– Nyisd ki a szemed!
Először csak a hangok léteztek.
Megnyugtató és egyben csodálatosan idegen hangok.
Levelek susogása, madarak csicsergése. A bozótban megbúvó állatok motoszkálása. Egy olyan világ hangjai, ami szinte ismeretlen volt Tia számára.
Elmosolyodott.
Élvezte, hogy a hűvös szellő úgy cirógatta az arcát, mint egy gyöngéd szerető. Érezte a természet közelségét, a virágok, a fák és az avar egymásba kavarodó illatát. Háborítatlan, éteri világ ölelte magához.
Egy olyan világ, amelyet éppen a saját népe tett a földdel egyenlővé.
Tia elfintorodott, ahogy rátört a kellemetlen gondolat. A lelkiismeret-furdalás, akár a szúbogár, rágta bele magát a szívébe. Az érzelmeivel küszködve nyitotta ki a szemét, és a korábbi tökéletes nyugalom már el is illant.
Azonban mikor megpillantotta az előtte álló Eldrian széles vállát, a mosoly visszakúszott az arcára. A férfi ezúttal hófehér tunikát viselt, melyet aranyövvel fogott szorosabbra a derekánál. A karját nem takarta semmilyen ruha, a napfény az arany meleg színében játszott szárnyának tollain.
A lány egy ideig elmerengett azon, milyen érzés is lehet szárnyakkal élni.
Neveltetésének köszönhetően az első gondolata természetesen a száraz tényekre és a logikára alapult. Angyali kinézet ide vagy oda, nem lehetett könnyű vagy kényelmes mozogni velük.
Tia biztos volt abban, hogy ha neki kellene hasonló madártollas szárnyakat viselnie, lépten-nyomon beakadna velük mindenbe. Arról nem is beszélve, hogy a kiképzése során tanult mozdulatsorok felét egyenesen lehetetlen lenne kivitelezni.
Na és akkor a ruházkodásról ne is beszéljünk... Az égvérűek vajon hogy a fenébe készítenek a neirál katonák számára is használható vértezetet Valóságos kínlódás lehet a páncélt szárnyakkal felölteni...
Eldrian – mintha csak megérezte volna, hogy a lány őt mustrálja – hátrafordult, és kérdőn tekintett rá.
– Mi az? Most éppen miért méregetsz úgy, mint a kupecek a vásári lovakat?
Tia zavarba jött. Még véletlenül sem akarta elárulni a férfinak, hogy milyen ostoba gondolatok jártak a fejében. Szégyenlősen elmosolyodott.
– Csak azt néztem, hogy milyen szép vagy... – szaladt ki a száján. Amikor tudatosult benne, hogy mit is mondott az előbb, az arca nyomban rákvörössé változott.
Eldrian hangosan felnevetett, és a karjaiba zárta a lányt. Tia magába szívta a férfi bőrének friss illatát, mely azokat a borsmenta bokrokat juttatta az eszébe, melyeket Tarrana egyik tavernájában csodált meg minden egyes alkalommal, mikor csak betért oda.
A felhővárosban a növények rendkívül ritkának számítottak, hiszen birodalomszerte ostoba hóbortnak tartották a termesztésüket. Talán mert az égvérűek egykori pompás kertjeire emlékeztették őket. Vagy talán a mélyen gyökerező szégyen miatt, hogy hagyták teljesen kipusztulni és terméketlenné válni a Birodalom őshazáját.
– Na de Tiana... – mondta játékosan a férfi, miközben megcsókolta a lány nyakát. Tia tetőtől talpig libabőrös lett a forró érintésektől. – Most nincs időnk ilyen incselkedésre... Sietnünk kell, hogy ne bosszantsuk fel őt a kelleténél jobban.
A lány értetlenül nézett Eldrian szoborszerű arcára. Elképzelése sem volt arról, hogy ki is lehet az az „Ő".
Ám mivel lassacskán már kezdett hozzászokni az ehhez hasonló helyzetekhez, így a zavarát is egyre ügyesebben palástolta egy-egy mosollyal. Ezúttal is így tett.
YOU ARE READING
Gréger Csaba - EPICA
Romance„Egy kém és egy testőr. Két ellenséges világ. Egy halálra ítélt szerelem. És egy lehetetlen küldetés." Tia a Birodalmi Kémhálózat fiatal reménysége. Árvaként nőtt fel, az elmúlt huszonhárom év minden percét a kiképzésének és a szolgálatnak szenteli...
