Hódítás után 129-ben tűnt fel Királyvárban az az ezüsthajú, bíbroszemű lány, akiről senki nem tudott semmit, de abban biztosak lehettek, hogy csak a Régi Valyriából származhatott, akárcsak a Targaryenek, akik felettük uralkodtak.
Vhaenys Mataeryon a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A Vörös Toronyban eltöltött napok valahogy összeolvadtak, különösen, amikor Viserys király egészsége megromlott. Az udvar suttogások és találgatások tömkelege lett, a levegő sűrű volt a feszültségtől. Mégis, Vhaenys Mataeryon számára a palota életének egyhangúsága valami váratlannal kezdett színeződni: Aemond Targaryen herceg növekvő jelenléte mindennapi rutinjában.
A reggeli edzéseik az udvaron szent rituálévá váltak. Vhaenys azon kapta magát, hogy alig várja azokat a pillanatokat, amikor megmenekülhet az udvar fojtogató formalitásai elől, és belemerülhet a kard művészetébe, Aemond határozott és szilárd keze által. Kérlelhetetlen tanár volt, kritikái élesek, de volt a kijavításaiban szelídség, finom bátorítás, ami arra késztette a lányt, hogy fejlődjön. És fejlődött is. Még ő maga is látta, mennyire jó lett az edzések során, mintha valóban tehetsége lenne a víváshoz.
Egy ilyen reggelen a hajnali fény átszűrődött a felhők között, arany fényt vetve az edzőudvarra. Vhaenys és Aemond egymással szemben álltak, kardjuk ragyogott a korai fényben. A szolgák és az őrök tiszteletteljes távolságból figyelték, egyesek nyíltan kíváncsiak voltak, mások diszkréten az oszlopok mögül kukucskáltak.
Aemond kiugrott, Vhaenys pedig hárított, kardjaik gyors, precíz mozdulatokkal csaptak össze. Újonnan megtalált magabiztossággal mozgott, teste minden parancsára olyan kecsességgel válaszolt, amely még őt is meglepte.
- Jó - mondta Aemond nyugodt, de határozott hangon. - Javul a lábmunkád. Tartsd egyensúlyban a tested.
A lány bólintott, és a súlypontjára összpontosított. Tovább forgatták a kardot, acél hangja acél ellen visszhangzott az udvaron. Vhaenys minden egyes pillanattal jobban ráhangolódott a harc ritmusára, és jobban kötődött az őt irányító férfihoz.
Egy különösen intenzív összecsapás után Aemond megállásra szólította fel. Mindketten leeresztették a kardjukat, és erőteljesen lélegeztek. Ritka mosoly terült szét Aemond arcán, s csupán egyetlen pillanatig tartott, ám büszkeség csillogott a szemében.
- Nagyon ügyes leszel, Vhaenys. Hamarosan képes leszel minden ellenféllel szemben megvédeni magad.
A lány visszamosolygott, érezte, hogy melegség árad szét a mellkasában.
- Köszönöm, Aemond. A segítséged nélkül nem tudtam volna idáig eljutni.
Lehajtotta a fejét egyetlen másodpercig, majd visszanézett a lányra, arckifejezése megenyhült.
- Örömmel.
Egy közeli padon ültek, és hagyták, hogy a légzésük egyenletessé váljon. Vhaenys Aemondra pillantott, és észrevette, ahogy a fény átjárja a vonásait, kiemelve szemében a kellemes csillogást, ami életet adott megjelenésének, ha távolságtartó is volt éppen.
- El kell mondanom valamit – mondta Aemond, megtörve a rájuk telepedő kényelmes csendet.
Vhaenys ránézett, és érezte hangjában a komolyságot.
