Két lélek egyesülése

Átölelnélek jobban

Ice

Dávid nagyon kedves volt be vásárólt nekem és még húslevest is főz mi lett vele? Persze nincs ezzel semmi baj csak nem csinált még ilyet. Éreztem a konyhából kijövő illatokat ha tudtam valamit érezni mert az orrom be volt dugulva .Megint elkapott az a fura érzés de már félig meddig beletörődtem. De azért ez mégis olyan aranyos dolog ,hogy picikét belepirultam de próbáltam nem rá nézni ,hogy ne vegye észre. Majd fogtam a bátorságom és ki mentem hozzá a konyhába és hátulról megöleltem. Éreztem rajta ,hogy meglepődött de mégis olyan jó érzés volt és nem akartam elengedni. Úgy éreztem magam mintha nem is ebbe a világba járnék a hasamba pillangókat repkedtek hirtelen minden megszűnt körülöttünk és csak én és ő voltunk semmi sem tudta elrontani a pillanatot addig ameddig Dávid meg nem szólalt.

-Hahó te éppen mit csinálsz?

-Huh? *válaszóltam furcsán mert akkor eszméltem fel*

-Kérdezem te mit csinálsz? *kérdezi furcsábban*

-Csak szerettem volna köszönetet mondani és nyílvánítani amiért ennyi mindent megteszel értem *pirosodtam el egy picit*

-Tényleg semmiség hisz ez alap dolog még kérni se kell de tökre cuki vagy csak picit furcsa volt

-Ooo miért?

-Hát mert te nem vagy az az ölelgetős fajta

-Jogos de mos igen mert hálás vagyok  neked

-Aranyos vagy de mindjárt kész a leves addig menj be és pihenj még.

Te jó ég aranyosnak és cukinak hívott esküszöm megbolondít ez a srác de remélem nem látta ,hogy elpirúltam. Közben Dávid kiabált ,hogy kész lett a leves és menjek ki enni. 

-Azta rohadt *órdítottam fel*

-Mi az ennyire szar lett?

-Nem nem dehogy ez isteni finom lett te mikor tanultál meg ennyire jól főzni? *kérdeztem mire két pofával ettem a levest*

-Hát tudod tesikém az évek alatt 

-Jobban főzől mint én ez nem ér

Majd egy pár órát itt maradt még Dávid jókat beszélgettünk és nevetgéltünk annyira ,hogy észre se vettük hogy már 20:00 van. Ami azt jelentette ,hogy Dávidnak már hamarabb haza kellett volna menni-e amiért én szóltam de mindig az mondogatta ,hogy még egy pár percig had maradjon amibe beleegyeztem mindig úgy ,hogy neki holnap suli. Most már végleg elköszöntünk egymástól és miután bezártam az ajtót olyan mosoly futott végig az arcomon amilyen még soha sem. Befeküdtem az ágyamba és csak arra tudtam gondolni ,hogy ölelem Dávidot. Bárcsak újra átélhetném a pillanatot csak hosszabban és úgy ,hogy ő sem lepődik meg és természetes lenne de tudom ,hogy nem fog megtörténni vagy talán még is? Na mind1 ne ezen agyalj Máté hanem helyette aludj. Még gyorsan írtam Dávidnak a mai nappal kapcsolatban.

"Szia Dávid nem tudom elégszer megköszönni amit a mai nap csináltál nagyon hálás vagyok ,hogy ilyen legjobb barátom van."

Ezt az üzenetet nem látta biztos azért mert már rég aludt hisz 1:00 van és nekem is aludnom kéne. Még egyszer elolvastam az üzenetet amit küldtem és meg akadt a szemem a "legjobb baráton" és akkor tudatosúlt bennem ,hogy csak legjobb barátok vagyunk.

Sziasztook! Itt is lenne a folytatás remélem tetszik. Köszönöm mindenkinek aki eddig olvasta. Még jövök a folytatásokkal. A helyesírási hibákért bocsi!

XOXO Szanii