Odaát - Vadászként az élet

13. Halálos tét

Újabb ügy, újabb város. Két hete már csak ez megy. Nem értem Sam és Dean, hogy nem fáradt el ennyi egyhuzamú vadászattól, mert én és Dan őszintén kezdünk szarul lenni. Most mutattuk meg a recepciós nővérnek a jelvényünket, de már rögtön kételkedni kezdett, mikor meglátta az arcunkat.

-Most higgyem el, hogy a járványügytől jöttek?

-Parancsol? – értetlenkedett Sam.

-Egy nappal előbb jöttek. Először fordul elő, hogy nem nekem kell várnom magukra.

-Új adminisztráció – szóltam közbe félkómásan.

-Változás, amiben hihetünk – tette hozzá Danny egy félmosollyal.

Dean és Sam persze kissé furcsállta a viselkedésünket, de a nővér is egy pillanatra, ahogy láttam. A lényeg az, hogy végül megtudtuk vizsgálni a hullát.

-Ez itt Xavier. Születési idő 1984. április 3 – olvasta fel az adatot a nővér a kartonról. – Tudom. Kétszer csináltam DNS tesztet – szólalt meg, mikor meglátta az arckifejezésünket. – Biztosan ő az.

-Sok napkrémet használt, mi? – szólalt meg Dean.

-És mi az elmélete? – kérdeztem elfojtva egy ásítást.

-Annyit tudok, hogy az elhunyt férfi 25 éves és a halál oka öregség – azzal a nő már el is ment.

Még maradtunk egy kicsit a hullaházban, hogy kivizsgáljuk valóban így történt-e minden, de tíz perc ácsorgás után elindultam a kijárat felé.

-Kell egy kávé – feleltem a fiúknak, mire egyetértően bólintottak és rövidesen követtek ők is.

Ahogy a kávé automata frissen gőzölgő meleg italára vártam, meghallottam, ahogy Dean nem messze Bobby-val beszél telefonon. A Winchester arckifejezéséből leszűrve pedig úgy gondolom, hogy megint rákérdezett a nagybátyámnál lábügyileg. Hát igen. Érzékeny témára tapintott. Amint megkaptam a kért folyadékot, egyenesen a fiúk mellé csatlakoztam.

-Érzékeny téma, mi? – álltam meg Dean mellett.

Nemcsak ez az öregedő hulla volt az egyedüli eset a városban. Eltűntek bizonyos személyek, így Bobby utasítására most az eltűntek rokonát hallgattuk ki.

-Ez a legutolsó képe – szólalt meg az asszony, mikor felemeltem a szekrényről egy képet.

-És mikor tűnt el? – érdeklődött Sam, mikor továbbadtam neki a képet az eltűnt öregúrról.

-Ó, rögtön tudtam amikor kedden este nem jött haza.

-Van olyan hely, ahová szeret járni? Munkahely után....egy kedvenc bár?

-Nincs. Keddenként mindig sokáig dolgozik, de....egyenesen hazajön.

-Használhatnám a mosdót? Felfrissíteném az arcomat – szólalt meg Dan a semmiből.

Mi pedig még szóval tartottuk az öregnőt, míg az öcsém átkutatta az öregúr dolgozószobáját. Hamarosan vissza is tért, méghozzá egy igen fontos nyommal. Ugyanis a mi eltűnt személyünknek volt egy állandó szobája a Golden Palace nevű motelben. Este a fiúkkal oda is mentünk.

-Legalább következetes. Minden kedden ugyanaz a szoba egy motelben – kezdeményezett beszélgetést úton a folyosón Sam.

-Remélem ennyi idősen menni fog – szólalt meg Dean is.

-Igen? Mintha bármelyikőnk is eddig élne – horkantottam fel szkeptikusan.

-Ez igaz – értett egyet Dean, mire megérkeztünk a motelszobához.