Vakrandi

1.

Christian

Ahogy kezemet megfogta, és a bőr érintkezett a bőrrel, úgy éreztem magam, mint akit a pokol tüzének szele legyintett meg. Nem tudom, hogy fogom túlélni. Nem mondom, hogy nem tetszik az előttem lévő személy, hisz hazudni csúnya dolog lenne, de a köztünk lévő látványos különbség, valamint a beállt csend elég zavaró és kellemetlen. Arról nem is beszélve, hogy érzem,  már meztelenre vetkőztetett a szemeivel, s ha így haladunk, rövid időn belül fel is fal! A dominancia csak úgy árad belőle, ami egyszerre vonz és megrémít.

- Egyébként mivel foglalkozol?- próbálok beszélgetést kezdeményezni, de ennél nagyobb hülyeséget fel se hozhattam volna.
- Cég tulajdonos vagyok...
- Hát persze, te vagy Boss, teljesen egyértelmű!
- Úgy is mondhatjuk, ha neked így jobban tetszik a megfogalmazás.

A beszélgetés újra megakad, úgy érzem abszolút nem könnyíti meg a helyzetem, így egy pohár bor után nyúlok.

- Biztos, hogy szabad neked?- teszi fel a legmeghökkentőbb kérdést.
- Miért ne lehetne? Nem tudom mennyinek nézel, de tájékoztatlak, hogy elmúltam már huszonkettő is. Szóval se a törvény, se a szüleim, de még csak te se tilthatod meg nekem! De, ha gondolod a felét kifizetem, nem fog földhöz vágni.- legalábbis remélem, teszem hozzá magamban.

Mintha jól derülne rajtam, szája remeg a visszafojtott nevetéstől, szeme mégis mást tükröz. Kiismerhetetlennek tűnik, félek sose fogom igazán megismerni, ha lesz rá egyáltalán esélyem. Eddig úgy néz ki, hogy nem... Az üveg remeg a kezemben, ő meg csak néz azzal a gyönyörű, szúrós szemeivel. A poharat az ajkamhoz emelve hörpintettem fel a bort, mely végig égette a torkomat, de úgy érzem ennek ellenére is szükségem van még egyre.

- Lassabban, sok lesz az!- fog rá kezemre, én meg sértetten válaszoltam.
- Ne aggódj, nagyfiú vagyok már.

Meggondolatlanságomnak meg is lett az eredménye rövid időn belül. A bor, a meleg valamint a minimális étel amit ma fogyasztottam, pont elég volt, hogy becsiccsentsek. Nem vagyok részeg, de talán bátrabb és jobb kedvű. Mindaddig a pillanatig, amíg a telefonom meg nem szólalt...

Joshua

Nem akarom megkönnyíteni a dolgát, tudni akarom, meddig menne el. Az esetek többségében, rövid időn belül kiderült a partnereim indítékai, de Chris még tartja magát. Látom rajta, hogy feszeng, zavarja a hallgatásom, de nekem ez maga a mennyország. Az sem utolsó szempont, hogy az előttem ülő látványa, teljesen elvonja a figyelmem. Sóvárogva nézem egész lényét, és kifejezetten zavar az ing, ami rajta van. Ha tehetném egyesével simogatnám le testéről minden zavaró tényezőt. Elmémet lassan fonja be a köd, így csak félig- meddig fogom fel a kérdéseit. A munkámról kérdez, és nem tudom eldönteni, hogy vajon anyám tényleg ilyen kevés információt osztott meg rólam, vagy csak nagyon jó színész .
Kétségbeesését alkoholba akarja fojtani, de nem találom jó ötletnek. Nagyon drága borról beszélünk ami igazán ütős tud lenni, főleg ha csak úgy megissza, ahogy ő is tette. Ezt lassan ízlelgetve kell fogyasztani, ahogy én is tenném vele...egyszerűen elveszi az eszemet és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy milyen lehet érezni őt úgy igazán! A dacos szépség, fejét felszegve közli, hogy nyolc évvel fiatalabb nálam, és bevallom én minimum a felnőtt kor küszöbére tippeltem. Tény, hogy tettei, mozdulatai és szavai nevetésre késztet, de nem lehetek ennyire szemét vele, így próbálom visszafogni magam.
Szeleburdi alkalmi partneremnek rövid időn belül halvány pír öntötte el arcát, édes mosolya cuki vigyorrá alakult át, és le se tagadhatta volna, hogy megártott neki a túlzott ivászat.

- Jól érzed magad?
- Soha jobban- kacsint rám kacéran, és a vérem már ettől pezsegni kezd.

Telefonja megrezzen és amikor elolvassa az üzenetet, arca hamu szürkévé változik. Már épp kérdezném, hogy mi történt, amikor megáll az asztal mellett egy húszas éveiben járó nő és kérdőn néz hol rám, hol pedig Chris-re.

- Joshua Green?- kérdezi félénken.
- Én vagyok. És kegyed?
- Laura Taylor, a mai randi partnered.