Getto - Kain ff / BEFEJEZETT✅️

Kilencedik fejezet

Annyira hamar eltelt Noellel töltött tíz nap, hogy elképesztően fájt a búcsú. Noel sírt is rendesen, de hát apák hazaértek, és minden visszatért újra a régi kerékvágásba. Sajnos ahol gyerek volt, ott kupi is, szóval Noé maradt segíteni nekem takarítani. Viszont egy dologra azért büszke vagyok. Tíz nap alatt nem szívtam egyetlen szál cigit se, és most már nem is kívánom. Régóta le szerettem volna szokni, de sohase sikerült. De most lehet menni fog, csak kitartás kell.

-Tudsz porszívózni? - fordultam felvont szemöldökkel Noé felé, aki ezt egy lesajnáló pillantással díjazta. 

-Ez most komoly? Utca srácnak nézel? - röhögte el magát.

-Neeeeeeem- tagadtam mosolyogva. -Tudsz akkor?

-Persze, hogy tudok- vette ki a kezemből röhögve a gépet, és neki állt takarítani. Én a konyhában tevékenykedtem, mosogattam, meg ehhez hasonlók. 

-Amúgy- állította le a porszívót Noé. - Nincs kedved átjönni ma?

-Miért?

-Nem tom. Van pár demóm- vigyorgott. -Mint első számú rajongóm, gondolom érdekelne- vonta meg a vállát.

-Úúú. Ezt már nevezem csodának. Persze, hogy jövök. Csak azért még megvárom, hogy anyáék is hazaérjenek- magyaráztam.

-Csak nyugodtan- biccentett. 

Dél körül aztán Noé hazafelé vette az irányt, én pedig felmentem a szobámba. Anyáék terv szerint három körül érkeznek, én pedig addig a kedvenc elfoglaltságomat csináltam. Beindítottam Kain összes zenéjét, ami egy mixben volt( This is Kain a címe) , és táncikáltam rá. Közben amúgy Napsival is beszéltem. 

-Szántai család itthon!!- üvöltötte el magát apa, mire lerobogtam a lépcsőn, és sorra végig öleltem mindenkit. -Hm...

-Mi az?  - vontam fel a szemöldökömet.

-Itt fiú volt- vigyorodott el magabiztosan.

-Igen.

-Éjszakás kaland??? 

-Dehogy- nevettem el magamat. - Egy  barátom volt itt, és segített Noelre vigyázni. 

-Ó- mosolygott anya boldogan. -Egy fiú. Ki a szerencsés fiú?

-Nem hiszem, hogy ismeritek- ráztam meg a fejemet.

-És én? - csillant fel Sára szeme.

-Te lehet- bólintottam.- Kain az. Civil nevén Kovács Noé- magyaráztam.

-MI VAN?????????????????????????? - sikított fel Sára. -Te ismered?? És jóba vagy vele???

-Igen- feleltem. -Baj?

-Lécccccci!!! -ölelt meg. -Szerezz nekem aláírást!!!

-Szerzek- öleltem át a féltesómat. -Apropó Noé. Átmehetek hozzá?

-Mikor?

-Kb....fél óra múlva- mondtam.

-Mehetsz, úgyis vigyáztál Noelre. Büszkék vagyunk rád.- mondta anya, mire visszamentem a szobámba, hogy elkészülődjek. Egy egyszerű nadrágot és egy pólót vettem fel. Elindultam Noé lakása felé.

Mihelyst odaértem, kopogtam. Noé azonnal ajtót nyitott, széles mosollyal az arcán.

-Szia- kerültem ki, majd bementem. 

-Na gyere- ragadta meg a kezemet, majd lehúzott a lépcsőn. Lent sötét volt.

-Hol vagyunk? - nyeltem egy nagyot.

-A pincében- felelte, majd felkapcsolta a villanyt, ami megvilágította a pince stúdióját. Nagyon menő volt. Teljes stúdió volt benne. A pince másik felében pedig egy boxzsák volt.

-Az minek? - döntöttem oldalra  fejemet, majd odasétáltam a zsákhoz.

-Régen bokszoltam- vont vállat. - Ki akarod próbálni?

