A Grund a fiúk és én II.

4.

Dühösen és gyorsan szedtem a lábaim hazafele és egyáltalán nem érdekelt, hogy nem nézek ki finom hölgynek csupán válaszokat akartam minél előbb.

Amikor beléptem a házba Boka nem reagált semmit de én egy percet se haboztam rögtön belecsaptam a téma közepébe.
- Kedves János! Lennél oly szíves és elmagyaráznád mégis mi volt ez a mai?- erre egyszerűen csak megragadta a kezem és leültetett mag mellé.
- Igen elmondom.
- Nagyszerű! Már megőrülök a kíváncsiságtól.
- Ahogy gondolom mindenki más is de nem hiába csak neked szeretném elmondani. Ezzel tisztában vagy ugye?
- Ha most arra célzol, hogy nem szeretnéd ha bárki más tudomására jutna az ok akkor nincs miért aggódnod. Lakat van a számon.
- Én már nem vagyok gyerek Sára. Iskolába járok, próbálok a lehető legjobb módon teljesíteni a tanulmányaimat illetően. Tudom, hogy most nyár van de egy hónap múlva új tanév elé nézek és emellett még dolgozok is. Ami pedig az utóbbit illeti még többet kell bevállalnom ha elegendő pénzt szeretnénk. 17 éves fiú létemre nem várhatom el, hogy az anyám tartson el, érted? A férfiaknak kell a kenyérkeresőnek lenniük. Ez így dukál. És itt vagy nekem te is. - Szavai mélyen ütöttek és csak most gondoltam bele igazán a helyzetébe. Azt hiszem túl sok minden van rajta. - Itt az idő az élet nagy dolgaira fókuszálni. Ne gondold Sára, hogy nem fáj. Nekem fáj a legjobban de most így kellett döntenem. - Hangja lesújtó volt és fájdalommal teli amitől elhagyott minden harag és helyébe szomorúság költözött a szívembe.
- Mondtam neked, hogy én is szívesen elmegyek dolgozni. Együtt könnyebben meg tudjuk oldani a problémát.
- Már korábban elmondtam mit gondolok erről. Ahonnan te jöttél az a normális de itt....itt nem biztonságos dolgoznia egy nőnek. Soha nem tennélek ki ilyen veszélynek.
- Nem kell neked én magam is megteszem. - válaszoltam karba tett kezekkel amitől kissé felvonta a szemöldökét és amolyan "ez komoly?" fejet vágott majd folytattam. - Nem vagyok hajlandó végignézni ahogy minden terhet egyedül cipelsz. Elegem van a hercegnősdiből! - Mondtam ellentmondást nem tűrő hangon de erre ő csak sóhajtott egy nagyot.
- Ha nem bánod most inkább lepihenek kicsit. - mondta majd csókot adott a kezeimre és visszavonult a szobájába. Nem kicsit volt irritáló helyzet de beláttam jobb lesz ha most magára hagyom őt.

Már késő délután volt, sütött a nap csak néhány felhő volt az égen közben pedig kellemes szellő simogatta az arcom. Kint voltam az udvaron,leterítettem a fűbe egy pokrócot és azon fekve kémleltem az eget. Persze előtte minden kényelmetlen göncömtől megszabadultam. Csak egy lenge kis ruha volt rajtam. Kibontottam a hajam a szoros kényelmetlen kontyból és éreztem, hogy megkönnyebbül az egész fejem. Hosszú idő óta azt hiszem ez a legkellemesebb dolog amit csinálok. Legalább fél órán át feküdtem ott a gondolataimmal együtt. De mégis miféle gondolatok voltak ezek? Természetesen kapcsolódik a ma történtekhez. Próbáltam megoldást találni Boka helyzetére de emellett ott voltak a fiúk is akiknek dühük ellen nem tudom mit lehetne tenni. A szél eközben egyre erősebb lett de nem bántam. Meleg volt és jól esett. Itt és most a gondolataim mellett a szél volt a másik társam. Azt kívántam bárcsak elrepítene valahova messze a gondoktól. A kellemes délutáni pihenésemből kiáltások zökkentettek ki.

- Gyere ki! - Kiáltotta egy fiú hangjából ítélve egész fiatal lehetett. Hirtelen nem ismertem rá. Vajon ki lehet? A kiáltás nem maradt abba, még egy másik fiú is csatlakozott és a kaput ütve a nevemet kiáltotta
- Sára! - Erre gyorsan felpattantam a helyemről és kissé idegesen sétáltam a kapuhoz. Már épp kinyitottam volna de eszembe jutott, hogy az új "stílusomhoz" képest elég alulöltözött vagyok. Attól tartok nincs visszaút, látszólag elég sürgős így rászántam magam és szembenéztem ezekkel az ismeretlennek vélt nagyszájú fiúkkal.