A Grund a fiúk és én II.

13.

A házba beérve csend, és üresség fogadott. Senki nem volt odahaza.
megfürödtem és ágyba bújtam.

Egyáltalán nem voltam éhes, inkább más dolgokon járt az eszem. Ott visszhangzott a fejemben amit Áts a katonaságról mondott. Már olyan régóta itt vagyok, és ahogy érzem valószínűleg itt is maradok még jó sokáig. Mindössze huszonnégy év választ el az első világháborútól. Félő, hogy mi mindent kell majd átélnünk ha ez bekövetkezik. Vajon az én Bokámat is elviszik harcolni? És a fiúkat is? Kérdezgettem magamtól de a szívem mélyén tudtam a választ. Mi lesz az esetleges gyerekeimmel? Ha már nem lesz férjem hova megyek? Ijesztő ez az egész. Talán részletesebben kellene mesélnem erről Bokának,de nem akarom megijeszteni. Huszonnégy év sok időnek tűnhet pedig valójában nem az. Nem akarom elveszíteni őket. Inkább mennék vissza oda ahonnan jöttem csak ezt ne kelljen végignéznem, megszakadna a szívem. Épp próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, amikor kopogás hallatszott a szobám ajtaján
-Szabad - mondtam és kíváncsian vártam ki fog belépni. Boka volt az.
- Szia. Zavarok? - kérdezte
- Nem,gyere csak beljebb - Ekkor lassan bemerészkedett és leült az ágyamra majd kezem kezébe vette.
- Ne haragudj, hogy egész nap nem voltam itthon. Úgy éreztem muszáj volt ma a fiúkkal töltenem az időt. - A hangja olyan nyugodt volt olyan kellemes. Nem volt haragos mint tegnap - És sajnálom, hogy tegnap este csúnyán beszéltem veled. Nem kellett volna. Egyáltalán nem vagy gyerekes Sára - mondta
- Ha már itt tartunk én is szeretnék bocsánatot kérni tőled. Nem voltam különb. - ekkor Boka egyik kezét arcomra tette és közelebb hajolt. Csak néhány centi választotta el homlokunkat egymástól.
- Nem szeretem látni, amikor az arcodat könnyek áztatják. Boldognak akarlak látni. Ígérj meg nekem valamit Sára - erre elhúzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ha valaha is úgy érzed majd, hogy nem tudlak boldoggá tenni hagyj el - szavai mélyre hatóak voltak. Ebbe bele se akartam gondolni
- Mégis hogy mondhatsz ilyet?
- Csak ígérd meg. Jó? - kérte tőlem és úgy tűnt ragaszkodik ehhez
- Rendben - Mindössze ennyit mondtam
- Ha szeretnéd bepótolhatjuk az elmaradt pikniket
- Inkább ne. Mi lenne ha máshová mennénk? - vetettem fel az ötletet
- Eddig ölni tudtál volna, hogy kivigyelek a városból. Mi történt? - kérdezte nevetve
- Mi lenne ha .. - itt még gondolkodtam legalább öt másodpercig amíg eszembe jutott valami - mi lenne ha elmennénk színházba?
- Színház? Azt hittem jobban kedveled az úgynevezett mozit. Amit még mindig nem nagyon értek, hogy micsoda.
- Ne aggódj János majd öt év múlva feltalálják. Elmegyünk oda is.
- Remélem. Hát akkor reggel foglalok jegyet és ki tudja talán már holnap este esedékes lesz.
- Remek - mondtam némi izgatottsággal de egyben feszültséggel is amiért visszautasítottam a pikniket. Csak el akarom felejteni azt, hogy egyáltalán bármi közöm volt a vörös ingeshez az elmúlt napokban. Micsoda szégyen és gyalázat.
Ezután még legalább öt percet beszélgettünk, utána mindketten nyugovóra tértünk. Boka mint mindig betartotta a szavát ugyanis reggel nem találtam otthon. Elment a jegyekért.

A reggeli készítése közben azon agyaltam, hogy rettenetes mennyire nem érdemlem meg ezt a fiút. Mire befejeztem a főzést Boka haza is tért
- Megvan . Ahogy sejtettem,ma estére már esedékes is.
- És mire megyünk?
- Hamlet- úgyhogy készítsd elő a szép ruhád estére

A nap hátralevő része elég gyorsan telt. Délután befejeztem a Jókai Mór - Fekete gyémántok című regényét. Boka itthon volt és lefestett néhány bútor darabot. A délután utolsó egy órájában pedig fekve, kézen fogva bámultuk a felhőket odakint.
- János, szeretnék beszélni veled valamiről-kezdtem bele
- Akkor gyerünk ne tartsd magadban
- Tudod, meséltem, hogy a 21. Században sok mindenen túl lesz már az emberiség. Például két világháborút is maga mögött tudhat.
- Mire célzol ezzel? - kérdezte meglepődve
- Arra, hogy félek. Az első huszonnégy év múlva fog kitörni. Ha Isten is úgy akarja, akkor még mindig együtt leszünk és nekem végig kell néznem azt, hogy elhurcolnak téged is katonának. Félek, hogy mi lesz veled. - Boka szüntelenül tartotta velem a szemkontaktust,mintha elgondolkodott volna
- Akkor legyen így, Sára - mondta és csak ürességet véltem felfedezni hangjában - A sorsát senki nem tudja elkerülni és ha az enyém az, hogy meghaljak a családomért,a szerelmemért és a hazámért akkor legyen. Elfogadom. De addig is itt maradok veled. - szavai egyben voltak édesek és keserűek. Alig bírtam visszatartani a könnyeim. Számomra ő már most egy igazi hős