-Aha- bólintottam, mire Noé oldalra lépett, és a falról leemelt kettő bokszkesztyűt.

 -Csak rajta.-  Elkezdtem püffölni a zsákot. - Érdekes a technikád. Szerintem kezdjük az alapokkal- fordított magával szembe, majd ismét leemelt valamit a  falról. Rárakta a kezeire. -Ha azt mondom, hogy jobb , akkor a jobbomba ütsz. Ha balt, akkor a balba, vili? - nézett rám.

-Igen- bólintottam.

-Jobb, bal, bal, jobb, bal, jobb, jobb, jobb- és hirtelen lendülettől, a....odaütöttem, ahova nem kellett volna. Noé, mint a lufi baba, úgy dőlt ki. Fájdalmasan felnyögött, mire nevetve odamásztam mellé.

-Megvagy? 

-Úgy nézek ki? - kérdezte felvont szemöldökkel. -Jegelned kéne a golyóimat.

-Álmodban- forgattam meg  a szememet röhögve.

-Ne már. Mi lesz ha nem tudok többet gyereket nemzeni? - fojtott el egy vigyorgást.

-Többet? - ráncoltam a homlokomat, mire röhögve magára húzott, ülő pózba.

-Többet- bólintott.

-Hát te nagyon hülye vagy- fogtam a fejemet.

-De azért vagy még a rajongóm, ugye?

-Persze- nevettem, majd újabb póz váltás, és felém kerekedett. Hirtelen megfagyott a levegő köztünk. Farkasszemet néztünk egymással. A zsebemből megszólalt a telefonom, mire Noé leszállt rólam, én pedig felültem. Megnéztem az SMS-t, ami jött. Elolvastam. A sírás marta a szememet.

-Hé- váltott komolyabb hangszínre Noé. -Minden rendben?

-Nincs- ráztam meg a fejemet, majd megtöröltem a szememet. 

-Mi a baj? - guggolt le mellém, és szembe fordított magával. Egyszerűen megmutattam neki az SMS-t. 

-Nem vettek fel?

-Nem- csüggedtem le, és kitört belőlem a sírást. Noé magához húzott, és szorosan megölelt. Belefúrtam a vállába a fejemet, és tovább sírtam.  Annyira sokat dolgoztam egész évben, év végére is kitűnő lett a bizim, meg az érettségim is, de nem sikerült. Nem vettek fel az egyetemre. De ez a második visszautasítás, és ezt jelöltem meg elsőnek. Mert be szerettem volna jutni az ELTE-re. 

Miután végre nagyjából abba hagytam a sírást, Noé megpróbál valamennyire megvigasztalni, de ez a hírt teljesen elvette mindentől is a kedvemet. Végül megnéztünk egy filmet, amire nem nagyon figyeltem, mert elkezdett szakadni az eső. 

-Hát, így biztos nem megyek haza.....- dünnyögtem szomorúan. Persze, még az eső is legyen ellenem.

-Itt aludhatsz. Nincs másik szoba, de gondolom nem zavar, ha megint egy ágyba leszünk, nem? - kérdezte Noé.

- Nem zavar. Írok anyának csak- mondtam, majd elkezdtem pötyögni. Anya csak egy like-val reagált. -Öhm..nincs pót ruhám.

-Majd megoldjuk- mondta, majd a szekrényéhez lépett, és felém dobott egy pólót. A kezembe szét nyitottam. A kedvenc pólója volt az. A FREE KHAZE-s. 

-Elmehetek tusolni?

-Persze- mondta mosolyogva, majd bementem a fürdőbe.

Visszaérve helyet cseréltem Noéval, és kikapcsoltam a telefonomat. Szomorúan meredtem magam elé, majd bemásztam az ágyba, és betakaróztam. Noé is hamar jött, és leült az ágy szélébe. Írt egy üzenetet, aztán lerakta, és bejött mellém. -Gyere- biccentett, mire ráfeküdtem a mellkasára.

-Neked jobban áll a póló. Sokkal- suttogta a fülembe.

Hali! Kilencedik fejezet pipa:) Jó olvasást!

Helga

-