Odaát - Vadászként az élet

9. Légy hű önmagadhoz!

Sam távozása után egy hét telt el. Nagyon hiányzott mindannyiunk számára, de tudom, hogy leginkább Dean-nek, ha nem is mutatta nyíltan. Ez az egy hetünk valóban zsúfolt volt. Mintha a szörnyek összefogtak volna, hogy mindenki egy héten támadjon. Viszont eltudtuk intézni őket, még úgyis, hogy Dan velünk tartott, mint újonc vadász. Bár újonchoz képest egész jól viselte a gyűrődést is. A hetet egy vérfarkassal kezdtük, aztán a hét közepén egy wendigó-ra kellett vadásznunk, ami azért kishíján közel volt, hogy kicsináljon minket, de mondhatni szerencsésen megúsztuk. Aztán néhány démon is tiszteletét tette nálunk, a hetet végül egy vámpír fészekkel zártuk Greeley-ben.

-Ez nem semmi egy hét volt! - ült be fáradtan az Impala-ba Danny. - Annál a wendigó-nál már azt hittem sose lesz vége.

-Az nem segített a dolgon, hogy majdnem megfutamodtál a feladat elől - ültem be az ideiglenes helyemre, vagyis ahova mindig Sam ült.

-Hé! Én voltam a csalija és elkezdett üldözni. Szerintetek melyik épeszű ember ne futna az ilyen helyzetben?

-A vadászok. Ki más Danny?

-Ne szólíts így! A Danny olyan gyerekes és lassan már 20 vagyok.

-Bocsi Danny! Nem hallok semmit. Túl hangos a zene! - kiabáltam, miközben feltekertem a hangerőt a rádióban, amiben a Lynyrd Skynyrd-Simple Man száma szólt.

Útközben vissza a motelbe, észrevettem Dean pillantását. Néha-néha ide vándorolt hozzám, gondolom mert hiányzott neki Sammy, csak nem meri bevallani. Megfogtam a kormányon pihenő kezét és küldtem felé egy biztató mosolyt, amivel konstatáltam, hogy biztosan visszafog jönni, emiatt nem kell aggódnia. Visszatérve a motel szobánkba, Danny egyből az ágyára huppant és elnyomta őt az álom, így míg Dean a kabátjáról próbálta lemosni a vért, addig én levettem az öcsém kabátját és a cipőjét, hogy a lábait is feltegyem az ágyra és kényelmesen pihenjen. Mikor viszont ezzel végeztem és megfordultam, Dean előtt olyan pár centi távolságra pedig megjelent Castiel.

-Cas. Erről már beszéltünk. Személyes tér - kérte a vadász, azzal az angyal két lépést hátrébb lépett.

-Bocsánatot kérek.

-Hogy találtál ránk? Azt hittem az angyal radar nem lát meg - kérdezte Dean, miközben összehajtogatta a kabátját, én pedig leülve az ágyamra igyekeztem szemmel tartani az eseményeket, de valójában nekem is majd leragad a szemem.

-Valóban nem. Felhívtam Sarah-t és elmondta hol vagytok.

-Azta! Mióta vagytok ilyen jó barátok? Egy vadász és egy angyal? - nézett itt rám kissé szúrós tekintettel, mivel nem díjazta, hogy megmondtam Cas-nek hol talál minket.

-Annyira nagy baj, ha elmondom hol vagyunk? Cas-nek kell a segítségünk. Jobban mondva a tiéd - válaszoltam. - Csak hallgasd meg!

-Hol van Sam? - szólalt ekkor meg az angyal.

-Ó, szóval erről már nem voltál hajlandó beszélni, nincs igazam?

-A ti családi ügyetek, nem az enyém - fújtam ki a levegőt, ügyet sem vetve Dean kissé szigorúnak mondható ábrázatára, amit minduntalan felém küldött.

-Sammel egy ideje külön megyünk nyaralni. Szóval megtaláltad Istent? Ami fontosabb, visszaadnád a láncomat? Légyszi!

-Nem. Nem találtam meg - válaszolta közömbös hangon Cas. - Ezért vagyok itt, segítened kell.

-És miben? Isten vadászatban? Nem érdekel.

-Nem Istent keresem, hanem mást.

-Kit?