A Grund a fiúk és én II.

11.

Mindenről maga tehet! - Kiáltottam ő pedig értetlenül nézett rám majd lenéző pillantásokkal méregetett
- Sára továbbra is hozza a bájos formáját. Maga tényleg hiány van a méltányos viselkedésnek. - Erre nem mondtam semmit csak tovább álltam és ismét a sírás határán voltam. Látszólag Áts igen kíváncsi lett és követni kezdett
- Várjon! Legalább mondja el miről van szó! - ekkor gyorsítottam a lépéseimen de elkapta a kezem.
- Sajnálom ha megbántottam valamivel - Mondta és mintha felfedeztem volna rajta némi bűnbánatot én pedig elszégyelltem magam
- Én sajnálom a hisztériás viselkedésem. - Mondtam halkan.
- Ha mondanivalója van számomra,itt vagyok. - Természetesen volna mondanivalóm neki de így is a vele való társalgás vezetett idáig. Miért tenném még inkább kockára a dolgaim egy Áts miatt? Kirántottam a kezem kezéből.
- Nincs mondanivalóm - jelentettem ki  határozottan
- Nem hiszek magának - ez felért egy alapos gyomron rúgással a tegnap esti után.
- Megszoktam, hogy nem hisznek nekem - ezt kimondva már kevésbé voltam határozott mint előtte mégis tudtam, hogy igaz. Áts nem kérdezett tovább, én pedig egyszerűen elsétáltam. Nem néztem a hátam mögé mégis szinte éreztem magamon a tekintetét .

Tagadhatatlan, hogy Boka új öltönye elegáns és méltó hozzá. Gondosan ügyelve rá eltettem ezután csak vártam, vártam és vártam, hogy végre hazatérjen. Nem jött. Egyszerre voltam, dühös, szomorú és kétségbeesett. Talán valami baj van? Lehet hogy belekeveredett valamibe? Megsérült volna? Rosszabbnál rosszabb gondolatok futottak végig az agyamon és egyik se volt megnyugtató. Kiálltam a kapu elé és figyeltem hátha felbukkan a távolban,de nem így történt. Már épp készültem bemenni amikor egy hang félbeszakított.
- Sára - ezt a hangot ma már egyszer hallottam, sőt az elmúlt napokban többször is a kelleténél. Mély,mégis képes lágyan megszólítani amit még mindig nem értek miért van. Vettem egy mély lélegzetet, és megfordultam
- Mondja nem tudna egyszerűen békén hagyni? - kérdeztem és valószínűleg ismételten nem tűntem valami barátságosnak de ez Átst a lehető legkevésbé sem hatotta meg.
- Jöjjön velem! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Micsoda? Maga teljesen megőrült? - kérdeztem és egy hajszál választott el attól, hogy ne vágjam a képébe a kaput.
- Igen. Kezdek teljesen megőrülni és ennek maga az oka! Na szedje a valagát és induljunk!
- Nem megyek én sehova! Nekünk semmi közünk egymáshoz!  Ráadásul Boka bármelyik pillanatban itthon lehet. Azt javaslom, hogy inkább hordja el magát amilyen gyorsan csak lehet!
- Nem jön haza este előtt. Tudom, épp tőle jövök.
- Na először is, miért hinnék magának? másodszor pedig mi köze Bokához?
- Mi közöm,mi közöm....nem mindegy az? Hallottam ahogy Csónakossal meg Nemecsekkel beszélget néhány érdekes dologról és egyáltalán nem az jött le belőle, hogy épp haza tartana. Mondja kisasszony, mióta is áll itt a kapuban? - erre nem válaszoltam semmit.
- Egy feltétellel magával tartok. Ha elmondja miről beszélgettek. - Hazudtam. Abban a pillanatban ahogy közölte volna a lényeget beszaladtam volna a kapun és ki se jöttem volna.
- Ha ott leszünk tudni fogja - Úgy tűnik ez a fiú képes mindig túljárni az eszemen. Csak nem gondolatolvasó? Hezitáltam legalább fél percig. Tudnom kellett miről van szó. Talán Áts tud valami amit én nem. Talán ez lehetne egy nyom számomra.
- Átöltözöm és jövök - válaszoltam
- Erre semmi szükség. Jöjjön már. A konflis az utca végén vár ránk.
- De így mégsem mehetek.
- Higgye el, jöhet.
- De megláthatnak így és..
- Ha sietünk nem fognak. - Nem tudtam, hogy bízhatok -e benne. Mi van ha ez egy csapda? Mi van ha tervez valamit ellenem és Boka ellen? Honnan tudhatnám, hogy miben sántikál igazán? Mégis,abban a pillanatban ahogy belenéztem a nagy sötétzöld szemeibe valamiért úgy éreztem bízhatok benne. Csak reménykedni tudtam, hogy az érzéseim nem csalnak.

A konflisba beülve ismét elfogott az aggodalom. Azt se tudtam miként forduljak,vagy üljek, hogy senki ne lássa az arcomat. Valószínűleg Áts ezt észrevette mert arra lettem figyelmes, hogy egy vékony hosszú fehér lepedő kerül a hátamra amit könnyedén feltehettem a fejemre és az arcom is eltakarhattam akár.
Ebben a pillanatban elindultam legalább egy órás közös útra Áts Ferivel. Egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz,csak a tájat kémleltük. Végül megérkeztünk.