Hatodik

114 9 0
                                    

Harry nem hall Louisról egészen kedd estig, egy nappal hamvazószerda és a nagyböjt kezdete előttig. Mikor Louis ír neki, Harry éppen egy nagyon intenzív maszturbáció közepén jár, az ujjaival a fenekében meg minden, hogy megpróbálja kiüríteni a szervezetét mielőtt belekezd a hosszú hetekbe.

A tisztább (vagyis kevésbé mocskos) kezével Harry feloldja a telefonját és megnézi Louis üzenetét.

„ nézd mit szereztem neked xx"

Egy képet csatolt hozzá és elsőre Harry nem is jön rá mit lát. Kicsi, fémből van és éppen csak elfér Louis tenyerében ahogy a kamera felé tartja. Ívelt és egy sor gyűrű van rajta amiknek a vége lekerekített, mint valami..

A francba.

Harry döbbenten jön rá, hogy valószínűleg a farkának kell oda bemennie, ugye? Ez biztosan segítene a kísértésen, mikor Harrynek felállna, hogy ne tudjon magához érni még a szexálmoknál sem éjszaka. Megborzong, önkéntelenül összeszorul az ujjai körül és a farka megrándul. Nem tudja hogy érez ezzel kapcsolatban – legalább is az elméje mit gondol erről, mert a teste minden bizonnyal egyetért ezzel az ötlettel, az orgazmus felé száguldó útja erre utal.

„ ebben kellene lennie a farkamnak egész idő alatt?" – írja Louisnak, az ujjai remegnek ahogy bepötyögi az üzenetet.

Amíg Harry vár Louis válaszára folytatja saját maga ujjazásást, nem érintve a farkát, hogy tovább húzza az orgazmusát. Elég hosszú az ujja ahhoz, hogy elérje a prosztatáját, simogatja a kis ideggombolyagot amíg a háta ívbe nem feszül és fel nem nyög. Rendkívül örül, hogy Niallnek ma sokáig kell dolgoznia a könyvtárban.

Mikor a telefonja megrezdül egy újabb üzenet miatt, Harry gyorsan megnyitja.

„ a nap 24 órájában Nagyszombatig. gondolkozz rajta és holnap mondd el a templomban hogy döntöttél."

Harry felnyög és leejti a telefonját. Az a mondat hogy „a nap 24 órájában" addig cseng az elméjében amíg már csak arra tud gondolni, hogy puhán és bezártan lesz negyven egész napig. Nem tud rájönni miért tetszik a testének ennyire ez az ötlet, miért ontja magából a farka az előváladékot a hasára csepegtetve egy tócsába ahogy mozgatja a csípőjét és megdugja magát az ujjaival. Azt tudja, hogy csak ez jár a fejében és nagyon felizgatja, egyre hangosabbá és hangosabbá téve, amíg végre az ujjaira süllyed és érintetlenül élvez el egy nyögéssel, a lábai görcsbe rándulnak és lerúgják az ágyneműt ahogy végigmegy rajta.
————-

- Emlékezz ember: Porból lettél és porrá leszel.

Harry engedelmesen behunyja a szemét és lehajtja a fejét, próbál nem megijedni mikor Louis hüvelykujja gyengéden nekinyomódik a bőrének ahogy egy keresztet rajzol a homokára. Inkább hallja, mint látja, hogy Louis tovább lép a következő diákhoz. Harry kinyitja a szemét, keresztet vet és feláll, hogy egy másik diák átvehesse a helyét az oltár előtt térdelve. Egy kis sor alakult ki, Harry pedig elsepri a többieket az útból, hogy gyorsan Louis irodájába menjen, nehogy valaki észrevegye hogy már csak a gondolattól hogy mibe egyezett bele merevedése van.

A cage for every ugly spirit -L.S. Magyar fordításDonde viven las historias. Descúbrelo ahora