Aegis melódiája 18+

8.IJEDT ÉS VESZÉLYEZTETETT

Mikor körülnéztem, megláttam, miszerint egy fürdőhelyiségben lehetek. Minden porcikám sajgott, főképp a fenekem, ami még mindig vérzett. A szívem hangosan vert, a szememből csorogtak a könnyek. Reszketve öleltem át a térdem, és temettem a karomba az arcom.

Nemsokára meghallottam az ajtónyitás hangját, azonban nem reagáltam rá inkább. Reméltem, megúszhatom valahogy azt, hogy elfutottam. Habár kevés esélyt láttam erre. Viszont, miután nem hallottam egy percen belül üvöltözést, kiabálást, hanem mindössze feszült lélegzetvételek hangját, kinyitottam a szemem. Felismertem az előttem álló, arany páncélos alakot: Nordel.

Nyugodtabban néztem égkék szemébe, habár belül nem voltam képes igazán lehiggadni. Megráztak a hálóban történt események, hiszen óriási fájdalmat éltem át, Santon Bergils pedig erőszakkal vette el a szüzességem. Úgy éreztem, mintha bemocskoltak volna. Akárcsak, ahogy a lepedőt eláztatta a vérem, ami még mindig folydogált, úgy árasztottak el engem is a sötét pillanatok.

Ettől hangosabban tört fel belőlem a sírás, habár igen erősen igyekeztem összekaparni a maradék uralmam az érzelmeim felett, azok irányítás nélkül kavarogtak. Fájt a szívem, a lelkem, a testem, mindenem. Nem volt porcikám, amit nem kínzott meg ez a szörnyű helyzet.

– Sadler – szólt halkan a gárdista, majd közelebb húzódott hozzám. – Leülhetek melléd?

– É-én, nem tudom.

– Ha nem szeretnéd, kimehetek, de azt hiszem, rád férne egy ölelés. Emellett, Santon küldött, aki azt szeretné, hogy vigyelek vissza hozzá.

– Kérlek, Nordel, én nem... nem bírom ezt.

A férfi leguggolt elém, kezét a vállamra helyezte. Elöntött a félelem. Kényszerrel kellett emlékeztetnem magam, ő bizony nem szándékozik nekem ártani. Saját tenyeremmel a combomon lévő, tízcentis heget igyekeztem kitakarni, ami még egy gyermekkoromban történt baleset következtében került oda. Azóta már nem fáj, mégis utálom a nyomát, főleg, mikor bárki észreveszi.

– Tudom, de azt szeretném, ha kitartanál. Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy kimentselek bármi alól, és eltereljem a figyelmét.

– Miért segítesz nekem?

– Mert akarok – válaszolta lágy hangon. – És már mondtam, a barátomnak tartalak. A barátok pedig segítik egymást.

– Akkor sem értem, miért vagy ennyire rendes velem.

Nem válaszolt, mindössze sóhajtott, mintha nem mondott volna ki valamit. Reméltem, nincs semmiféle hátsó szándéka, mégis újra meg újra felbukkant bennem ez a furcsa gondolat. Láttam rajta, valamit ki szeretne mondani, de inkább folyamatosan az elhallgatása mellett marad.

– Gyere ide! – felelte inkább, és kitárta a karját.

Valahol belül úgy éreztem, nem akar neki ártani. Hogy pont olyan jó, mint amilyennek kívülről tűnik. Hagytam magam, s bőgve bújtam hozzá szorosan. A hónalja alatt öleltem magamhoz, térde a mellkasom érintette.

Amint a forró teste hozzám ért, felidéztem magamban Santon érintését, akiből pont ilyen hő áramlott. Viszont tőle rettegtem, míg Nordel iránt még mindig a szerelem tűnt számomra reálisnak. Ezt az érzést a mostani viselkedése is felerősítette bennem. Ennyire senkit sem láttam gondoskodni, velem szemben legalábbis még nem volt senki, aki képes lett volna ezt megtenni.

– Így, minden rendben lesz – simogatta meg a hátam, miközben megpuszilta a homlokom, miközben ügyelt arra, nehogy beüsse a fejét a csapba –, megteszek mindent, ami hatalmamban áll, hogy jobb legyen neked.