– Nyisd ki a szemed!
Az első dolog, amit Tia megérzett, a hideg volt. Bár nem az a fajta csontig hatoló fagy, mint amit a peremvidéki szigeteken érzett, mikor a kiképzése alatt az egyik küldetése oda vezette, de így is libabőrös lett tőle.
– Mi ez a gönc már megint rajtam? – morogta nagyokat pislogva, ahogy kezdett kitisztulni a látása.
A lány tisztában volt vele, hogy újra álmodik, hiszen magától soha nem jutott volna eszébe egy ilyen ruhát felvenni. Alig tűnt többnek, mint egy aranyszínű lepel, ami csak a vállánál és a csípőjénél volt összefogva.
– Nem csoda, ha fázok ebben a micsodában – nyögte panaszosan maga elé, miközben belepirult a gondolatba, hogy bárki más így láthatja. Úgy érezte, hogy szinte mindene kilátszik ebből az átkozott ruhából.
Mogorva arccal tápászkodott fel, hogy aztán zavartan kezdje el simítgatni a könnyű anyag ráncait, amiket az ébredés előtti földön fekvés okozott. Nem sok sikerrel járt, ezért gyorsan feladta, és úgy döntött, hogy inkább alaposabban is körülnéz.
A hely, amit maga körül látott, látszólag lakatlan volt.
Mohával borított, embernyi kövek hevertek a buja aljnövényzetben, a szellő vadvirágok illatát sodorta magával. Tia elmosolyodott, ahogy megérezte a lábközépig érő puha fű érintését. De csak addig tartott az öröme, amíg rá nem jött, hogy természetesen ezúttal sem visel lábbelit. Már miért is tette volna, hiszen magától értetődő, hogy az éles sziklákkal és bogáncsokkal teli növényzetben csupasz lábbal a legkényelmesebb caplatni...
Lemondóan felsóhajtott, majd ingerülten hátrasimított egy rakoncátlan barna hajtincset, ami valahogy kibújt a füle mögül.
„Egyáltalán nem praktikus a hosszú haj" – gondolta immár sokadszorra. De még ennek ellenére sem tudta visszatartani a szája sarkába kúszó aprócska mosolyt.
Az igazság az volt, hogy nem is annyira bánta, hogy legalább ezekben a különös álmokban ilyen frizurát visel – kétségtelenül csinosabbnak érezte magát tőle.
Ez a gondolatfoszlány aztán rögtön eszébe juttatta a férfit is, aminek a hatására összeszorult a mellkasa, és gombóc jelent meg a torkában. Szinte rettegve, de közben mégiscsak reménykedve, nézett körül, hátha valahol meglátja Őt. Ezúttal azonban csalódnia kellett, teljesen egyedül állt a szikla pettyezte réten.
Ettől kicsit megnyugodott, és úgy döntött, hogy elindul felfedezni a vidéket. Ez azonban nem is volt olyan könnyű feladat, mint amilyennek először látszott. Végig felemelve kellett tartania a ruháját, hiszen az alja unos-untalan beakadt valamibe. Így hát jobb híján szitkozódva botorkált előre, alaposan megszenvedve minden egyes lépéssel.
Miután érezte, hogy így sosem jut át a fűtengeren, inkább felmászott egy nagyobb sziklára, hogy onnan kémlelhessen körbe. Megint csak olyan idegennek hatott számára minden.
Nem csak a táj ismeretlensége zavarta – a megélt huszonhárom éve alatt jócskán hozzászokott már a tényhez, hogy a halhatatlanok egykori birodalma szinte mindenben éles ellentétje az otthonának.
Sokkal kényelmetlenebb volt számára a tudat, hogy itt mennyire esetlennek és tehetetlennek érezte magát. Ez egészen kizökkentette a nyugalmából, hiszen a megszokott környezetében minden volt, csak nem esetlen. Na és persze ezek a homályverte hacukák sem sokat segítettek abban, hogy visszanyerje az önbecsülését...
Aztán a szeme hirtelen megakadt valamin.
Nem messze a kőtől, amin állt, a táj erősebben emelkedni kezdett. Egyre több lett arra a szikla és egyre kevesebb a növény.
ESTÁS LEYENDO
Gréger Csaba - EPICA
Romance„Egy kém és egy testőr. Két ellenséges világ. Egy halálra ítélt szerelem. És egy lehetetlen küldetés." Tia a Birodalmi Kémhálózat fiatal reménysége. Árvaként nőtt fel, az elmúlt huszonhárom év minden percét a kiképzésének és a szolgálatnak szenteli...
