Hódítás után 129-ben tűnt fel Királyvárban az az ezüsthajú, bíbroszemű lány, akiről senki nem tudott semmit, de abban biztosak lehettek, hogy csak a Régi Valyriából származhatott, akárcsak a Targaryenek, akik felettük uralkodtak.
Vhaenys Mataeryon a...
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Megmosdatták Vhaenyst, s kitisztították a ruháját. Amint visszavette nadrágját és kabátját, egy leány befonta a haját és már jóval inkább hasonlított korábbi önmagára. Végre tiszta volt és jóval nyugodtabb, bár szíve összetört. Elárulva érezte magát Aemond által, és ezt nem tehette semmi megmagyarázhatóvá vagy megbocsájthatóvá. Először csak csalódott és szomorú volt, összetört a szíve. Ezt az értetlenség váltotta fel. Miért mentette volna meg Aemond, miért rejtette volna el őt a királyné és az újdonsült király elől, ha tényleg elárulta? Miért hagyta szökni, ha Aegont akarta a trónra, de tudta, hogy ő szólni fog Rhaenyrának? Mikor rájött, hogy nem talál választ a kérdéseire, csupán a harag maradt neki. Bármi vezérelte is Aemond Targaryen herceget, Vhaenyst magára hagyta, s ott volt a koronázási ceremónián díszruhában, tehát míg a lány éhezett és egyedül volt, őrá várt, addig ő trónra ültette a részeges bátyját, aki csak az élvezetek hajszolására vágyott. Vhaenys haragja egyre nőtt, de ahogy ott állt Sárkánykő szikláin Rhaenyra többi szövetségesével, összegyűjtötte ezt a haragot, amit Aemond iránt érzett, és mélyen elraktározta magában. Nem mondott semmit egy szolgálónak sem, nem panaszkodott a hercegnőnek vagy akárki másnak. Mély titokként őrizte mindazt, amit Aemonddal együtt éltek át, s düh lángja vette körbe ezeket az emlékeket, hogy senki ne lelhessen rájuk.
Őrök, lovagok, és Targaryenek, valamint Velaryonok vették körbe a halotti máglyát, mellyel a torz gyermeket búcsúztatták, kit Visenyának neveztek el. A füst magasra szállt, s mindenki némán várakozott, míg Daemon és Rhaenyra szorosan egymás mellett álltak a máglya előtt, s lángra lobbanó gyermeküket gyászolták. Néma pillanat volt, melyet senki nem tört meg.
Egészen addig, míg egy fehérköpenyes, idegen lovag nem érkezett. Rhaenyra lovagjai mind kardot rántottak, ám a ser megszólalt, mielőtt bármit is tehettek volna.
- Jó szándékkal jöttem, testvéreim - szólt fennhangon, s levette sisakját. Hosszú haja, dús szakálla volt, s a lány első gondolatai közt szerepelt, hogy úgy tűnt, hűséges tekintete van. Az őrök leeresztették a kardjaikat, mire a lovag térdre borult. Ekkor tűnt csak fel Vhaenysnek, hogy oldalán egy kis táska leng, mely egyszerű vászonból készült. Belenyúlt a lovag, s egy koronát húzott ki belőle, melyet Rhaenyra felé nyújtott. - Esküszöm, megóvom a királynőt minden erőmmel, és véremet hullatom érte! Nem veszek feleséget. Nem birtoklok földet. Nem nemzek gyermeket. Megőrizem titkait, engedelmeskedem neki, mellette lovagolok, és megvédem nevét, s becsületét.
Daemon a lovaghoz lépett, s elvette tőle a koronát, majd feleségére pillantott. Hosszan nézte őt, majd odasétált, s maga helyezte a koronát a hercegnő fejére, aki némán nézett vissza rá. Vhaenysben felrémlett a kép, ahogy a férfi ugyanezt tette a bátyjával, mikor a trónterembe szenvedte magát Vaemond meghallgatásakor. Daemon térdet hajtott, s királynőnek szólította őt, ezzel hódolva be, s ismerve el jogos uralkodónak Rhaenyra Targaryent. Minden jelenlévő bába, nevelőnő, családtag, őr, lovag és vendég térdre borult, így Vhaenys is behajlította balját, s letérdelt. Soha nem térdelt még senki előtt. Viserys király előtt pukedlizett, lehajtotta a fejét, s elismerte őt, de még őelőtte sem térdelt le. Most mégis leereszkedett, s lehajtotta fejét Rhaenyra előtt, kit ezennel királynővé koronáztak.
