A Grund a fiúk és én II.

5.

Kinyítva a kaput rá kellett jönnöm mégsem olyan ismeretlenek számomra az engem hívogató fiúk. Kolnay és Barabás várt rám.
- Mit akartok itt? - kérdeztem kissé ingerülten de nem azért mert dühös lennék rájuk, inkább vagyok dühös a félbeszakított pihenőmre.
- Magácskához jöttünk - Feleli Barabás
- Mi okból? - Erre Barabás és Kolnay összenéztek majd Kolnay folytatta felmutatva egy papírt
- Ezennel felszólítjuk Sára kisasszonyt, hogy mint Grund tag semmilyen körülmények között semmilyen személyes információt ne szolgáltasson ki a továbbiakban Boka János számára a Grundról. Valamint ha ez mégis megtörténik és kiderül az kirúgással jár együtt. Ezt a döntést közösen hoztuk meg, reméljük elfogadja feltételeinket. - fejezte be Kolnay de Barabás megbökte az oldalát, mintha ez még nem lenne minden
- És volna még valami - Kezdett bele Barabás
- Mi lehet még?- kérdeztem unott arccal
- Azért, hogy biztosra menjünk, szeretnénk ha mostantól kevesebb gyűlésre járnál. Legfeljebb két hetente. De ha játszani szeretnél az adott
- Fiúk tudjátok, hogy nem játszom már több mint egy éve...
- Tudjuk. De tudnod kell, hogy a lehetőség adott továbbra is.
- Értem - feleltem egykedvűen.
- És volna még valami - Ekkor Kolnay  forgatott néhány oldalt a jegyzőkönyvben majd megmutatta nekem. - Üzenjük Boka Jánosnak, hogy beírtuk a nevét a jegyzőkönyvbe csupa kisbetűvel melléje pedig, hogy áruló. Csakhogy érezze tettének súlyát.
- Átadom neki- persze, hogy nem fogom
- Köszönjük. Mi pedig most távozunk- mondta Kolnay
- Szép napot Sára
- Bizonyára szép lesz - Végignéztem ahogy elmennek és eltűnnek a távolban. Ilyenkor mit kellene éreznem? Mert jelen pillanatban nem érzek semmit csak üresség tátong bennem. Ez majdnem felért egy kirúgással. Minden amit felépítettem most összeomlani látszik. Legalábbis ami a Grundot illeti. Elértem, hogy a fiúk bízzanak bennem, hogy befogadjanak és részese lehessek olyannak amiről mások álmodni se mernek. És most?

A történtek után semmi kedvem nem volt napozni, egyszerűen képtelen voltam egy helyben maradni így inkább elmentem sétálni egy kicsit, persze előtte felöltöttem magamra a gönceim. A napfény ezúttal nem esett olyan jól mint korábban de már nem akartam visszafordulni. Útközben elsétáltam egy játszótér mellett ahol rengeteg gyerek volt. Sikítottak,nevettek,ugráltak, jól érezték magukat. Őket nézve elfogott egy furcsa érzés,azt hiszem irigy voltam. Irigykedtem rájuk amiért nekik ez megadatik nekem meg végét ér. Nincs több játék,nincs több hülyéskedés. Azt hiszem eljött az idő felnőni. Ennél rosszabb és fájdalmasabb felismerést el se tudnék képzelni. Idegen számomra a komoly felelősség és mégis egyik napról a másikra belecsöppenek. Ennyire félnék az ismeretlentől? Ez normális? Nem látom, hogy körülöttem bárki is félne. A fiúk nem félnek, akkor én miért? Ezeket kérdezgettem magamtól amikor épp egy  utcasarkon fordultam volna be de  nekimentem valakinek. A fájt egy elég enyhe kifejezés lenne. Éreztem ahogy elmelegedik az egész arcom és az orrom szinte segítségért kiált. Gyorsan odakaptam, hogy nem lett-e komolyabb bajom és megnyugodva vettem tudomásul, hogy minden rendben.
- Legközelebb menjen lassabban, kisasszony - Hallottam fejem fölül egy ismerős hangot. Áts Feri.
- Jól vagyok
- Biztos benne? - Kérdezte hitetlenkedve
- Igen - jelentettem ki határozottan de kissé még mindig szédültem és imbolyogva vágtam neki utamnak. Néhány másodperc múlva a földön fekve kötöttem ki fájdalmas sóhajok közepette. Ekkor Áts odajött és kezét nyújtotta felém. Gondolkodtam pár pillanatig, hogy elfogadjam -e de aztán beadtam a derekam. Miután sikeresen meg tudtam állni a lábaimon letisztogattam a szoknyám. Nem néztem Átsra mégis magamon éreztem a tekintetét ami nem kicsit volt zavarba ejtő .
- Úgy tűnik van ami nem változik - mondta karba tett kezekkel és komoly arccal
- Nem értem miről beszél - Válaszoltam és továbbra sem néztem rá csak  tisztítottam a szoknyám.
- Egyszerű. Maga még mindig egy szeleburdi kislány. A különbség csupán, hogy ezúttal hosszú és nem rövid szoknyát visel. - Ezekre a mondatokra felkaptam a fejem, közelebb mentem hozzá és mélyen a szemébe néztem.
- Maga pedig még mindig ugyanolyan arrogáns paraszt amilyen volt! - Vágtam a képébe de látszólag nem hatotta meg. Inkább élvezte, hogy bosszant, vigyorra húzva a száját folytatta
- És még szemtelen is.- Éreztem ahogy lángokba borul az arcom a méregtől. Legszívesebben képen vágtam volna. Pár másodpercig csend uralkodott közöttünk de magabiztosan álltam a szemkontaktust. Végül ő volt az aki véget vetett ennek ami furcsa volt tőle.
- Még találkozni fogunk Sára - jelentette ki, amire én egy magabiztos válasszal reagáltam.
- Őszintén remélem, hogy nem! - Erre nem reagált semmit csak elsétált mellettem.