és ők  valóban igazi csapattá lettek szinte már nélkülem. Történt ugyanis , hogy Csónakos részt vett egy árvaház felújításán és tekintve, hogy ez  hónapokig tartó munka kellett még néhány kéz segítségnek. Itt jöttek képbe a többi Pál utcai fiú. A nyári szünet alatt mindannyiuknak akadt némi munka,a legegyszerűbbtől a legnehezebbig,ki amit elbírt. Mindenkinek akadt munka kivéve nekem. Tudom, hogy ez nem épp az a kor ahol a nők a hatalmas képzettségükről  vagy épp a szorgalmas munkájukról híresek, de azért valahol mégis zavart a dolog. Ehelyett mit csináltam?  A hét legtöbb napján főztem,mostam, takarítottam. Ezt minden egyes nap. Senki ne értsen félre,nincs bajom azzal ha tisztítani kell a házat,hisz ki szeret koszban élni? De ha az embernek ebből áll az élete minden egyes nap  17 évesen akkor egy idő után egyhangúvá válik az egész. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de hiányzik az iskola. Lehet, hogy igazából nem is maga a tanulás vagy a rengeteg idegesítő ember hanem a tudat, hogy valami mást is csinálok és csinálhattam volna ha nem kerülök ide. Vajon megbántam volna? Sokszor töprengek ezen de aztán eszembe jut, hogy milyen csodálatos barátaim vannak itt akikkel ha manapság nem is találkozok sűrűn attól még a barátaim, nem mellesleg itt van nekem Boka. Szóval igen, összességében volt alkalmam rendesen belekóstolni az itteni életbe és korábban sem tűnt piskótának, de azért így egész más szögből látom.  Hogy ne csak az érdektelen gondolataim legyenek a középpontban összepakoltam némi ennivalót egy kis kosárba. Már elmúlt dél tizenkettő, Boka biztosan éhes úgyhogy gondoltam meglepem. Előtte felöltöztem úgy ahogy az az íratlan szabályok közé tartozik. Tudniillik többé nem vagyok rövidszoknyás kislány pedig szívesen megtartottam volna,sokkal kényelmesebb volt,ám Boka édesanyja ragaszkodott hozzá,hisz ilyen egy tisztességes fiatal nő és bármennyire is egyetért az álláspontommal jobb elkerülni a felesleges pletykákat és jó menyasszony jelöltnek mutatkozni Boka mellett, bármennyire is furán hangzik ez. Szóval beletelt egy jó negyed órába amíg sikerült elkészülni.A hajammal kezdtem, egyszerű fonatok amelyekből kontyot készítettem. Aztán annyi mindent kellett magamra aggatni, hogy még belegondolni is ijesztő. Alsónemű, Alsóruha, harisnya, nyári fűző,turnűr, alsó szoknya, alsóing, végül pedig a kék színű felsőruha aztán jöhettek az egyéb apróbb szintén kötelező kiegészítők mint például a kesztyű és a napernyő. Meglátva magam a tükörben, azt gondoltam, hogy ez igazán csinos, de azért valahol mégiscsak sokaltam. Jól nézd meg magad Sára,mert innentől kezdve ki sem teheted a lábad a házból ezek nélkül - Eme gondolatokkal indultam utnak.

Amikor kiléptem az utcára rájöttem, hogy a napernyő mégsem annyira felesleges, eléggé meleg nyári nap volt, de attól még mindig igazi pávának éreztem magam.  Mivel  messze volt az általam keresett árvaház így fogattam egy konflist és arra bíztam magam. Nyilván abból a pénzből fizettem amit Bokától kaptam mivel sajátom nincs. Igazából hálás vagyok neki ezért. Szó nélkül mindig hagy nekem, amiért szégyellem is magam, de szerinte nem kellene mert ez a természetes.

Negyed óra utazás után megérkeztem és teljesen ámulatba voltam esve attól amit láttam. Legutóbb egy régi,romos,hideg épület volt itt de most mesterien újítások közepette lévő épület tárult a szemem elé. Ha nem is teljesen a Pál utcaiak munkája azért meglátszik, hogy segédkeztek,nem is kicsit. Kissé félve beléptem a kapun és a szememmel Bokát kerestem, nem találtam. Néhány percig álltam ott hátha jön valaki de csalódnom kellett így szépen, lassan elindultam körbenézni hátha legalább az egyik Pál utcaival összefutok és ezúttal szerencsém volt, ugyanis Cselével találkozott a tekintetem aki meglepődött a jelenlétemen, látszólag túlságosan is.  Elkapott valamiféle furcsa érzés és elkezdtem gyors léptekkel közeledni felé ő pedig  hátrált és lassan de biztosan elálta az utat az ajtó előtt.
- Sajnálom de nem mehet be Sára
- Neked is szép napot, és mi ez a magázódás? Azt hittem időközben megbeszéltük, hogy nem akarom hallani ezt az én irányomba
- Sajnálom de nem mehetsz be. Így jó?
- Nem! Be szeretnék menni, találkoznom kell Bokával. Ételt hoztam neki- közben mutattam a kosárra
- Odaadom neki,de te most nem jöhetsz be. - Ezen a ponton kezdett elfogyni a türelmem és már visszakérdezni sem volt kedvem de azért megtettem,jogom van tudni ha már idáig utaztam. - Miért nem?
- Mert dolgozik és senki nem mehet be
- Hát annyira fontos, hogy két percre sem teheti le? - kérdeztem értetlenül
- Nem teheti le a munkát egy percre sem. Most pedig nekem is vissza kell mennem- mondta és pillanatok alatt kikapta a kezemből a kosarat aztán elviharzott. Komolyan ezért aggattam magamra ezt a göncöt és utaztam, hogy aztán ne is láthassam Bokát? Elöntött a méreg aztán csalódottan kisétáltam a kapun. Nehezen de beletörődtem. Ha egyszer nem engednek be nincs mit tenni.