L'italiano

V. rész

-Felikee! Most min röhögsz, nem történt semmi, de semmi vicces, te rihegsz röhögsz mindenen.. igeen, Nyúúton!  -suttogtam Ferikének röhögve fizikaórán, miközben ő rászódva mosolygott. - nanaaa! De most komolyan! A falon azok a fizikusok olyan ijeszőek! Álmodban fel akarnak zabálni, úgy néznek le onnan. Fenn a falon, fenn a falon van egy ilyesztő fizikus! Mindjárt megesz, hőő, vigyáááz!- Ferike leborult a padra, miközben nyöszörögve röhögött és feje is nagyon vörös volt.

Én is alig álltam meg röhögés nélkül, miközben próbáltam jegyzetelni, mellettem ott rezgett Ferike, én meg uraltam feltörő röhögésemet. A csengő hasított a levegőbe. Végre eltűnhetek az iskolából! Befirkáltam a füzetembe a házi feladatot, aztán már indultam is a szekrényemhez, felvettem  szövetkabátom és sálam és a szemem sarkából Rossot figyeltem, ahogy kisétál az osztályteremből, felteszi kapucniát, homlokába lógnak fekete tincsei és kilép az ajtón. Megértem Fannit. Teljesen. Én is hátamra vettem rohadt nehéz iskolatáskámat és bevágtam a szekrényajtót. Kiléptem az iskola elé, azonnal fázni kezdtem és akkor megpillantottam megint Andrást. De ezuttal normálisabban nézett ki. Haja már nem volt szigorúan beállítva, normális pulcsit viselt és nem vágott öntelt pofát. Na, csalódott a haverjaiban?

-szia. -köszöntem neki, mire ő visszaköszönt és elindult mellettem- mit akarsz?

-hazakísérlek.- mosolygott rám szemtelenül szépen. Megint normális lett, tudtam, mit akar, nem volt ellene kifogásom. Megint beszélgettünk, elmondta, milyen a másik gimi, ahová ő jár, elmesélte milyen hülyék voltak a haverjai. Így járt. Azomban már nem tudtam kegyetlen lenni vele, megint ugyanaz az értelmes András állt előttem, aki régebben is volt és akibe nagyon szerelmes voltam, semmi önteltség, semmi bőrdzseki. Megállt a házunk előtt és megfogta mind a két karomat, lassan, a szemembe nézve magához húzott, én pedig nem ellenkeztem. Újra megcsókolt, éreztem újra, milyen érzés szerelmesnek lenni, méghozzá nagyon..

- szerintem folytatsuk onnan, ahonnan abbahagytuk. -suttogta, mire bólintottam ő meg újra megcsókolt, aztán elment. Én pedig csak magam elé meredtem. Normális végre, megint lehet rá számítani.. végre észhez tért. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal mentem be az ajtón, majd szigorúan magam elé nézve bementem a szobámba és bevágtam az ajtómat.

Megint állt a kiabál, Sári torka szakadtából sikonyált, üvöltött, ordított. Gratulálok neki, csak így tovább és mindenki süket lesz! Az íróasztalomhoz ültem, zenét halgattam, miközben a mindenes füzetembe firkáltam mindefélét. Méghangosabbra állítottam a zenelejátszómat,  hogy elnyomjam Sári üvöltését, ami nagyon irritált, néha vinnyogott, néha pedig visított, de úgy hogy még egy denevér is halálra süketülne. A Fall Out Boy hangosan szólt a fülemben, én pedog a mindenes füzetembe firkáltam mindefélét, túl jó volt, eljött a 15:30, én pedig kirángattam könyveimet és levágtam őket az asztalra. Semmi kedvem sem volt semmihez, dehát ki kérdezte?