7.

144 19 13
                                        

Christian

Mintha ólomsúly lenne a lábamon, olyan nehezen mozdulok, de a csengő folyamatos hangja, már szaggatja a fejemet.

Ha nem zavarnak meg...

Úristen, mint egy olcsó ribanc, úgy incselkedtem vele, habozás nélkül kínáltam fel magam. Bele se merek gondolni, hogy mit is képzelhet rólam. Ha lett is volna esélyem nála, ezek után biztos nem lesz. Szégyenlem magam a tetteim miatt. Talán jobb is, hogy jött valaki, megmentve a teljes megalázásomtól. De akkor még nem sejtettem...
Az ajtót kitárva köpni-nyelni nem tudok, hisz egy rég nem látott ismerős állt előttem. Fred, az első szerelmem, akivel igazán sose szakítottunk, hiszen egyik napról a másikra egyszer csak felszívódott. És ennek már fél éve...

- Szia Baby! – nyomul egyből közelebb, mintha mi sem történt volna. – Hiányoztam?

Lehengerlő stílusa mit sem változott az elmúlt időben, s mire felocsúdtam volna, már ajkaimra is mart. Időm se volt tiltakozni, egy perc törtrészéig sem tartott a csók, s mint, aki még mindig itt lakik, úgy indult el a ház belsejébe. Amint agyam újra működésbe indult, már rohantam is utána, de ami oda bent fogadott, az enyhén szólván is megrémített. A két férfi egymást méregetve, vicsorogva tanulmányozta egymást, én pedig közéjük állva próbáltam menteni a menthetőt.

- Ki ez a faszi Baby? És mit keres a nappalinkba?

Ha eddig nem is most igazán felment a pumpa bennem. Éreztem, ahogy az agyamat elönti a szar, és ha nem nyugodok le sürgősen, akkor robbani fogok...de akkor kő kövön semmi sem marad.

Joshua

Kíván engem, ez kétségtelen, és ez kölcsönös is.  És mégis...olyan zavart lett, mintha megbánta volna az előbb történteket. Lehet túl sok vagyok, túl sokat akarok és ezzel megrémisztem!?
Csak bámulok utána, várva, hogy visszajöjjön, esélyt adva, hogy megbeszéljük a kettőnk dolgát, mert igen is van köztünk kapcsolat és az nem csak a testi vágy! Már percek teltek el, és igazán semmi mozgást nem hallok, amikor is egy magas viking kinézetű srác nyomul be. Hamarább észreveszem őt, ám amikor mégis látószögébe kerülök, arca megnyúlik, majd düh és méreg borítja el, egyébként viszonylag helyes arcát. Közvetlenül előttem áll meg, orrlyukai kitágulnak, s ha nem ember lenne szerintem még a füstöt is látnám távozni belőle. Hamarosan angyalom is betoppan, s felmérve a helyzetet riadtan áll közénk.

- Ki ez a faszi Baby? És mit keres a nappalinkba?- szólal meg, mire Chris szeme szikrát szór.

Kezemmel dereka után kapok, és magabiztosan húzom magam mellé. Nem tudom mibe csöppentem, bevallom féltékeny is vagyok, de nem akarom magára hagyni. Biztos vagyok benne, hogy választ kapok minden kérdésemre.

- Christian párja vagyok, Joshua!

Arca eltorzul, teste befeszül. Ha szemmel ölni lehetne, mindketten halottak lennénk.

- Hogy mi van?! Megcsaltál, te utolsó...
- Elég! -csattan egy pofon a srác arcán. A kis vadmacskám kieresztette a karmait...

Vakrandi Donde viven las historias. Descúbrelo ahora