Vakrandi

4.

Christian

Értetlenség ül ki arcomra, válla felett kukucskálok a háta mögé, de senki más nincs itt rajtunk kívül. Egyik lábamról a másikra szökkenek, zavarom egyre nő, mégis boldog vagyok, hogy újra látom.

- Vársz valakit? – mosolyog rám, amitől már most remeg a lábam.
- É... én...
- Bemehetek?
- Persze, gyere. 

Zavaromban azt se tudom mit csinálok, mint valami idegbajos, kapkodok. Nem értem, hogy kerül ide, honnan tudja, hogy hol lakok, és úgy amblokk miért van itt?

- Hogy kerülsz ide?
- Autóval jöttem. Ott áll a ház elött, láthattad amikor ajtót nyitottál.
- Nem úgy értettem! – csattanok idegesen.
- Ó! Akkor, hogy?
- Úgy értem mit keresel itt?
- Nem sokat és mégis mindent.
- Tudnál normálisan válaszolni?! Miért hordasz össze minden hülyeséget?!
- Én csak válaszolok a kérdéseidre. Ne engem hibáztass, ha nem jól teszed fel a kérdést! – lép közelebb hozzám.

Az egész beszélgetés abszurd, idegessé tesz, felbassza az agyam. Közelsége zavarba hoz, mégis csábít. Ez a kettőség megöl engem. Semmit nem értek, és bár nem tartom butának magam, most mégse tudom összerakni a kirakós darabjait. Pedig biztos vagyok benne, hogy van értelmes magyarázat mindenre...de mi??

Joshua

Édesem teljesen szétcsúszott. Látom, ahogy kavarognak az érzések benne, ahogy próbál rájönni a megoldásra, de nem látja a fától az erdőt. Adamnak igaza volt, tényleg vicces a másnapos Chris. Megkönyörülnék rajta, mégis lényegtelen, homályos válaszokat adok minden egyes kérdésére, ezzel felhúzva egyre jobban. Közelebb lépve hozzá, már emelem is kezem az arcához, de félúton megállok a mozdulatban. Látom a csalódottságot rajta,   így hátat fordítva neki indulok el a konyhába.

- Ritkán fogadsz vendégeket? Tudod egy ízletes fekete most igazán jól esne!

Szégyenkezve süti le szemeit, amint rájön, hogy meg se kínált semmivel sem. Serényen áll neki kávét főzni, de mozdulatain látom, hogy bármennyire is azt mutatja, hogy jól van, még sincs a helyzet magaslatán. A csésze levétele gondot okoz neki így kihasználva a helyzetet simulok hátának és adom kezébe a tárgyat.

- Feketén szeretem két cukorral. – suttogom fülébe, és érzem ahogy megborzong a tettemre.

Szembe fordul velem, de nem sejtette, hogy eszembe sincs hátrább lépni, így arcunk összeér. Nagyot nyelünk mind a ketten, s míg én kívánatos cseresznye ajkát bámulom, addig ő zihálva próbál menekülni. De az esélyt nem adom meg neki. Kezemet tarkójára csúsztatom és megízlelem ajkát, amire tegnap óta vágyok. Lassan becézgetem, nem akarom még jobban megrémíteni, épp ezért nem is mélyítem el. Csupán egy aprócska csók volt, mégis érzem, hogy remeg a karjaimban, s az én testem is folytatásért kiállt. Megkegyelmezve mindkettőnknek, engedem el, s ülök vissza az asztalhoz. Mintha  semmi sem történt volna... 
Szapora légzésével, láng vörös arcával és nyáltól csillogó szájával eszméletlen szexin néz ki, olyannyira, hogy kedvem lenne itt helyben neki esni. De még nem jött el az ideje , nem akarom elsietni... s csak akkor néz rám, mikor remegő kézzel leteszi elém a kávét, s látom ahogy a felismerés végig száguld az elméjén...