Hódítás után 129-ben tűnt fel Királyvárban az az ezüsthajú, bíbroszemű lány, akiről senki nem tudott semmit, de abban biztosak lehettek, hogy csak a Régi Valyriából származhatott, akárcsak a Targaryenek, akik felettük uralkodtak.
Vhaenys Mataeryon a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az előző nap az érzelmek és a kinyilatkoztatások forgószele volt Vhaenys Mataeryon számára. Viserys király hívására az idősödő uralkodó előtt találta magát, aki egészségi állapotának romlása ellenére is éles kíváncsisággal rendelkezett. Fáradt, de éles szeme a lányéba fúródott, ahogy azt parancsolta: "Mesélj el mindent a Mataeryon család múltjáról, Lady Vhaenys. Szeretném tudni a történeteket."
Vhaenys mély lélegzetet vett, elméje családja több évszázados történetén járt. Elmesélte Régi Valyria Végzetét, azt a katasztrofális eseményt, amely megölte majdnem az összes sárkányurat és szétzúzta a szigetet. A Mataeryonok csodálatos meneküléséről beszélt, egy titokba burkolt történetről, amelyet generációk őriztek.
Órákon át szőtte a háza történetét, részletezve a túlélésüket a trükközésen és a rugalmasságon keresztül. Viserys király figyelmesen hallgatta, arckifejezésében elbűvölés és melankólia keveredett, mintha a történet régi emlékeket és sajnálatokat kavart volna fel benne.
Ahogy a lány befejezte, a király lassan bólintott, elgondolkodó tekintettel a szemében. "Köszönöm, Lady Vhaenys. A Mataeryonok története valóban gazdag, és érdemes megemlékezni rá. Elgondolkozom azon, amit megosztottál velem."
Azonban új nap virradt, mindez már a múlt része volt, s Vhaenys azon kapta magát, hogy a Vörös Torony hatalmas termeiben és folyosóin bolyong, miközben a királlyal folytatott beszélgetésén elmélkedik. A nap arany fényt sütött a magas ablakokon, meleg, szinte éteri izzással megvilágítva a kőfalakat. Nem volt semmi célja, csupán bolyongva sétált, és engedte, hogy magába szívja az ősi erőd hangulatát, minden lépését a Targaryen-dinasztia nagyszerűségére és erejére emlékezve tett meg. Szívébe keserűség mart, hiszen a Targaryenek nagysága arra emlékeztette őt, hogy a Mataeryonok Valyriában jóval nagyobb tiszteletnek és erőnek örvendtek, most mégis a Targaryenek uralkodnak, míg az ő családja kihal vele együtt.
A délelőtti felfedező út után visszavonult Maegor Erődjében lévő hálótermébe. A szoba elegánsan volt berendezve, de üresnek és hidegnek tűnt. Egyedül fogyasztotta el az ebédet, s a magány adott időt a gondolkodásra. Gondolatai Aemond hercegre, közös pillanataikra és a közöttük kivirágzott, kimondatlan egyetértésre, ami arról tanúskodott, hogy valami kezdetét vette.
Kora délután, amikor az árnyékok hosszabbodni kezdtek, Vhaenys összeszedte bátorságát, és Aemond herceget hívatta. Ismerte az etikettet, így tudta, hogy nem kéretheti magához a herceget, mert magasabb rendű volt, ám az őröknek nem parancsolhatott, hogy kísérjék oda hozzá, magától pedig nem tudta a herceg szobájának helyét és a napirendjét, hogy megkeresse.
Aemond herceg érkezését kopogtatás jelezte. A férfi számított rá, hogyha ő nem keresi a lányt, akkor is találkozni fognak. Egész nap igyekezett elkerülni őt, még az e napra esedékes tanulmányai könyvét is a lakosztályába hozatta, nehogy a könyvtárban összefussanak. Kedves, tanult lány volt, aki mindent tudott az illemről is, mégis távol akarta tartani magától, amikor csak lehet. Vonzódott hozzá, ezt nem tagadhatta le önmagában, de hangosan elismerni nem volt hajlandó, nemhogy engedni ennek a vonzalomnak. Mikor egy szolgáló meghozta a hírt, hogy Vhaenys kéreti őt, meglepetését az okozta, hogy alacsonyabb származása ellenére magához merte hivatni, nem pedig az, hogy valóban találkozni fognak ma, hiszen tegnap megbeszélték.
