Odaát - Vadászként az élet

8. Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Már legalább három napja vagyunk a kórházban és nézzük, ahogy Bobby gubbaszt a székben és kifelé bámul az ablakon. Nem tudom mit kéne tenni, hogy végre megszólaljon vagy leordítsa a fejünket vagy akármi mást csináljon, de ez már kezd kikészíteni. Sam most is őt nézi az ajtóból, míg én Dannel és a hülye ötletével vitatkozom. Dean pedig ebben a pillanatban érkezett meg a nem is tudom honnan egy nagy borítékkal.

-Na jó fiúk, mondjátok meg neki, hogy nem! – mentem oda a Winchesterekhez, aztán Danre mutattam.

-Nem – mondta Dean, de nem értette miért kell ezt mondania. – Miért is kell nemet mondanom?

-Mert az öcsém csatlakozni akar hozzánk vadászni – mondtam frusztráltan, aztán benéztem Bobby-hoz. – Semmi változás?

-Semmi – felelte Sam.

-Mennyi is telt el? Három nap? Felkéne rázni egy kicsit – mondta el a véleményét az idősebb Winchester. – Talán megmasszírozom a hátát.

-Dean!

-Van más ötleted? – kérdezte, de persze nem jutott jobb eszembe.

-Figyeljetek. Lehet, hogy elkell fogadnunk, hogy Bobby most nem ússza meg ezt a menetet – szólalt meg Sam, aztán a szeme a testvére kezében lévő borítékra tévedt. – Mi van a borítékban?

-Lementem a radiológiára és adtak pár sztárfotót – adta át nekünk a boríték tartalmát Dean és megpillantottuk a bordakosarat és a bordákat, de persze rögtön az énoki írás szúrt szemet rajta mindkettőnknek. – Mondjuk, hogy a dokik padlót fogtak tőle.

-Én is padlót fognék tőle – nézte meg a kezemben lévő példányt Dan.

-Szentisten! – mondtam.

-Cas nektek is csinált egyet – közölte Dean velem és Sammel a tényt, mikor megcsörrent Sam mobilja.

-Halló! Castiel?

-Emlegetett szamár – motyogta Dean, miközben Sam lebeszélte az angyallal, hogy hol vagyunk éppen.

Nem kellett pár perc se, mert rögtön besétált a kórterem ajtaján.

-Mobiltelefon Cas? Ez komoly? – hüledezett Dean. – Mióta kell az angyaloknak telefonálni?

-Rejtve vagytok az angyalok elől. Mindegyik elől – adta meg a választ Dean kérdésére Cas. – Nem tudok így egyszerűen....

-Elég az előjátékból! Gyere ide azonnal és tedd rám a kezed! Kezd el a gyógyítást! – szólalt meg ekkor a semmiből Bobby. – Most!

-Nem megy – felelte Castiel, mire Bobby meg is fordult a kerekes székében.

-Micsoda?

-Elvágtak a mennytől. A menny hatalmától is. Van amire képes vagyok, van amire nem.

-Azt mondod akkor veszíted el a varázserődet, mikor megmenthetnél attól, hogy életem végéig egy székben ragadjak?

-Kiábrándító – motyogta mellettem az öcsém. – Amikor az angyalról meséltél, azt hittem sokkal több dologra képes, mint előbukkanni és plecsniket tenni a bordáitokra.

-Tudod erről mi is csak most szereztünk tudomást Danny – suttogtam neki, miközben azt néztük, hogy Bobby miképpen küldi el szegény Cas-t melegebb éghajlatra, de mivel ő ezekből nem nagyon értett semmit, nem is nagyon érdekelte.

-De legalább most beszél – hallottuk meg Dean megjegyzését.

-Hallottam ám! – szólalt meg ismét Bobby.