Odaát - Vadászként az élet

5. A pusztulás útja

Mikor eljöttünk Bobbyhoz egy fikarcnyi esélyt se láttam arra, hogy Dean bezárja az öccsét a pánikszobába. De hisz itt vagyunk. Pontosan ez történt. Értem, hogy kiakarja gyógyítani Samet a „függőségből", (mert ehhez tudnám hasonlítani az egészet) de nem hiszem, hogy ez lenne a módja. A lényeg, hogy miután Dean és Bobby rázárta az ajtót Samre, az öreg megfordult és most vett csak észre igazán. Végig mért, aztán Dean felé fordult.

-Ő meg kicsoda?

-Nos Bobby, ő itt....

-Vadász vagyok - nyújtottam a kezem, még mielőtt Dean végig mondhatta volna a mondatot. - Plusz Thomas, az öcséd lánya, szóval....

-Sarah? - szólalt meg a sokkhatásból, amit a bemutatkozásom okozott.

Még percekig csak csendben állt előttem és csak Sam kiabálása volt az egyetlen háttérzaja az egésznek, mígnem Deannek közbe kellett szólnia.

-Khm...Nos, talán felmehetnénk és ott folytathatjátok a csendben egymásra bámulást, de nekem szükségem van egy sörre.

-Idióta - hordtuk le egyszerre a nagybátyámmal, ami nem csak minket, de Deant is alaposan meglepte.

-Tényleg rokonok vagytok - közölte a tényt, aztán el is indult fel, mielőtt még több is következhetett volna a Singer féle beszédekből.

-Mikor utoljára láttalak olyan hét éves voltál, igaz? - kérdezte a lépcsőn felfelé tartva, amire egy bólintás és egy igen volt a válasz. - Jó nagy lettél és kész nő - tette hozzá egy nevetés kíséretében.

-Nos, köszönöm Bobby, ugye szólíthatlak így? Vagy Bobby bácsi?

-Te bárhogyan hívhatsz kiscsillag - felelte egy mosoly kíséretében, miközben realizáltam, hogy apa hívott mindig kiscsillagnak, mire egy könnycsepp ki is buggyant a szememből, amit gyorsan le is töröltem, csakhogy Bobby így is észrevette.

-Mi a baj?

-Semmi. Tényleg....csak eszembe jutott, hogy apa hívott mindig így - vettem ekkor elő a dzsekim zsebéből egy régi képet apáról, amit éveken át magammal hordtam. - Hiányzik.

-Ahogy nekem is - felelte együttérzőn, miközben kiértünk a konyhába, ahol aztán Dean már javában vedelte a sört, de azért hagyott két bontottat külön nekünk.

-Kösz - mutattam az üvegre, miközben a számhoz emeltem. - Most pedig térjünk a tárgyra Dean. Komolyan ott akarod tartani, míg mondhatni „kitisztul" a démonvértől? Legalább nekem mondhattál volna valamit erről a tervről.

-Bocs, de rögtönzött volt, így nem is tudtam mit megbeszélni veled - talált ki valamit Dean, azonban nem hittem neki, amit szóvá is tettem.

-Nem hiszek neked. Bobbyval már biztosan jó ideje terveztétek ezt, de mivel én csak nemrég csatlakoztam a szakmához, gondoltad az újonc ne ártsa bele magát, igaz?

-Azért nem szóltam, mert láttam, hogy mennyire jól kijöttél Sammyvel. Legjobb barátokká váltatok ilyen rövid idő alatt. Ha tudtál volna a tervről nem az lett volna az első, hogy szólsz neki? - állt meg velem szemben az idősebb Winchester.

-Jól mondtad, ő a legjobb barátom, akinek gondjai vannak jelen pillanatban is. Ha tudtam volna a tervről elleneztem volna ez igaz, de belementem volna, mivel Sam egészségére kell gondolnunk - feleltem kimérten, farkasszemet nézve vele, mígnem Dean végül megfordult és elindult a pince felé.

-Megyek, megnézem Sam-et - tűnt el ennyivel, mire felsóhajtottam gondterhelten.

Ekkor vettem észre, hogy a bácsikám nincs a helyiségben, így elindultam felkutatni őt a régi házban. Sok kép és rengeteg könyv foglalt helyet a dolgozószobának kinéző helyiségben, ahol végül megtaláltam Bobbyt. Épp egy ládát tett le az asztalra és azt porolta le.