ANGEL 2 - 🔞A jakuza markában🔞

1. Barátok

A könyv az Angel - egy sztriptíztáncos története c. könyvem folytatása, de talán annak ismerete nélkül is élvezhető lesz. Köszönöm, hogy itt vagytok ❤

Jimin, a te szárnyaid soha nem tűntek el, legfeljebb elfeledkeztél róluk. Mindig is ott voltak a hátadon, akkor is, amikor lehúztalak a földre, rájuk tapostam és bemocskoltam őket, akkor is, amikor elhitted, hogy nélkülem nem tudsz repülni. Ott vannak most is, ezt kérlek, soha ne felejtsd el. Szárnyalj minél magasabbra, ragyogj, kicsi kincsem, hódítsd meg a világot a tehetségeddel! Találj valakit, aki úgy szeret téged, ahogy egy angyalt szeretni kell. Térj vissza abba a világba, ahová tartozol.

Te tanítottál meg engem szeretni, és ha ez sikerült, akkor bármire képes vagy.

Namjoon

*****

- Nézze, főnök úr, milyen gyönyörű a mozgása. Úgy tekereg a rúdon, mint egy kígyó. Látszik, hogy profi a srác.

- Sztripper?

- Balett-táncos. A nemzeti társulat iskolájába jár, idén kezdte – a férfi a tablet kijelzőjére tette az ujját, odébb pöccintette a félhomályos klubban lopva felvett videót – Ezek a fotók itt egészen frissek. Most fekete a haja, de így sem kevésbé szép a srác. Vékony, izmos, hajlékony test, babaarc, nézze azokat az ajkakat! Hát nem imádnivaló?

- Csinos példány. Hány éves?

- Tizenkilenc lehet, legfeljebb húsz. Koreai, itt nincs senkije, egyedül él Shibuyában egy puccos házban, fogalmam sincs, miből telik neki arra a lakásra. Talán otthonról pénzelik, idősebb rokont még nem láttam a közelében, csak a barátait.

- Valami gazdag, titkos szerető esetleg?

- Figyelem egy jó ideje, nem randizik, iskola után egyből hazamegy, vagy a barátaival lóg. Néha a srácok nála alszanak, de szeretőt, pláne pénzeset még nem láttam a közelében. Amikor a videót készítettem, egy kigyúrt fazon leállított, de ő inkább a testőrének tűnt, mint a szeretőjének. Azt az alakot azóta nem is láttam.

- Ha gazdag, az megnehezíti a dolgunkat. Jobb lenne, ha csóró lenne, de nem akarhatunk mindent, igaz? Figyelemreméltó a fiú. Szép munka, Goro-san.

- Köszönöm, uram – mosolygott büszkén a beosztott – Kivessem rá a hálót?

- Erre a halacskára inkább magam dobom be a csalit.

- Igen, főnök, ahogy óhajtja. Engedelmével, egy tipp: a balettiskolának jövő héten nyilvános előadása lesz az Új Nemzetiben. Ott a neve is kiderülhet.

- Akkor mire vársz? Szerezz rá jegyet – Akanishi úr hátradőlt a teaház bársony fotelében, és intett az emberének, hogy leléphet.

Miután Goro mélyeket hajlongva távozott, a jóképű, harmincas évei végén járó férfi kezébe vette a tabletet, elindította a videót, ránagyított a rúdon kecsesen hátrahajló táncosra, és kimerevítette a képet. A póló felcsúszott a fiú hasán, látni engedte a bőre alatt kirajzolódó bordáit. Akanishi végighúzta ujját a karcsú test képén. A sötét háttérben felismerte az izmos férfit, akiről Goro beszélt. Csak ő lehetett az, aki szúrós szemmel nézett a kamerába, majd el is indult felé, hogy leállítsa. Akanishi belekortyolt a cukormentes matcha teájába, készített egy képernyőfelvételt, és továbblapozott a fényképekre. Az egyik egészen közeli portré volt, teleobjektívvel lőve. A fiú egy padon ült rajta merengve, láthatóan luxusmárkájú őszi kabátban, szemében különös szomorúsággal. A férfi hátrasimította hosszú barna haját, a laza tincsek visszahulltak a homlokába, miközben töprengve vizsgálta a fotót.