A Grund a fiúk és én II.

2.

Estefelé hímezni próbáltam. Sajnálatomra rá kellett jönnöm nem az erősségem. Legalább egy órán keresztül kínoztam magam vele, végül  annyira dühös lettem, hogy teljes erőmből nekidobtam az ajtónak. Tudom gyerekes, de őszintén szólva jó stressz levezetésnek tűnt.  Nyilván, hogy pont ekkor kellett belépjen rajta Boka és őt találta el. Kicsit meglepettnek tűnt az arca de kétlem hogy fájt volna neki.
- Nekem ez nem megy - mondom kissé dühösen és csalódottan közben szemeimet a földre szegezve. Szerintem rá volt írva az arcomra, hogy elegem van az egészből . Boka lassan odajött hozzám,megfogta a kezem és felállított a székről. Nem mondott semmit,csak nézett a szemembe csendben és én éreztem a száraz, kissé piszkos keze érintését. A szeme körül halvány sötét karikák voltak, fáradt volt de mégis kész volt megérteni a helyzetem. Mondhatta volna, hogy Sára hagyj most ezzel, fáradt vagyok,nincs időm a problémáidra de nem. Nem tette.
- Nem kell csinálnod ha nem akarod. Nem ezért szerettem beléd. - Hangja mély volt,csendes és fáradt. Ez engem inkább megnyugtatott. Mindig tudja mit kell mondani és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok. - szeretlek - folytatta amitől a harag elhagyta az egész testem és helyét megnyugvás vette át. - És kérlek ne haragudj amiért ma nem tudtalak fogadni kellőképpen.
- Igazán semmi baj- mondtam ,de azért még mindig bántott a dolog
- Örülök és most ha nem bánod Sára elmennék mosakodni, rám fér - mondta mosollyal a száján amivel még mindig nem tudok betelni. - te addig ülj le és egyél. Én és anya is mindjárt csatlakozunk. Igazán kíváncsiak vagyunk a főztödre - Én és a főzés....
- Rendben- mondtam és már sokkal jobb volt a kedvem. Hihetetlen, hogy mennyire képes feldobni egy kis kedvesség és megértés bár azért ha lehetne a vacsora részt szívesen átugranám.

Az asztalnál ülve eleinte kissé feszült voltam de miután láttam, hogy mindenkinek ízlik a főztöm rögtön nekem is megjött az étvágyam. Sajnos ez is csak addig tartott amíg Anna, Boka édesanyja fel nem dobta a következő témát .
- Elnézve téged így Sára,eszembe jutott, hogy én a te korodban már terhes voltam Bokával - mondta kissé kuncogva nekem meg ekkor csak a Szentlélek tartotta az ételt a számban. Bele se akarok gondolni ,hogy én....
- Ezzel mire céloz anyám? - kérdezi Boka aki látszólag szintén jól szórakozott ezen de azért volt benne némi kíváncsiság is.
- Semmi különösre
- Csak? - kérdez vissza Boka érdeklődve
- Csak már több mint egy éve tart köztetek a szerelem és 17 évesen majdnem felnőttek vagytok mindketten - válaszolta és egyértelműen érezhető volt, hogy nem bánná ha már gyűrű lenne az ujjunkon. Őszintén szólva azt hiszem én se bánnám csak ijesztő belegondolni, hogy milyen gyorsan telik az idő és hiába vagyok már 17 éves, túl fiatalnak érzem magam ehhez még. Ilyenkor másfél évvel ezelőtt egy rövid szoknyás, éretlen,buta kislány voltam most pedig komolyan arról témázgat a társaság, hogy a terhesség se lenne korainak mondható az én koromban. Lefagytam. Csak ültem,meredten bámultam magam elé közben a kést és villát a kezemben tartva. Valószínűleg elég hülye pofákat vághattam ugyanis Boka úgy nézett rám mintha megőrültem volna és azonnal vissza kell rángatni a való világba.
- Sára minden rendben?- kérdezi érdeklődve és talán kicsit félve is.
- Igen
- Jóllaktál?
- Igen
- Szóval teljesen tele vagy?
- igen
- Szóval nem is kérsz desszertet? - erre a kérdésre rászegeztem tekintetem és amolyan ismerhetnél már nézéssel illettem őt.
- Igen, kérek - válaszoltam büszkén kihúzva magam.

A desszert után nem sokkal Bokával hosszadalmas ölelésekbe és csókokba bontakoztunk. Esti búcsúzkódás. Nem alszunk egy ágyban már legalább egy éve azzal az indokkal, hogy ha mégis könnyen tehetünk olyan dolgokat amiket nem kéne. Természetesen mindenki tudja mire gondolok. Egyszer lefekvéshez készülve majdnem egymásnak estünk de Boka volt az akinél kapcsolt a "nem szabad ezt tennünk házasságig"gomb. Ragaszkodott ehhez a hagyományhoz így nem volt más választásom mint belemenni. Igazából itt mindenki így gondolkodik. Bokával beszélgettünk erről és nagyon furcsállta, hogy a jövőben ez már nem fog így működni de elfogadta viszont tekintettel arra, hogy a múltban vagyunk ( legalábbis én) így nekem kell alkalmazkodni. Gondolom ez már feltűnt. Őszintén szólva nem érzem kevesebbnek ezért a kapcsolatunkat azt hiszem ettől csak jobban vágyom rá,de azért az ellenkezőjének se álltam volna útjába,ha úgy alakult volna. Bárhogy is vannak a dolgaink én hiszek bennünk és tudom, hogy van olyan erős kapcsolat közöttünk, hogy képesek leszünk ezen is túllépni.
Az ágyban fekve egyedül a sötétben gondolkodtam ezeken. Közben eszembe jutott az is, hogy holnap végre hosszú idő óta újra lesz találkozó a Grundon. Már olyan rég volt, legalább egy hónapja de az nekem ezer évnek tűnt. Úgy érzem holnap olyan nap lesz amiért igazán érdemes felkelni és kilépni a házból. Mindenek előtt jobban örülnék neki ha végre nem kellene egyedül feküdnöm ebben a hatalmas ágyban az éjszaka közepén.