Hódítás után 129-ben tűnt fel Királyvárban az az ezüsthajú, bíbroszemű lány, akiről senki nem tudott semmit, de abban biztosak lehettek, hogy csak a Régi Valyriából származhatott, akárcsak a Targaryenek, akik felettük uralkodtak.
Vhaenys Mataeryon a...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Vhaenys zihálva ért földet Sárkánykőn, s mikor a sárkányőrök eléjük siettek, Naemax veszedelmes üvöltéssel kényszerítette őket megtorpanásra. Naemax koromfekete pikkelyei, sárga szeme és ezernyi tüskéje mindenkiben félelmet keltettek. Csupán egyetlen foga akkora volt, mint egy alacsonyabb ember, talán a másfél métert is meghaladta. A sárkányőrök elrettentek, valamelyik ki is billent egyensúlyából, s a földön végezte. Vhaenys egy szót sem szólt, nem rótta meg Naemaxot és nem kért elnézést, csupán megkerülte őket, és a kastély felé indult. Mindenkit maga mögött hagyott, nem nézett senkire, nem foglalkozott velük.
- Hol voltál? - dörrent egy hang egyszer csak. Vhaenys a tengelye körül megpördülve Daemon Targaryennel találta szembe magát.
- Repültem - felelte.
- Napokig? - lépett közelebb a lányhoz lassan.
- Időre volt szükségem - ingatta a fejét. - Azok után, ami történt...
- Azok után, ami történt? - visszhangoztatta a herceg, hangja kemény volt.
Daemon léptei keményen koppantak a köveken, ahogy közelebb lépett Vhaenyshez. Tekintetében düh és aggodalom keveredett, ahogy az arcát fürkészte. Vhaenys próbált nyugodtnak tűnni, de lelkében vihar tombolt. Váratlanul ragadta meg a lány karját, s közelebb húzta magához.
- Érted, mennyire veszélyes ez? Tudod, mit kockáztatsz azzal, hogy így eltűnsz? - sziszegte a lány arcába. Daemon komolyan... aggódott érte? Az nem lehetséges. Vagy csak dühös volt rá?
Vhaenys egy hirtelen rántással szabadította ki a karját Daemon ujjai közül, és néhány lépést hátrált. A feszültség kettejük között a tetőfokára hágott.
- Tudom, mit kockáztatok - mondta Vhaenys halkan, de határozottan. Hogy is ne tudta volna? Hiszen minden nap minden percében azzal küzdött, hogy rájöjjön, hogyan tudná Rhaenyrát támogatni, miközben nem árulja el Aemondot. Nem volt hajlandó eltántorodni a jogos örökös támogatásától, de semmit sem tartott volna fájdalmasabbnak, mint Aemond elárulását. - De szükségem volt erre. Nem bírtam itt maradni anélkül, hogy egy kicsit ne szabaduljak ki. Azok után, ami történt. Amit láttam...
Daemon szemei villámokat szórtak, de visszafogta magát. Mélyet lélegzett, majd halkan megszólalt.
- Rendben van, hogy friss levegőre volt szükséged, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyire kiszámíthatatlan legyél. Itt kell maradnod Sárkánykőn - mondta ki az ítéletet.
Vhaenys akár mérges is lehetett volna Daemonra, amiért parancsokat oszt és korholja, mintha szolgáló volna, de végül nem szólt semmit, csak mélyet sóhajtott és lehajtotta a fejét. Tudta, hogy Daemonnak igaza van, de a belső nyugtalanság, amit érzett, nem hagyta pihenni.
- Sajnálom - mondta végül csendesen. - Nem akartam senkinek gondot jelenteni. Nem hittem, hogy ekkora a jelentőségem. Szükségem volt rá, hogy tisztázzam a gondolataimat.
