Vakrandi

6.

Christian

Hihetetlen mennyire butának érzem magam. Észre kellett volna vennem a nyilvánvalót, hisz itt volt a szemem előtt. Gondolom milyen jót nevetett rajtam, talán játszadozott velem.
Szánalmas...mégis...

„Isteni illata van...mámorító...isteni illata van...”

Csak ez zakatol a fejemben, újra és újra, amióta elhagyta a száját ez a pár szó! Ismétlődik, mint nagyapám régi lemezjátszója, amikor megakadt a bakelit.
Érzéki hangja simogatja testem, lelkem. Tekintete pedig rabul ejtett, nem menekülhetek előle.

„Imádom az illatod...”

Ha tudná, hogy milyen eszeveszettül vágyok rá, hogy én is beleszippantsak az Ő illatába, hogy megveszek egy érintéséért...
Nem hagyhatom veszni, ha már itt van. Hisz most is velem van, nem pedig azzal a lánnyal. Ez reményt ad, s ha kell, bármit megteszek, hogy elcsábítsam.

- Biztos vagy benne, hogy az az én illatom? – búgom a tőlem telhető legérzékibb hangon.
- Igen!...
- Szerintem meg tévedsz. Az maximum az öblítőm illata lehet. Az én személyes illatom egyedi...- folytatom magabiztosabban - ...és itt érezheted igazán!

Fejemet oldalra fordítom, így rálátása van nyakam érzékeny bőrére.

- Esetleg szeretnéd ellenőrizni?

Látom ahogy nagyot nyel, ezzel mozgásra kényszerítve ádámcsutkáját. Merészségem még engem is meglep, kicsit zavarba is jövök, szám kiszárad, de már nincs visszaút. Ha már elkezdtem, igenis megszerzem ezt a pasit!

Joshua

Nem tudom nem észrevenni a viselkedésében beálló változást. Az eddig oly zavart és mondhatni szende srác, egy érzéki csábítóvá alakult át. Rápillantva nyakára, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen lehet érinteni, csókolni. Szemem előtt több kis képkocka jelent meg, ami egy fülledt együttlétet vetített le.
Mire észbe kaptam, testem már reagált is, kezem önkéntelenül mozdult, megérintve arca vonalát, majd nyakát.  Egyre közelebb hajolva illata felkúszott az orromba, ködöt bocsájtva tudatomra, s már nyelvem vette át az előbbi útvonalat. Tettemre Chris egy aprót sóhajtott, mely zene volt füleimnek, és végső löketet adott, hogy tovább lépjek. Mint egy engedély olyan volt ez nekem...
Már épp léptem volna tovább, egy újabb szintet lépve, birtokba véve ajkait, amikor a csengő idegesítő hangja zavart meg bennünket. Chris, mint aki nincs tudatába a helyzettel, kábán pislogott rám, míg én a pokolba kívántam a hívatlan látogatót.

- Christian...az ajtó...ki kellene nyitni.

Mint egy lassított felvétel, úgy indult el, imbolyogva, tétován, néha vissza-vissza pillantva rám.

Ha nem zavarnak meg...

Bele gondolni se merek, hogy mennyire elvette az eszem ez a fiú. Lehet, hogy minden kontrolomat elveszítve, itt helyben tettem volna magamévá.

Ha nem zavarnak meg...tényleg, ki a fene lehet az ?!