Törékeny Porcelán

Kilencedik fejezet

„Nem baj, hogyha néha sírsz. Nem kell úgy tenned, mintha minden rendben volna."
– True Beauty

Elmerengve sétáltam a műhely felé vezető úton. A fejem tele volt Minjae-vel, az érzéseimhez tartozó buta gondolatokkal és a cicával, amit a kezébe nyomtam és eliszkoltam haza. Szegény kismacskát is beáldoztam, hogy el tudjak menekülni. Micsoda idióta voltam. Hiszen Minjae nem evett volna meg. Gondolom. De inkább faképnél hagytam, Haesuk asszonyra hivatkozva, aki aztán tartotta is a hátát nekem, mintha tényleg megbeszéltük volna, hogy segítek neki. Csakhogy ennek semmi értelme nem volt, hiszen másnap muszáj volt bemennem dolgozni. Főleg a felvétel miatt, amit Park úr intézett el, mivel nem tudott nemet mondani a TvS megkeresésének, akik egy kézműveseket bemutató műsorsorozatot forgattak. Valószínűleg ezért ment bele abba is, hogy ott lakhassak náluk, amikor a Tanúvédelmis Mr. Park megkérte. Bár ne tette volna. Lett volna erősebb személyisége, és mondta volna azt, hogy szó sem lehet róla. Akkor most nem fájna a fejem a hülye érzelmeim miatt.

– Szia, Sora noona – ugrott elém hirtelen Yujin, mire a szívemhez kaptam. – Ennyire azért nem vagyok ijesztő.

– Dehogy. Nem a te hibád. Én gondolkodtam el túlságosan – vettem mély levegőket, hogy visszaálljon a szívverésem a megfelelő ütemre. Közben a srác mellém állt és a kezembe nyomott egy papírpoharat, a reggeli kávémmal. Mosollyal az arcomon bólintottam neki, majd beleittam.

– Min gondolkodtál ennyire?

– Bonyolult – legyintettem, majd tovább indultam, ő pedig követett engem. A gondolataim azonban nem hagytak békén, így muszáj volt kikérnem Yujin véleményét. – Tegyük fel, hogy elmész nyaralni Bora-Borára és megismersz egy csinos lányt, akit nagyon megkedvelsz, de haza kell utaznod. Mit tennél? – hadartam el, remélve, hogy nem jön rá, kikről is van szó.

– Nem akarok Bora-Borára utazni.

– Yujin-ah, nem ez a lényeg! – csaptam vállon, mire elvigyorodott.

– Ha nagyon megkedvelném – állt meg hirtelen, hogy elgondolkodjon –, akkor sem lehetne komolyabb belőle. Kivéve, ha kiderülne, hogy itt él, esetleg tanul. De nem eseteim a külföldi lányok – indult tovább. Akaratom ellenére húztam fel az orromat, majd követtem őt.

– De nagy segítség vagy – kortyoltam bele a kávéba újra, de bár ne tettem volna.

– Csak nem beleestél Minjae hyungba? – A finom italt egy másodperc alatt köptem magam elé, mire Yujin elnevette magát. – Szóval igazam van! – nyújtott felém egy papírzsebkendőt, amit rögtön elfogadtam.

– Ne gondolj bele többet! Nem estem bele abba a morcos macskába. Mikre nem gondolsz? – kacagtam fel zavartan, de a szemébe már nem bírtam belenézni. Ennyire átlátszó lettem volna?

– Nyugi, noona. Tudod, hogy tudok titkot tartani! Ha kell, segítek is.

– Eszedbe se jusson! – tört ki belőlem. Még csak az kellett volna, hogy kerítőt játsszon. Soha nem tetszettek az ilyen megoldások. – Valószínűleg esély sincs arra, hogy bármi komolyabb kialakuljon közöttünk. Ott van Sara. Ő jobban illik Minjae-hez.

– Ne becsüld ennyire alá magad. Sokkal szebb vagy, mint ő. Egyébként is csak egy kém. – Meglepődve néztem Yujinra, aki kedvesen figyelt engem. Látszódhatott rajtam, mennyire érdekel, mire is gondolt, mivel rögtön folytatta is: – Minjae hyung szülei küldték ide, hogy közel legyen a fiukhoz, beszámoljon nekik a dolgokról, és később majd a felesége legyen. De nem lesz. Szerintem hyung előbb maradna egyedül örök életében, minthogy elvegye.

– De...Miért? Miért csinálja ezt a családja? – faggattam tovább kikerekedett szemekkel.

– Legyen ennyi elég, noona. Aki kíváncsi, hamar megöregszik – sietett tovább mosolyogva.