A Grund a fiúk és én II.

8.

 
Boka este nyolc óra tájékán érkezett haza. Próbáltam úgy tenni mint akit nem hatottak meg az eltűnései de valójában nagyon is zavart. A vacsora csendben telt, utána teázni készültünk és szerettem volna megtörni a köztünk lévő kínos csendet így finomat próbáltam kérdezősködni

- Sikerült elintézni a dolgaid? - Kérdeztem halkan közben kortyoltam egy keveset a teából.
- Igen. - válaszolta könnyedén és kissé mosolyra húzta a száját amitől nekem le esett egy kisebb kő a szívemről. Hiányzott a mosolya.
- Örülök neked. - mondtam vidáman de itt még nem akartam megállni. - Esetleg szeretnél beszélni az elmúlt napokban történtekről? - Boka arca komolyabb lett
- Talán majd máskor, ha nem bánod.
- De bánom - Boka meglepetten nézett rám, egyértelműen nem erre a válaszra számított. Igazából örülök, hogy még mindig tartogatok számára meglepetéseket.
- Ahogyan én is de késő van. Pihenjünk le- erre kissé felbosszantottam magam.
- Oh úgy érted pihenjünk le külön külön, még véletlenül se egymás közelében - feleltem gúnyosan amit rögtön meg is bántam látván mennyire rosszul esett neki
- Te is tudod, hogy eljön az idő, amikor ennek vége lesz. - nyugtatott, közben a kezem simogatta és egyre közelebb ült hozzám. A végén már annyira közel voltunk egymáshoz, hogy összeért a homlokunk. Kicsit haragudtam rá, ennek ellenére becsuktam a szemem, át akartam adni magam a pillanatnak. Éreztem a lélegzetét, a teste melegét, éreztem az illatát és önkéntelenül is egyre szorosabban fogtam a kezét miközben olyan gyorsan vert a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről. Ezután arra eszméltem fel, hogy ajkait az enyémre tapasztja és megállíthatatlanul csókol. Mondtam már, hogy veszettül jól csókol? Egyszerre gyengéd és mégis eléri, hogy érezzem mennyire akar engem. Úgy érzetem magam, mint akit menthetetlenül megbabonáztak. Azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat és bárcsak ennél többet is kaphatnék Bokából itt és most.
A meghitt pillanatunk nem tartott sokáig és mindketten nyugovóra tértünk. De ,hogy miért is nem számoltam be Bokának a történtekről? Természetesen azért mert ő sem tette. Nem ér, hogy én kitálalok mindenről Boka pedig hallgat. Bármennyire is szeretem őt, ebben az ügyben a makacsságom győzött és hallgatok mindaddig amíg ő is.

Ez az éjszaka kellemesebben telt mint az előző aminek köszönhetően tűrhetőbben indult a következő napom főleg, hogy Boka segített elkészíteni a reggelit, ami nem kicsit volt meglepő tekintve, hogy korábban semmi pénzért be nem tette volna a lábát a konyhába. Ha tippelnem kéne azt mondanám ki akart engesztelni.
Az asztalhoz ülve sokat beszélgettünk és végre szóba jött egy olyan téma amibe örömöm leltem.
- Mit szólnátok hozzá ha ezen a szombaton elmennénk piknikezni? - vetette fel az ötletet Anna, Boka édesanyja.
- Szerintem ez nem rossz ötlet, amúgy is szerettünk volna csinálni valamit Sárával ezen a hétvégén.
- Pontosan ,de hol lenne ez a hely? - kérdeztem.
- A városból kiérve van egy kis falú. Elég szép ott a hely. Mezők, patakok, friss levegő és csend. Szerintem alkalmas hely egy kellemes délután eltöltéséhez.
- Nagyon szép hely, én már többször jártam ott- mondta Boka
- Akkor ezt megbeszéltük. Mára vannak terveitek? - kérdezte Anna.
- Nekem hamarosan be kell mennem az építkezésre
- Nekem ma gyűlésem lesz a Grundon - amikor ezt kimondtam Boka egy pillanatra abbahagyta az evést és maga elé bámult.
- Jó szórakozást - mondta ki végül, hangjában pedig temérdek fájdalom volt ami miatt kicsit megbántam, hogy szóba hoztam de egy kisebb mosolyt küldtem az irányába, amitől neki is mosolyra húzódott a szája,de őszintén szólva nem tudom mennyire lehetett őszinte.
A délelőtt további részét egyedül töltöttem otthon és szőnyeget poroltam. Utálatos egy munka ez augusztusban a tűző napon, de azt hiszem még mindig jobb mint a semmittevés. Nem sokkal később, a harangszó eljövetelével tudtam, hamarosan kezdődik a gyűlés. Összeszedtem magam, elkészültem a megfelelőképpen ezután elindultam a Grund irányába, egyedül. Mindig Bokával mentünk kettesben és jókat beszélgettünk, nevettünk. Egy egy épület mellett elsétálva sorra jutottak eszembe az emlékek és a tény, hogy többé nem lesz ilyen. Ezeken gondolkodva könnyek gyűltek a szemembe és legszívesebben elsírtam volna magam de nem tehettem, hisz már a Grund kapuja előtt álltam és nem lett volna előnyös ha bárki látja rajtam a megtörtséget.