Törékeny Porcelán

Tizennegyedik fejezet

„Csak azért, mert nem hazugság, még nem jelenti, hogy igaz."
– W two worlds

Szemtől szemben ültem Minjae anyjával egy közeli kávézó asztalánál. A gyomromban egyre csak erősödött a görcs, miközben vártam, hogy végre megszólaljon. Megvárta, amíg megkaptuk a kikért italokat, majd egy kortyot követően rám mosolygott. Az a fajta nő volt, akivel nem szívesen találkozik az ember. A tipikus, erős anya szerep, amivel együtt jár a gazdagság, szőrmék, márkás napszemüvegek és menő autó, sofőrrel. Valószínűleg ezért éreztem kellemetlenül magamat a közelében, még úgy is, hogy próbált kedvesen viselkedni velem.

– Ne haragudjon, hogy zavarom, de nem tudom, kihez fordulhatnék még – tette le a bögréjét az asztalra.

– Honnan ismer? – bukott ki belőlem. Féltem, hogy fény derül a valódi személyemre, és vége mindennek. A rejtőzködésnek, a titkaimnak, de legfőképpen a Minjae-vel való kapcsolatomnak.

– Még a tévében láttam a fiam mellett abban a műsorban. – Hatalmas szikla esett le a szívemről, ahogy meghallottam a válaszát. Bár az adásra és a stábra továbbra is iszonyatosan dühös voltam, hiszen nem tartották a szavukat, és miattuk kellett folyamatosan a hátam mögé figyelnem.

– Mit szeretne kérni? – tértem gyorsan a tárgyra. Mihamarabb túl akartam lenni a beszélgetésen.

– El tudná intézni, hogy találkozzak a fiammal? Évek óta nem láttam, nem veszi fel a telefonját, és nem engedi, hogy meglátogassam.

– Talán okkal van így. – Eszembe jutott az a néhány elejtett mondat, amit Minjae családjáról mondtak, és egyértelmű volt, hogy megvan a miértje annak, hogy megszakította a kapcsolatot velük.

– Jól tudom, mégis a fiam. Szeretném helyrehozni, amit elrontottam, de hogyan tehetném, ha esélyt sem kapok rá? – fogta meg az asztalon pihenő kezemet, miközben párás szemeivel engem figyelt. Ismertem jól ezt a tekintetet, ha nem is saját bőrömön tapasztaltam, de a tévében már elég sokszor láttam. Mégis ott ülve, és őt figyelve annyival őszintébbnek érződött az egész. Már értettem, miért dőlt be általában a női karakter mindennek, és engedett ennek az álszent viselkedésnek.

– Nem én vagyok az a bizonyos esély – válaszoltam egy hosszabb szünet után, majd egy mély levegőt vettem, és visszahúztam a karomat. – Ez Minjae döntése, és nem fogok belefolyni. Sajnálom – keltem fel, majd éppen meg akartam hajolni, amikor visszanyomtak a székre. Észre sem vettem, hogy a sofőr végig mögöttem állt. Úgy tartott a vállamnál fogva, hogy mozdulni is alig bírtam.

– A telefonját – utasította a nő, mire a férfi fél kézzel kutatni kezdett a táskámban. A kedvessége pillanatok alatt elszállt, hogy megjelenhessen a gazdag hárpia velem szemben, aki ahogy a kezébe kapta a mobilomat, még magabiztosabb lett.

– Mit akar egy telefonnal? – horkantam fel.

– Vajon mit? A telefonszámát, kedves – dobta vissza elém a készüléket, ahogy végzett. Bántam, hogy nem állítottam be valami bonyolult szám kódot a képernyőre, hogy esélye se legyen használni. – Sara-ssi már nincs hasznomra, így maga fog segíteni, ha szeretné, ha nem! Amikor hívom, fel fogja venni, ne is próbáljon ellenkezni! Inkább ne akarja megtudni, milyen következményei lesznek, ha nem teszi, amit mondok.

Meg sem várta, hogy reagáljak, felkelt, felvette a napszemüvegét, majd a csatlósával együtt kisétált a kávézóból. Ledöbbenve ültem még percekig, és az előbbi beszélgetésen járt az agyam. Képtelen voltam felfogni, hogy ez megtörtént. Komolyan azt hitte, hogy majd felveszem neki a telefont? Nem dől össze a világ, ha nem teszem. Vagy mégis?